Zalaegerszeg – Kisvárda tipp és esélyek 02/26

Mind a Kisvárda, mind a Zalaegerszeg számára egyre fontosabb a pontszerzés a tavaszi szezon előrehaladtával, hiszen jelen állás szerint mindkét csapat pontegyenlőséggel küzd az NBI-es tabellán. Lássuk, hogy ez a kiélezett helyzet milyen hatással lesz a top Zalaegerszeg – Kisvárda tipp listánkra.

A bejegyzésben szereplő szorzók bármikor változhatnak. Ha fogadást szeretnénk tenni, akkor minden esetben ellenőrizzük, hogy jelenleg milyen oddsok érhetők el a választott Zalaegerszeg – Kisvárda tipp esetében.

zte kisvárda tipp

Top Zalaegerszeg – Kisvárda tipp

Kisvárda győzelem

Bár a Kisvárda tűnik az esélyesebbnek a győzelemre, azért a legtöbb ZTE – Kisvárda tipp alapján egy kifejezetten kiélezett mérkőzést várunk. A Kisvárda csapata ugyanis, bár továbbra is tartja 3. helyét a tabellán, az előző hetekben nem tudott igazán meggyőző teljesítményt nyújtani; előző öt meccsük közül mindössze egy győzelmet tudtak felmutatni. (Bár azt is ki kell emelni, hogy a másik négy közül sem veszítettek el egyet sem.) A ZTE ezzel szemben győzelem-vereség sormintát hoz már jó pár hete, így a vendégek jelenleg egy hajszállal erősebbnek tűnnek a győzelemre.

Mindkét csapat gólt szerez

A gólszerzési erő és kedv garantáltan megvan mindkét csapatnál, így legalább egy sikeres találatot szerintünk mind a ZTE, mind a Kisvárda hozni fog a hétvégi összecsapás alkalmával. A Zalaegerszeg az előző négy meccsük mindegyikén be tudott találni legalább egy alkalommal, így esélyes lehet, hogy Kisvárda ellen hazai pályán ez megint sikerül nekik. A Kisvárdának ez négyből háromszor sikerült, így egy sikeres gólt tőlük is mindenképpen várnánk.

A ZTE szerzi az első gólt

A Zalaegerszeg otthon kifejezetten jó formában szokott mostanában lenni. Előző hat mérkőzésük közül öt alkalommal tudták hazai pályán megszerezni az első találatot, s bár a Kisvárda ellen azért nehezebb lehet a gólszerzés, szerintünk könnyen megismétlődhet a korábbi sorminta folytatása. Mindezek ellenére a Kisvárda számára sem ismeretlen az első gól megszerzése: ők a Paks elleni legutóbbi meccsen is sikeresen meg tudták ezt szerezni.

Hol áll jelenleg a ZTE és a Kisvárda a tabellán?

A Kisvárda továbbra is dobogó legalsó fokát foglalja el az OTP Bank Liga tabelláján, hiszen megelőzni csak a Ferencváros és a Puskás Akadémia csapatai tudták. A harc pedig a topcsapatok között nagyon kiegyenlített eddig: a cikk írása idején a Puskás Akadémia a Kisvárdához hasonlóan 40 ponttal, míg a Fradi 42 ponttal rendelkezik. A ZTE szintén izgalmas harcban van a tabellán elfoglalt helyezésekért, hiszen jelenleg az 5. helyen állnak, de a 4. helyen álló Fehérvárral pontegyenlőségben. A Paks és a Mezőkövesd sincs azonban nagyon elmaradva, hiszen mindössze 1 és 2 ponttal van kevesebbjük.

Gyakran ismételt kérdések: Zalaegerszeg – Kisvárda tippek

1. Hány órakor kezdődik a szombati találkozó?

A meccs szombat délután 14:30-kor kezdődik majd a Zalaegerszeg otthonában.

2. Hol érhetjük el a legmagasabb oddsokat a ZTE győzelmére?

Jelenleg a Unibet oldalán a ZTE győzelmére 3.20-as oddsok mellett fogadhatunk, míg a döntetlen esélyére 3.35-os szorzókat találhatunk.

3. Mi volt a legutolsó ZTE – Kisvárda találkozó eredménye?

A legutolsó találkozóra október legvégén került sor a két csapat között. Akkor a Kisvárda nagyon magabiztos, 5-0-s győzelmet tudott a zalaiak felett aratni. A Kisvárda jelenlegi formáját eltekintve most ennél jóval kiegyenlítettebb meccset várunk.

A Zalaegerszegi TE – Kisvárda FC tipp sorozat természetesen nem az egyetlen labdarúgás előrejelzésünk a hétvégére. Kattints ide a legfrissebb tippek eléréséhez: Brentford – Newcastle