Prediction 1
VS
Dupla esély: 1X
1.28
Prediction 2
VS
Mindkét csapat szerez gólt: nem
1.98
Prediction 3
VS
Félidő: döntetlen
2.17
Az NB1 29. fordulójában a Budapest Honvéd FC együttese Kisvárdára látogat majd, ami érdekes meccsnek ígérkezik. Ezért az alábbiakban megtalálható pár Kisvárda – Honvéd FC tipp és esélylatolgatás is az NB1 szerelmesei számára.
A NB1 meccsek szorzói azonban folyamatosan változhatnak a kezdő sípszóig. Emiatt érdemes folyamatosan figyelni az Kisvárda – Honvéd FC tippeket is a fogadóirodák kínálatában.
Contents
3 szuper Kisvárda – Honvéd FC tipp
A mostani állás szerint a Kisvárda a 7. helyen áll, míg a a Honvéd a 11. pozícióból várhatja a meccset, két pontra a bennmaradást érő helyektől. Ennek fényében az alábbi 3 NB1 tippet érdemes lehet megfontolni:
Dupla esély: 1X – 1.28
Mondhatni mindkét együttes pocsék formának örvend, hiszen a Kisvárda már öt meccse nyeretlen, viszont csak egy meccsüket veszítették el. A Honvéd mindeközben 4 vereséget és 1 győzelmet tud felmutatni, ami szintén nem túl veretes mérleg.
Mindkét csapat szerez gólt: nem – 1.98
Alapjában véve egyik együttes esetében sem beszélhetünk beton védelmekről. A Kisvárda ugyanis 42 kapott góllal rendelkezik, míg a vendégek 44-t kaptak ugyanennyi idő alatt. Ezek alapján akár most is eshetne pár gól a meccsen. A Honvéd azonban gólszerzés terén még ennyire sem remekel, ami miatt inkább lehet egy kecsegtető Kisvárda – Honvéd FC tipp, hogy nem szerez mindkét együttes gólt.
Félidő: döntetlen – 2.17
Végeredménytől függetlenül egy nagyon küzdelmes, szoros mérkőzésre számíthatunk majd, ahol kérdéses, hogy melyik együttes tudja jobban kihasználni a másik hibáit. Az első játékrészben viszont ez sem biztos, hogy összejön, ami miatt egy csábító Kisvárda – Honvéd FC tipp lehet, hogy az első félidő lefújását követően döntetlennel vonulhatnak pihenőre a felek.
Kisvárda – Honvéd FC esélyek az OTP Bank Ligában
A sportfogadási oldalak kínálata alapján azt láthatjuk, hogy a Kisvárda együttese lehet esélyesebb, már csak a hazai pálya előnye miatt is. Ez a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:
- Hazai győzelem: 2.00
- Döntetlen: 3.55
- Vendég győzelem: 3.70
- Dupla esély – 1X: 1.28
- Dupla esély – X2: 1.81
Kisvárda – Honvéd FC: gyakori kérdések a meccsről
A két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:
Kik nem léphetnek pályára?
A mostani meccsen egyelőre úgy fest, hogy mindkét együttes a legjobbjaival állhat majd fel. Emiatt érdekes lehet, hogy a két rossz formában lévő együttes közül melyik tudja majd a maga javára fordítani a meccset.
Milyen az egymás elleni mérleg?
Természetesen az utóbbi években rendre találkozhattak a felek az első osztályban. Amennyiben ezek közül csak az utolsó 5-t vesszük alapul, akkor azt láthatjuk, hogy a Kisvárda egy sikert tud felmutatni, míg a Honvéd két győzelemmel rendelkezik, 2 döntetlen mellett.
Mi volt a legutolsó meccs eredménye?
A két együttes legutóbb a 18. körben találkozhatott egymással. Azon a meccsen a Honvéd hazai pályán végül otthon tudott tartani egy pontot, hiszen 1:1-el végződött a mérkőzés.
Mikor kezdődik a mérkőzés?
A Kisvárda és a Honvéd összecsapására április 29-én kerül tehát sor, nem meglepő módon a kisvárdai Várkerti Stadionban, 17:00-s keződrúgással.
Hol nézhetjük a meccset?
A meccset élőben az M4 Sport-on követhetjük majd, ahol felvezető műsor keretében a csapatok összeállítását is megismerhetjük majd, nem beszélve a várható taktikáról, korábbi eredményekről. Emellett a Bet365 oldalán akár online is követhetjük a meccset, egy regisztrációt és befizetést követően.
Hol fogadhatunk a mérkőzésre?
A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat a Kisvárda – Honvéd FC tippekhez itt érhetjük el: Rabona, bet365, Unibet, Campobet, LVbet, 22Bet.
Amennyiben további kecsegtető focitippek is érdekelnek, akkor érdemes szemügyre venni az AS Roma – AC Milan tippeket is.