Mindössze kettő pont választja el egymástól a Tottenham és az Arsenal csapatát, a vasárnap esti meccsnek így kifejezetten nagy a tétje. A jelenlegi esélyek szerint még tényleg bármelyik csapat győzedelmeskedhet; de lássuk is azonnal a Tottenham – Arsenal tipp sorozatunkat.

Az oddsok bármikor és bármelyik Tottenham – Arsenal tipp esetében változhatnak. Fogadás előtt ellenőrizzük ezeket.

tottenham arsenal tipp

Top 3 Tottenham – Arsenal tipp

Az Arsenal jelenleg az utolsó európai szereplést jelentő helyet foglalja el a Premier League mezőnyében. A helyzet azonban nem ennyire egyértelmű, hiszen két pontos előnyüket úgy érték el a Tottenham csapat ellen, hogy két meccsel többet is játszottak. Az egymás elleni találkozón így kifejezetten fontos lehet minden egyes pont; ha pedig a korábbi Tottenham – Arsenal meccsek sorát vesszük alapul, akkor még rengeteg dolog történhet a 90 perc alatt.

Tottenham győzelem

A Tottenham nyolc Premier League-es mérkőzés óta tartja veretlenségét; bár azt is ki kell emelnünk, hogy nyolc meccsből megnyerni csak ötöt tudtak november eleje óta. Hazai pályán azonban általában erősebbnek bizonyultak. Ráadásul most az is mellettük szól, hogy az Arsenal még csütörtökön is a Liverpool ellen volt kénytelen játszani, így jóval fáradtabb kerettel érkezik a Spurs otthonában. A legtöbb Tottenham – Arsenal tipp egy nagyon szoros meccset jelez előre, mi pedig ezzel egyetértünk. Azonban a Spurs talán pont azzal a hajszálnyi előnnyel rendelkezik, ami elhozhatja nekik a várva várt három pontot.

Mindkét csapat szerez gólt

Gólszerzéssel egyik csapatnál sincsen gond, így vasárnap este esélyes, hogy legalább egy sikeres találattal mindkét keret rendelkezni fog. Az Arsenal november vége óta nem játszott olyan angol bajnokit, ahol ne talált volna be legalább egyszer az ellenfél kapujába. A Spurs sem áll rosszul ilyen téren: náluk szintén novemberig kell a PL-ben visszamenni ahhoz, hogy gól nélküli mérkőzést találjunk.

Alexandre Lacazette gólt szerez

Alexandre Lacazette utoljára a Norwich City ellen játszott 5-0-s győzelem során talált be, a következő Premier League-es góljának így egyértelműen itt lehetne már az ideje. Az idei szezonban 15 angol bajnoki szereplésén három gólt tudott belőni és három gólpasszt adott. A 30 éves francia azonban ennél többre is biztosan képes. A szezont sérüléssel kezdte, jelenleg azonban teljesen egészséges a hírek szerint.

Mely játékosok lesznek elérhetők a mérkőzésre?

Többen kérdésesek a vendégeknél elérhetőség szempontjából. Köztük például Granit Xhaka, Tomiyasu és Emile Smith Rowe az, aki potenciálisan már készen állhat a játékra akár a Liverpool ellen is; a Spurs ellen már szinte biztosan a keretben láthatjuk őket. A Spurs esetében Heung-Min Son és Cristian Romero szinte biztosan nem lesz készen az Arsenal ellen, míg Steven Bergwijn már esélyes, hogy vasárnap is pályára lép majd.

A legfontosabb kérdések egy helyen: Tottenham – Arsenal tippek

1. Milyen oddsokat érhetünk el a 1×2 piacon a vasárnapi meccsen?

Ha a bet365 oddsait nézzük, akkor a Spurs győzelemre 2.45, a döntetlenre 3.30, az Arsenal győzelmére pedig 2.90-es oddsot érhetünk el.

2. Hány órakor kezdődik a Tottenham – Arsenal meccs vasárnap?

17:30-kor kezdődik a meccs vasárnap délután.

3. Mi volt az utolsó Tottenham – Arsenal mérkőzés eredménye?

Utoljára szeptemberben találkozott a két csapat. Akkor az Arsenal 3-1-re tudta legyőzni a Spurs csapatát.

Ha a Tottenham Hotspur FC – Arsenal FC tipp listán kívül más PL meccsekről is szívesen olvasnál, akkor azt is megtaláljátok itt az oldalon. Olvassátok el ide kattintva a Liverpool – Brentford tippjeinket.

Fogadási tippek