AS Roma – AC Milan tipp és esélyek 29/04

A Seria A 32. fordulójában egy izgalmas párharcot láthatunk majd az AS Roma és az AC Milan együttesei között. Ezért az alábbiakban megtalálható pár AS Roma – AC Milan tipp és esélylatolgatás is a fogadások szerelmesei számára.

A Seria A meccsek szorzói azonban változhatnak a kezdő sípszóig. Emiatt érdemes figyelemmel követni az AS Roma – AC Milan tippeket is a fogadóirodák kínálatában.

AS Roma – AC Milan tipp

TOP 3 AS Roma – AC Milan tipp

Szó szerint fej-fej mellett található a két együttes, hiszen a tabellán 56-56 ponttal állnak, a 4., illetve az 5. pozícióban. Ennek fényében az alábbi 3 Seria A tippet érdemes megfontolni:

Gólok száma: 2.5 alatt – 1.63

Az AS Roma idén nagyon stabil védekezés terén, hiszen a harmadik legjobb védelemmel bírnak a bajnokságban, a maguk 29 kapott góljukkal. Az AC Milan ennél kicsit rosszabb mutatókkal bír e téren, hiszen ők 37 gólt kaptak eddig. Lőtt gólok terén viszont a vendégek állnak jobban, hiszen 51 rúgott góllal állnak a bajnokságban, míg a Róma 43 találatnál jár. Ezek fényében viszont egy egészen kecsegtető AS Roma – AC Milan tipp lehet, hogy a meccsen maximum két gól születik.

Félidő: döntetlen – 2.04

Alapjában véve mindkét oldalon felkészült, taktikus vezetőedző ül a kispadon. Emiatt pedig komoly taktikai harcra is számíthatunk a felektől, akár védekezés, akár támadások, vagy épp pontrúgások és szabálytalanságok terén. Ennek fényében az első 45 perc alighanem szoros párharcot hoz majd, ami miatt egy csábító AS Roma – AC Milan tipp lehet majd, hogy a félidő döntetlennel zárul majd.

Pontos végeredmény: 1:1 – 5.80

Az előzőekből kiindulva tehát nagyon szoros meccsre számíthatunk, ahol közel sem biztos, hogy bármelyik fél is előnyt tud kiharcolni. Mindazonáltal feltételezve, hogy mindkét csapat meg tudja majd zörgetni a hálót egy jövedelmező AS Roma – AC Milan tipp lehet majd, hogyha a pontos végeredményre tippelünk.

Seria A: AS Roma – AC Milan esélyek

A sportfogadási oldalak kínálata alapján egy nagyon kiegyenlített olasz rangadót láthatunk majd, ahol mindkét együttes esélyes lehet a győzelemre. Ez a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:

  • Hazai győzelem: 2.60
  • Döntetlen: 3.15
  • Vendég győzelem: 2.88
  • Dupla esély – 1X: 1.42
  • Dupla esély – X2: 1.50

AS Roma – AC Milan: amit tudni érdemes

A két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:

Kik nem lépnek pályára?

Hazai oldalon Jose Mourinho számára néhány ponton változtatnia kell, hiszen több sérülttel is számolhat a mostani meccsre. A védelemből hiányozhat ugyanis Rick Karsdorp,Diego Llorente és Chris Smalling is, illetve a középpályások közül Georginio Wijnaldum és Paulo Dybala is kihagyhatja a meccset. A másik oldalon Stefano Pioli-nak némileg könnyebb dolga lehet, hiszen Tomaso Pobega a középpályáról, illetve a támadók közül Olivier Giroud és Zlatan Ibrahimovic hagyhatja ki a találkozót.

Milyen az egymás elleni mérlege a csapatoknak?

Az olasz első osztályban természetesen rengeteg meccset játszhattak már egymás ellen a csapatok. Ezek közül ha csak a legutóbbi 5-t vesszük alapul, akkor azt láthatjuk, hogy az AC Milan három sikert könyvelhetett el, míg a másik két meccsen döntetlen született. Ezek fényében az AS Roma együttesének lenne miért revansot vennie.

Mi volt az utolsó egymás elleni meccsük eredménye?

A Seria A 17. fordulójában találkozhattak legutóbb a csapatok. Azon a meccsen a milánói csapat volt hazai pályán. Ennek ellenére 2:0-s vezetésről, végül a Róma együttese 2:2- döntetlenre tudta menteni a meccset.

Mikor kezdődik a mérkőzés?

Az AS Roma és az AC Milan közti olasz rangadóra tehát április 29-én kerül majd sor, 18:00-s kezdősípszóval. A meccs helyszíne pedig a római Stadio Olimpico lesz majd.

Hol nézhetjük a meccset?

A meccset a Sport 2 csatornán, valamint élőben a bet365 stream közvetítésen követhetjük majd. Előbbi esetében előzetes felvezető műsorban elemzik majd a kezdőket, korábbi eredményeket. A szünetben és a meccs végén pedig értékelést hallhatunk a meghívott szakértőktől.

Hol fogadhatunk a mérkőzésre?

A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat a AS Roma – AC Milan tippekhez itt érhetjük el: Rabona, Bet365, Unibet, Campobet, 22Bet, LVbet.

Amennyiben érdekelnek más kecsegtető focitippek is, akkor érdemes lehet megnézni az AS Roma – AC Milan tippjeinket is.