Newcastle – Crystal Palace tipp és esélyek 03/09

A Premier League 6. fordulójában a Crystal Palace csapata a Newcastle együtteséhez látogat majd, ami szoros párharcot ígérhet. Ezért az alábbiakban megtalálható pár Newcastle – Crystal Palace tipp és esélylatolgatás is a fogadások szerelmesei számára.

A Premier League meccsek szorzói azonban változhatnak a kezdő sípszóig. Emiatt érdemes figyelemmel követni az Newcastle – Crystal Palace tippeket is a fogadóirodák kínálatában.

Newcastle - Crystal Palace tipp

3 kecsegtető Newcastle – Crystal Palace tipp

A Newcastle sokat erősödött tavalyhoz képest, így céljuk már az európai szereplést érő helyek megcélzása lehet. Ennek fényében az alábbi 3 Premier League tippet érdemes megfontolni:

Newcastle nyer – 1.95

A Szarkák komoly erősítésen vannak túl az utóbbi időszakban. Legutóbb például a Real Sociedad és a svéd válogatott támadóját Alexander Isakot igazolták le klubrekordot jelentő összegért. Ezek miatt a szurkolók és az elemzők is azt várják, hogy a Newcastle idén már inkább a tabella első harmadát célozhatja meg. Ennek fényében egy kecsegtető Newcastle – Crystal Palace tipp lehet, hogy a hazai együttes nyer.

Mindkét csapat szerez gólt: nem – 1.95

Amennyiben nem bíznánk a végeredmény jellegű tippekben, akkor a meccs góljaira vonatkozó eseményekben keresgélhetünk. Ezen a téren egy hasonlóan kecsegtető Newcastle – Crystal Palace tipp lehet majd, hogy nem szerez mindkét együttes gólt. Erre vendég szerepe miatt, inkább a Palace együttesének lehet kisebb sansza.

Félidő: döntetlen – 2.16

Bár a hazaiak esélyesebbek egy fokkal a győzelemre, de nem biztos, hogy ez már az első 45 percet követően meg is mutatkozik. Éppen emiatt egy csábító Newcastle – Crystal Palace tipp lehet, hogy az első félidő lefújásakor döntetlen áll majd az eredményjelző táblán.

PL: Newcastle – Crystal Palace esélyek

A Newcastle együttese idén már nem a kiesés elől fog menekülni, de azért a Crystal Palace ellenében még megizzadhatnak a fogadóirodák szerint. Ez a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:

  • Hazai győzelem: 1.95
  • Döntetlen: 3.55
  • Vendég győzelem: 3.90
  • Dupla esély – 1X: 1.27
  • Dupla esély – X2: 1.87

Newcastle – Crystal Palace: meccs előtti infók

A két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:

Egymás elleni mérleg:

Az együtteseknek jó pár közös meccse van már. Amennyiben csak a legutóbbi 5 meccsüket vesszük alapul, akkor azt láthatjuk, hogy kiegyenlített a mérleg, hiszen 2 Newcastle győzelem mellett 2 Crystal Palace győzelem is született. Egy alkalommal pedig nem jutottak döntésre.

Legutolsó egymás elleni meccs eredménye:

A két csapat legutóbb még áprilisban csaphatott össze. Akkor szintén a Newcastle volt hazai pályán és egy szoros 1:0-s győzelmet tudtak összehozni a Palace ellenében.

Sérültek és távolmaradók:

A Newcastle vezetőedzője számára okozhat egy kis fejtörést, hogyan is állítsa össze a kezdőt, hiszen a hírek szerint Bruno Guimaraes, Allan Saint-Maximin hiányozhat a középpályások közül, míg Callum Wilson a támadók közül. Vendég oldalról Patrick Vieira edző sincs sokkal könnyebb helyzetben, hiszen hiányozhat a védelemből Tyrick Mitchell, illetve nagy vérveszteség lehet Wilfried Zaha esetleges hiányzása is.

Mérkőzés közvetítője:

A meccset élőben mondhatni megszokott módon a Spíler 1 műsorán követhetjük majd, ahol előzetes műsorban a felállást, várható stratégiákat és korábbi eredményeket is megismerhetjük.

Mérkőzés kezdete:

A mérkőzést szeptember 3-án játsszák majd a newcastlei Sports Direct Arénában, 16:00-s kezdettel.

Hol fogadhatunk a mérkőzésre?

A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat itt érhetjük el: Rabona, bet365, Unibet.

 

 

Természetesen a Premier League mérkőzések között más meccseket is érdemes szemügyre venni, mint amilyen a Notthingham – Bournemouth tippjeink is.