Prediction 1
Puskás Akadémia győzelem
2.60
Prediction 2
Mindkét csapat szerez gólt
1.66
Prediction 3
Gólok száma: 2.5 felett
1.85
A tavaszi szezon végre teljes erővel robog a magyar bajnokságban is, és már rögtön az első hétvégén nagyon izgalmas összecsapásoknak lehetünk tanúi. A Puskás Akadémia a Fehérvár csapatát fogadja vasárnap délután, a szokásoknak híven így el is hoztuk a legjobb Puskás Akadémia – Fehérvár tipp sorozatunkat.
A bejegyzésben feltüntetett szorzók bármikor változhatnak. Amennyiben fogadást szeretnénk tenni ellenőrizzük, hogy jelenleg mit ajánlanak a Puskás Akadémia – Fehérvár tippek esetében.
A legjobb Puskás Akadémia – Fehérvár tippek
Puskás Akadémia győzelem
Nagyon kiegyenlített meccset várunk a Puskás Akadémia és a Fehérvár találkozójától, hiszen az NBI legerősebb csapatai közül találkozik most hétvégén kettő a pályán. A tabellán alig néhány pont választja el őket egymástól, az őszi szezonban mutatott teljesítményük alapján pedig mindkét keretnek igen erős győzelmi esélyei vannak. Szerintünk a hazai pálya előnyén kívül még az is az Akadémia mellett szól, hogy egészen november vége óta nem veszítettek meccset; ráadásul a Fehérvár ellen pontosan tudják, hogy minden pont számíthat a szezon végén.
Mindkét csapat szerez gólt
A Puskás Akadémia előző hat meccse között nem volt olyan, amikor ne tudtak volna legalább egyszer betalálni az ellenfél kapujába. De a Fehérvár FC sem áll rosszul ilyen szempontból, hiszen náluk is mindössze egyszer fordult elő olyan mérkőzés, hogy gól nélkül maradtak volna; az a meccs is a listavezető Fradi ellen esett meg. A vasárnapi találkozón kifejezetten jó esélye van annak megint, hogy mindkét csapat gólt szerez, és az ajánlott fogadási oldalakon egészen kompetitív oddsokat találhatunk ezen Puskás Akadémia – Fehérvár tipp esetében.
Gólok száma: 2.5 felett
A gólok számát megtippelni már jóval nehezebb dolog a vasárnapi meccs, de igazából az egész NBI esetében – már ha az őszi szezonból indulunk ki. A Fehérvár csapata például ilyen szempontból teljesen változatos képet mutat: előző hat NBI-es meccsük közül négy meccsen elérték a minimum három gólt, a két legfrissebb meccsükön azonban ez nem sikerült nekik. A Puskás Akadémia esetében ez még inkább igaz: náluk a kifejezetten gyakori 1-1-es döntetlenek mellett (ebből az utóbbi hetekben három is volt nekik), a négy vagy ötgólos meccsek is simán előfordultak. Mi most a tavaszi szezon elejére erős, lendületes kezdést várunk a Puskás Akadémia otthonában, így szerintünk a minimum három gól meglehet ezen meccs esetében.
Legfontosabb kérdések és válaszok: Puskás Akadémia – Fehérvár tipp
1. Hány órakor kezdődik a Puskás Akadémia – Fehérvár mérkőzés vasárnap?
A meccs kora délutáni találkozó lesz. Délután 1 órakor várhatjuk a kezdősípot a Puskás Akadémia otthonában.
2. Hanyadik meccsnapot játszák az NBI-ben?
A 18. meccsnappal kezdenek neki a tavaszi szezonnak az NBI-ben a hétvégén.
3. Hol tudok magas szorzókkal fogadni az NBI-es meccsekre Magyarországról?
A magas szorzók természetesen attól függenek, hogy éppen melyik meccsen és éppen melyik piacon teszünk fogadásokat. Ennek ellenére van néhány oldal, ami általában erős felhozatallal rendelkezik és még megbízhatóság és fogadási élmény tekintetében is jól teljesít. A cikkben is hoztunk már néhány példát, de a bet365, a Rabona vagy a Unibet oldala mindenképpen jó kiinduló pont lehet.
4. Mi volt az utolsó találkozó eredménye a két csapat között?
A legutóbbi Fehérvár – Puskás Akadémia találkozó alkalmával 0-0-s eredmény született a meccs végére.
Ha egyéb NBI-es vagy netalán Premier League mérkőzés is érdekelne a Puskás Akadémia FC – Fehérvár FC tipp mellett, akkor az oldalon számos egyéb előrejelzést olvashattok még. Kattintsatok ide, hogy ezeket is elolvassátok: Újpest – Ferencváros