Tottenham – Arsenal tipp és esélyek 05/12

Az észak-londoni derbik általában hozzák az izgalmakat a Premier League szurkolói számára, most azonban ez hatványozottan igaz lehet a legtöbb Tottenham – Arsenal tipp szerint. A két csapatot jelenleg 4 pont választja el mindössze egymástól, a tét pedig a top 4-es helyezés egyikének megszerzése lesz.

A bejegyzésben szereplő tippek bármikor változhatnak. Ha fogadást teszünk valamelyik Tottenham – Arsenal tipp segítségével, akkor a jelenleg elérhető ajánlatokat a választott iroda oldalán érhetitek el.

tottenham arsenal tipp

Top 3 Tottenham – Arsenal tipp

Játékidő eredménye: döntetlen

Egy dologban szinte mindegyik Tottenham – Arsenal tipp egyetért: nagyon szoros meccsnek nézünk elébe csütörtökön. Az ágyúsok sikert sikerre halmoztak az elmúlt hetekben, és sorban négy győzelmet tudhatnak maguk mögött; ezzel szemben a Tottenham az előző négy meccse közül mindössze egyet tudott megnyerni, míg a Brighton ellen veszített, a Liverpool és a Brentford ellen pedig döntetlent játszott. A hazaiaknál azonban van egy nagyon nagy extra motiváció: ha ugyanis ezt a meccset most nem nyerik meg a jelenleg negyedik helyen álló Arsenal ellen, akkor búcsút inthetnek a top 4-es helyezésnek a szezon végén.

Gólok száma: 2.5 felett

A Tottenham nagyon változatos teljesítményt mutatott az elmúlt hetekben a gólszámok tekintetében, hiszen míg pl. a Newcastle ellen ötször is be tudtak találni, addig a Brighton és a Brentford ellen pl. egyetlen egy sikeres találatot sem tudtak szerezni. Mindezek ellenére most a legalább három gólos meccset esélyesnek találjuk, hiszen az Arsenal esetében az előző négy meccs mindegyike elérte ezt az eredményt; a derbi kiélezett harca pedig még egy kifejezetten gólgazdag meccset is elhozhat.

Mindkét csapat gólt szerez

Ha pedig gólokra számítunk, akkor a mindkét csapat gól szerez piac is kifejezetten érdekes lehet. Az előző hat Tottenham – Arsenal meccs közül négy alkalommal sikerült ez, ráadásul az Arsenal legutóbbi mérkőzései is hasonló eredményeket hoztak: a vendégeknél az előző négy meccs alkalmával mindkét csapat gólhoz tudott jutni, így könnyen lehet, hogy ez a Spurs ellen most újfent megismétlődik.

Milyen sérült játékosokkal kell számolnia a csapatoknak?

Az Arsenal esetében, ha minden jól megy, Ben White végre visszatérhet a Spurs elleni mérkőzésre; a két hosszabban hiányzó játékos, Tierney és Partey továbbra is maximum a következő szezonban kaphat esélyt a játékra. A Spurs hiányzói, Tanganga, Doherty, Reguilon és Skipp mind csak a következő szezonra tudnak majd visszatérni a pályára.

Gyakran ismételt kérdések: Tottenham – Arsenal tippek

1. Mi volt az utolsó Tottenham – Arsenal mérkőzés eredménye?

Az utolsó Spurs – Arsenal találkozóra tavaly augusztusban került sor. Akkor az Arsenal hazai pályán 3-1-es eredménnyel tudta legyőzni a Spurs csapatát.

2. Hány órakor kezdődik a Spurs – Arsenal meccs csütörtökön?

A meccs csütörtök este 20:45-kor fog kezdődni magyar idő szerint.

3. Hány pontja van jelenleg a Tottenham és az Arsenal csapatának?

Továbbra is nagyon kiélezett a helyzet a Premier League tabellájának tetején. Nemcsak, hogy az első két helyen álló Man City és Liverpool között van mindössze három pontos különbség, de a dobogó harmadik helyéért, illetve az utolsó Bajnokok Ligája szereplést jelentő negyedik helyért is ádáz küzdelem zajlik. A hét elején a Chelsea mindössze egy ponttal az Arsenal, és öt ponttal a Tottenham előtt helyezkedik el.

Szeretnéd korábbi bejegyzéseinket is megismerni? Ha nem csak a Tottenham Hotspur FC – Arsenal FC tippek érdekelnek, akkor ezen a linken találhatjátok meg a legutóbbi posztjainkat: Wolves – Manchester City