Man City – Chelsea tippek (Bajnokok Ligája előrejelzések)

A Bajnokok Ligája elődöntő mérkőzések során mindkét csapat magabiztosan szerepelt, most azonban a két angol együttesnek a döntőben is helyt kell állnia. Nézzük is, hogy mik a Bajnokok Ligája előrejelzések a bukmékereknél – hiszen a Bajnokok Ligája győztes fogadás már a legtöbb sportfogadót hetek óta tartja izgalomban.

Man City – Chelsea tippek

Az év egyik legjobban várt sporteseménye a Bajnokok Ligája döntő, a sportfogadóirodák pedig már most nagy munkával állnak elő a legjobb ajánlatokkal. Most a Bajnokok Ligája előrejelzések és fogadási piacok felhozatalából hoztunk el párat, amit szerintünk mindenkinek érdemes lehet lecsekkolni a nagy mérkőzés előtt.

  • Fogadjunk arra, hogy a játék hosszabbításban dől majd el: bet365 @ 6.50 tegyél tétet>>
  • Használjuk a fogadásépítőt: kombináljunk össze több piacot a Unibet fogadóirodánál! tegyél tétet>>
  • Figyeljük a favoritot: Man City győzelem a Betclic oldalán @ 1.95 tegyél tétet>>

Nem egy Bajnokok Ligája mérkőzést láttunk már, ahol csak a hosszabbításban dőlt el, hogy ki is emeli végül a magasba a trófeát. Ha úgy gondoljátok, hogy ez most a Man City és a Chelsea esetében is előfordulhat, akkor a bet365 oldalán remek ajánlatot találhattok erre.

A fogadásépítő vagy fogadáskészítő több online sportfogadási oldalon is elérhető (pl. bet365 vagy Unibet). Ennek keretében több fogadást is össze tudunk kombinálni egy nagy fogadássá, amelyre az oldal egy külön kikalkulált, kedvezőbb szorzót ad ki. Tehát ha például egyszerre akarunk a játékidő eredményére és mondjuk a gólok számára is fogadni, akkor azt a fogadáskészítő segítségével tudjuk megtenni magasabb oddsok mellett.

bajnokok ligája győztes

Bár jó pár fogadási stratégia szerint nem érdemes a favoritra fogadni, azért nem mindig rossz döntés, ha így teszünk. Ilyen esetben mindig érdemes végig nézni több fogadóiroda kínálatát, hogy biztosan a legmagasabb szorzókra tudjunk szert tenni. Bár a legtöbb bukméker között erős átfedéseket láthatunk (hiszen hasonló algoritmusokkal számolják ki az adott mérkőzés szorzóit), azért könnyen találhatunk egy-egy kiemelkedő ajánlatot is.

A cikkben említett szorzók bármikor megváltozhatnak a mérkőzés kezdete előtt. Fogadás előtt minden esetben ellenőrizzük ezeket az adott fogadó iroda oldalán, ott ugyanis biztosan naprakész oddsokkal találkozhatunk.

A Man City a bukmékerek favoritja a BL-címre

Sokan vannak, akik szeretik bogarászni a mérkőzéssel kapcsolatos temérdek fogadási piacokat (pl. gólok vagy büntetők számára fogadni, sőt saját fogadásokat is építenek ezek összekombinálásával). De bőven vannak olyanok is, akik csak szimplán a BL-győztesre akarnak fogadni. Ha te sem szeretnéd azzal tölteni az időd, hogy ahhoz keresgélj statisztikákat mondjuk, hogy vajon mennyi az esélye annak, hogy hosszabbításban nyeri meg a Man City a meccset, akkor érdemes lehet szimplán a végső győztesre megtenni a fogadásodat.

Ezt több fogadóiroda esetében is megteheted: szimplán válaszd ki a végső fogadások fület az adott bukinál, és döntsd el, hogy szerinted éppen a Man City vagy a Chelsea lesz az, aki a végén a magasba emelheti a kupát. Ez szerintem kifejezetten azoknak jó, akik már jóval a mérkőzés előtt meg akarják tenni a fogadásukat, majd a meccs alatt már csak a focira szeretnének koncentrálni.

Azért a döntő előtt mindenképpen érdemes megnézni, hogy mekkora a különbség a szorzó a végső győztes fogadás és a sima 1×2 fogadás között. Az előbbire ugyanis elsődlegesen még a szezon elején érdemes fogadni, hiszen akkor jutalmazzák igazán magas szorzókkal azt, ha valaki meg tudja mondani a döntő végső győztesét. Ezzel szemben az utolsó mérkőzés előtt lehetséges, hogy jobban járunk, ha inkább szimplán a játékidő végére fogadunk.

Milyen piacok érhetők el a Bajnokok Ligája fogadás esetében?

Élő fogadás

Az élő fogadás egyik nagy előnye, hogy folyamatos izgalmat biztosít. Ha ugyanis a meccs előtt megtesszük a fogadásainkat, akkor a meccs alakulásának függvényében már semmilyen változtatást nem tudunk ezen eszközölni. Azonban, ha várunk a kezdő sípig, és csak a meccs közben tesszük meg a fogadást, akkor folyamatosan változó szorzók mellett tehetjük ezt meg. Élő fogadást egyébként már a legtöbb sportfogadási oldal ajánl, így, ha például a bet365 vagy mondjuk a Unibet oldalát választjuk, nagy eséllyel tudunk élőben is fogadni a mérkőzésre. Ennek ellenére biztosan vannak olyanok is, akik szeretik már a meccs előtt megtenni fogadásaikat, hogy ezzel a meccs ideje alatt már ne kelljen bajlódniuk. Nekik továbbra is elérhetők a meccs előtti fogadások minden oldalon és az ehhez tartozó Bajnokok Ligája előrejelzések is.

Fogadáskészítő

A Fogadáskészítő vagy Fogadásépítő (attól függően, hogy éppen milyen fogadóirodánál vagyunk) szuper lehetőség lehet azoknak, akik szeretik egyszerre több fogadási piacra is megtenni tétjeiket. A Fogadáskészítő segítségével ugyanis ezeket könnyedén egy nagy fogadássá kombinálhatjátok. Sok helyen akár 10 vagy 12 piacot is össze lehet variálni. A fogadáskészítővel létrehozott fogadások ráadásul jóval magasabb szorzókat biztosítanak, hiszen a fogadás is sokkal összetettebb. A fogadáskészítő használata azért már talán a tapasztaltabb fogadók számára lehet a legérdekesebb, akik szeretnek elmélyedni a Bajnokok Ligája előrejelzések között. A legtöbben komoly stratégiát alkalmaznak annak érdekében, hogy kimaxolják lehetőségeiket.

Egyéb izgalmas ajánlatok

A fogadási élményt emellett tudjuk még fokozni például promóciós ajánlatok igénybevételével is. Mielőtt beregisztrálunk egy online sportfogadási oldalra, mindenképpen nézzünk utána, hogy az adott iroda milyen üdvözlő bónusszal várja az új játékosokat. Ilyen szempontból ugyanis nagyon nagy verseny van a piacon jelenleg is, hiszen az irodák jobbnál jobb ajánlatokkal próbálnak előállni, hogy aztán őket válasszák a játékosok. Az üdvözlő promóciókat simán felhasználhatjuk aztán a Bajnokok Ligája győztes fogadás megtételére is. De akár csekkolhatjuk azt is, hogy a BL-re speciálisan van-e valami extra ajánlata az oldalnak, ugyanis ez is gyakori bónusz szokott lenni.

Hol érdemes a Bajnokok Ligája döntő meccsére fogadni?

bet365

A bet365 oldala nem hiába az első a listánkon: az oldal a megbízhatóság mellett szuper fogadási élményt és magas szorzókat is biztosít minden játékos számára. Az oldal Magyarországról is könnyen elérhető, és a regisztráció sem vesz igénybe túl sok időt. Mi mindig fontosnak tartjuk azt is, hogy olyan fogadó irodákat ajánljunk, ahol megbízható ügyfélszolgálattal van dolgunk. Nagyon fontos az, hogy kérdés vagy probléma esetén tudjunk valakihez fordulni, és a bet365 oldala ilyen szempontból kiválóan teljesít.

De ajánlataik és szolgáltatásaik között sincs semmi panasz, hiszen a sportfogadás mellett póker és kaszinó részleg is van az oldalon. Sportfogadás esetén pedig élő fogadásokat, extra promóciókat, fogadáskészítőt és egyéb izgalmakat is tartogatnak a sportfogadók számára.

Unibet

Bár nagyon nagy verseny van a sportfogadás piacán (mind Magyarországon, mind világszinten), mégis kevés az olyan oldal, ami egyszerre biztosít magas szorzókat és könnyed, gyors fogadást. Az Unibet oldala azonban egyike ezeknek. Szorzói szinte folyamatosan az egyik legversenyképesebb ajánlatoknak bizonyulnak az egész piacon így mindenképpen érdemes lehet ezt is megtekintenie a magyar sportfogadóknak.

Az Unibet ezen felül remek promóciókkal szokott előállni. Sok sportfogadó irodánál mindig csak ugyanazon ajánlatokat tudjuk elérni. Az Unibet esetében azonban rengeteg különleges, egy bajnoksághoz, vagy csak adott mérkőzéshez kapcsolódó bónuszt találhatunk. Ezek ráadásul nagyon változatos formákat vesznek fel, hiszen free bettől kezdve pénzvisszafizetési ajánlatokig nagyon széles a paletta.

Betclic

A Betclic oldala szintén nemzetközileg elismert sportfogadási iroda. A francia oldalon többféle szerencsejáték is elérhető, de igazán a sport és a sportfogadás szerelmeseinek ajánlanánk. Elsődleges profilja ugyanis a legnagyobb nemzetközi bajnokságokhoz kapcsolódó sportfogadás és az élő fogadás. Ha külföldi focimeccsre akarunk fogadni, akkor mindenképpen érdemes lehet megnézni az ajánlataikat. Magas szorzókkal és akár több, mint száz különböző fogadási piaccal is várják a játékosokat. A promóciók itt is kiemelendők, mert széles és gyakran frissülő felhozatalt mutatnak.

Betfair

A Betfair nagyon sok féle fogadást tesz lehető. A sporttól kezdve a tőzsdén át számos piacra tudunk fogadni, de elérhetők virtuális játékok vagy éppen bingó is. Magyar mérkőzésekre is simán ajánlanak fogadásokat. A hazai játékosoknak még az is előnyös lehet, hogy magyar platform is elérhető – ezt pedig lehet, hogy sokan nem is tudták a sportfogadók közül. Gyors ki- és befizetések mellett a szorzókkal is elégedettek lehetünk, így összességében remek fogadási élményt biztosít ez az oldal is.

William Hill

A William Hill régóta alap szereplője a sportfogadás világának, hiszen számos országban az egyik legkedveltebb fogadóirodának számít. Labdarúgásban különösen magasra teszik a lécet, mind az ajánlott mérkőzések, mint a fogadási piacok változatosságának tekintetében. Akár magyar mérkőzésekre is tudunk fogadni, de a legnagyobb nemzetközi bajnokságok is bőven képviselik magukat. A Bajnokok Ligája döntő esetében is nagyon széles felhozatallal készülnek, így aki a BL fogadását szeretné megtenni az nyugodtan fordulhat az oldalhoz

Bajnokok Ligája előrejelzések és a legfontosabb kérdések

Hol és mikor lesz a Champions League döntő?

A Bajnokok Ligája döntő mérkőzésére május 29-én, magyar idő szerint este 9-kor kerül sor. A döntőt természetesen semleges helyszínen játszák, az Angliától kifejezetten távol eső Törökországban. A meccs helyszínét az isztambuli Atatürk Olimpiai Stadion fogja biztosítani.

Ki a favorit a Bajnokok Ligája előrejelzések szerint?

A favorit jelenleg egyértelműen a Man City. Az angol csapat mind a Bajnokok Ligája eddigi mérkőzéseiben, mind a Premier League idei szezonjában domináns tudott lenni, így a legtöbb bukméker szerint is ők fogják behúzni a címet. De azért a Chelsea sincs lehetetlen helyzetben, a Real Madrid ellen pedig kifejezetten meggyőző teljesítményt tudtak nyújtani, így a helyzet még május 29-én könnyen meg is változhat.

Hol tudok a leggyorsabban fogadni a mérkőzésre?

A legtöbb sportfogadási oldal esetében először regisztrálnunk kell majd a fogadás előtt. Ez minden oldal esetében más folyamatot jelent. Van, ahol akár egy kattintással létre tudunk hozni egy profilt, majd később is ráérünk megadni a legfontosabb adatainkat. De olyan oldalak is vannak, ahol már rögtön jóval több személyed adatot meg kell adnia a frissen beregisztráló felhasználóknak. Általában azért a legtöbb iroda esetében (ahogy az ebben a cikkben említett összes oldalánál is) maga a regisztráció mindössze néhány percet vesz csak igénybe, így nagyon hamar el is tudunk kezdeni fogadni majd. Azért érdemes kicsit részletesebben is megismerkedni az oldalak kínálatával, mert nem biztos, hogy számunkra az lesz a legjobb hely, ahol a leggyorsabb volt a regisztráció.

Hol találom meg a legtöbb fogadási piacot a BL döntőre?

A Bajnokok Ligája győztes fogadás megtételére számos oldal áll a rendelkezésünkre. Ahogy már mondtuk, a Bajnokok Ligája mérkőzések, és főként a döntő a globális sportélet egyik legjobban várt eseménye, így nincs olyan sportfogadási oldal, aki ne biztosítana fogadási lehetőséget a mérkőzésre. Azonban vannak olyan oldalak, ahol sokkal szélesebb körű fogadási piacokkal találkozhatunk, mint máshol. Ha olyan helyet keresünk, ahol a lehető legváltozatosabb fogadásokat tudjuk megtenni, akkor elsődlegesen a bet365, a William Hill vagy az Unibet oldalát ajánlanánk az érdeklődőknek.

Tudok élőben is fogadni?

Igen, élő fogadás bőven található a Bajnokok Ligája döntő esetében is. Általában az élő fogadásokat a sportfogadó irodák honlapjai külön szekcióba szokták elhelyezni a főoldalon. Ez azért praktikus, mert az oldalra ellátogatók rögtön láthatják, hogy éppen milyen bajnokságra és milyen konkrét meccsekre lehet megtenni fogadásokat. A Bajnokok Ligája döntő esetében is több oldalon találhatunk majd élő fogadási lehetőséget, szóval ezt mindenképpen érdemes az adott iroda esetében csekkolni.

Élő közvetítés van valamelyik bukmékernél?

A Bajnokok Ligája döntőt minden évben több millió ember nézi világszinten, így az idei Man City és Chelsea összecsapás iránt is garantáltan óriási lesz az érdeklődés. Élő közvetítést több helyen találhatunk az interneten. Ha egyszerre ugyanott akarjuk élőben követni a meccset, mint ahol a sportfogadást is meg akarjuk tenni, arra is lesz majd lehetőségünk. A fogadási oldalak legtöbbje lehetővé teszi regisztrált felhasználói számára, hogy az élő streamet is elérjék. Ehhez gyorsan végezzük el a regisztrációs folyamatot, majd fizessünk is be egy adott összeget a számlánkra. Sok helyen ugyanis utóbbi is feltétele annak, hogy követni tudjuk az élő közvetítést.

Melyik fogadási iroda a legmegbízhatóbb, ahol a Bajnok Ligája győztes fogadás megtehető?

Az ebben a cikkben felsorolt összes sportfogadó irodát megbízhatónak tartjuk, ezért is kerültek bele az ajánlatok közé. Hogy mi alapján ítélünk meg egy irodát, az több dologból áll össze. Egyrészről könnyen elérhető ügyfélszolgálattal kell rendelkezniük, ahova nyugodt szívvel tudunk fordulni bármilyen kérdés és esetleges gond esetén is. Ez a legtöbb itt említett iroda esetében élő chates elérhetőséget jelent, ahol szinte azonnal fel tudjuk venni a kapcsolatot az oldallal. Ezen felül fontos, hogy a ki- és befizetés terén ne legyen panaszunk az irodával kapcsolatban, hiszen ez nagyon fontos minden játékos számára.

Összességében tehát az összes itt említett irodánál nyugodtan megtehetjük a Bajnokok Ligája fogadásunkat: legyen szó akár a bet365-ről, az Unibet oldaláról, a Betfairről vagy éppen a William Hill honlapjáról.

Magyarországról hol tudok fogadni a BL döntőre?

Szintén igaz, hogy a bejegyzésben említett irodák (pl. bet365 vagy Unibet) mind elérhetők a magyar sportfogadók számára. Ez azt jelenti, hogy az irodák is minden megkötés nélkül fogadnak játékosokat hazánkból, így egy regisztrációt követően már nyugodtan igénybe is vehetjük szolgáltatásaikat. Érdekes cikk készülhet a 3 mérkőzésről a Bajnokok Ligája 2021-2022-ből.