Prediction 1
VS
PSG nyer
1.52
Prediction 2
VS
Mindkét csapat szeret gólt
1.68
Prediction 3
VS
Strasbourg nyeri az egyik félidőt
2.71
A francia bajnokság 37. körében már lényegében mindkét együttes tét nélkül léphet pályára, hiszen sem kiesés, sem a második hely nem veszélyezteti a feleket. Ezért az alábbiakban megtalálható pár Strasbourg – PSG tipp és esélylatolgatás is a fogadások szerelmesei számára.
A Ligue 1 meccsek szorzói azonban változhatnak a kezdő sípszóig. Emiatt érdemes figyelemmel követni az Strasbourg – PSG tippeket is a fogadóirodák kínálatában.
Contents
3 ütős Strasbourg – PSG tipp
Úgy fest, hogy a hazai együttes a következő szezont is az élvonalban kezdheti meg, míg a PSG már mint bajnok léphet pályára. Ennek fényében az alábbi 3 Ligue1 tippet érdemes megfontolni:
PSG nyer – 1.52
A hazai csapat éppen csak, de bennmaradt a Ligue1-ben, míg a PSG az utolsó pár fordulóra már behozhatatlan előnnyel nyerte a kiírást. A mostani meccsen tehát már tét nélkül léphetnek pályára a csapatok, így akár felszabadult meccset is láthatunk a két együttes között. Ennek fényében viszont egy igen kecsegtető Strasbourg – PSG tipp lehet, hogy a párizsiak azért megnyerik a meccset.
Mindkét csapat szeret gólt – 1.68
A hazai együttes alapjában véve ne megy támadó felfogású együttes. A mostani meccsen azonban a vendégek védelme igencsak foghíjas lehet, ami akár még számukra is lehetőséget teremthet, főleg ha a szárcsapat nem veszi véresen komolyan a találkozót. Emiatt egy másik csábító Strasbourg – PSG tipp lehet, hogy a meccsen mindkét csapat betalál.
Strasbourg nyeri az egyik félidőt – 2.71
Hazai közönség előtt a Strasbourg alighanem megpróbálja szépen lezárni az idei szezont. Ezért akár meg is nyomhatják valamelyik játékrészt, ami a motiválatlan vendégekkel szemben akár még eredményre is vezethetne. Amennyiben ezt a forgatókönyvet valószínűsítjük, akkor egy igencsak jövedelmező Strasbourg – PSG tipp lehet, hogy a hazaiaknak sikerül nyerniük egy félidőt.
Ligue1: Strasbourg – PSG esélyek
Természetesen a sportfogadási oldalak álláspontja szerint újfent a párizsi csapat a meccs esélyese, még a bajnoki arannyal a zsebben is. Ez a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:
- Hazai győzelem: 5.50
- Döntetlen: 4.50
- Vendég győzelem: 1.52
- Dupla esély – 1X: 2.30
- Dupla esély – X2: 1.15
Strasbourg – PSG: amit tudni érdemes
A két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:
Kik nem lépnek pályára?
Hazai oldalon egyelőre úgy fest, hogy két hiányzóvak számolhatnak majd. A védelemből ugyanis Eduard Sobol, míg a középpályások közül Nordine Kandil maradhat ki. A másik oldalon a párizsiak védelmében akadhatnak hiányzók, hiszen a Kimpembe, Mukiele, Pempele francia hármas mellett Nuno Mendes is sérüléssel bajlódik a szezon utolsó szakaszában. Ezen felül a támadók közül őpedig Neymar az aki továbbra is hiányozhat, míg Lionel Messi fegyelmi ügye miatt maradhat újfent a lelátón.
Milyen az egymás elleni mérleg?
Az utóbbi években a Ligue1 adott lehetőséget a két együttesnek egymás elleni meccsekre. Amennyiben ezek közül az utóbbi ötöt vesszük csak alapul, akkor azt láthatjuk, hogy a PSG 4 sikert könyvelhetett el, míg a Strasbourg-nak egy döntetlen jutott.
Mit játszottak legutóbb egymás ellen?
A két együttes a 16. fordulóban találkozhatott a francia bajnokságban legutóbb. Azon a találkozón Marquinhos góljával került előnybe a PSG, aki aztán egy öngóllal vissza is hozta a kis csapatot a meccsbe. Aztán érkezett Neymar kiállítása műesésért, második sárgalappal, ám a 95 percben Mbappé büntetőjével mégis a párizsi együttes örülhetett a 3 pontnak.
Mikor kezdődik a meccs?
A francia bajnokság utolsó előtti fordulójában a Strasbourg – PSG meccs tehát május 27-én kerül megrendezésre, 21:00-s kezdettel. A meccs helyszíne pedig így a strasbourg-i Stade de la Meinau lesz majd.
Hol nézhetjük a mérkőzést?
A meccset élőben a bet365 online közvetítésében követhetjük majd élőben, akár telefonról is. Ehhez mindössze egy gyors regisztrációra lesz szükségünk, ha még nem rendelkeznénk fiókkal. Emellett az Match 4 csatornán televíziós közvetítés formájában is követhetjük az eseményeket.
Hol fogadhatunk a mérkőzésre?
A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat az Strasbourg – PSG tippekhez itt érhetjük el: Rabona, bet365, Unibet, Campobet, 22Bet, LVbet
Amennyiben érdekelnek más kecsegtető focitippek is, akkor érdemes lehet a Sevilla – Real Madrid tippjeinket is.