Jóslat 1
VS
Puskás Akadémia nyer
1.75
Jóslat 2
VS
Mindkét csapat szerez gólt
1.58
Jóslat 3
VS
Pontos végeredmény: 2:1
8.00
Az OTP Bank Liga 12. körében a Puskás Akadémia a kisebb hullámvölgybe került Diósgyőr együttesét fogadja majd. Ezért az alábbiakban megtalálható pár Puskás Akadémia – Diósgyőr tipp és esélylatolgatás is a fogadások szerelmesei számára.
A NB1 meccsek szorzói azonban változhatnak a kezdő sípszóig. Emiatt érdemes figyelemmel követni az Puskás Akadémia – Diósgyőr tippeket is a fogadóirodák kínálatában.
Tartalmat
3 érdekes Puskás Akadémia – Diósgyőr tipp
A pontvadászat mostani állása alapján a 4. helyezett csapat fogadja majd a 6. helyen lévő vendégeket. Ennek fényében az alábbi 3 NB1 tippet érdemes megfontolni:
Puskás Akadémia nyer – 1.75
A felcsúti csapat egészen jó formába lendült, hiszen a legutóbbi 4 fordulóban nem szenvedtek vereséget, 2 győzelem és 2 döntetlen a mérlegük. Összességében is 11 meccsen 5 siker, 4 döntetlen, 2 vereség áll a nevük mellett. A vendégek viszont 3 forduló óta nem tudnak pontot sem szerezni, összesen pedig 5 siker, 1 döntetlen, 5 vereség a mérlegük. Ennek fényében egy kecsegtető Puskás Akadémia – Diósgyőr tipp lehet, hogy a hazaiak nyerik a meccset.
Mindkét csapat szerez gólt – 1.58
Gólstatisztikák terén mindkét együttes egészen jól szerepel majd. A hazaiak ugyanis 11 lejátszott meccsel a hátuk mögött 20 lőtt és 15 kapott gólt tudnak felmutatni, míg a vendégek esetében ez a mutató 18 lőtt és 17 kapott gólt jelent. Egyik csapatnak sincs tehát beton védelme, ami miatt egy másik kecsegtető Puskás Akadémia – Diósgyőr tipp lehet, hogy mindkét együttes gólt szerez.
Pontos végeredmény: 2:1 – 8.00
Alapjában véve tehát a hazaik lehetnek esélyesebbek, de a Diósgyőr együttesét sem szabad lebecsülni, iszen idén újoncként ők is több meglepetést okoztak már. Ennek fényében viszont egy nagyon jövedelmező lehetőség lehet, ha a meccs pontos eredményét igyekszünk megtippelni. Ezen téren pedig egy megfontolandó Puskás Akadémia – Diósgyőr tipp lehet, hogy 2:1-s végeredmény születik majd.
Puskás Akadémia – Diósgyőr esélyek az NB1-ben
Az előzetes várakozások alapján azt láthatjuk, hogy a vendégek lehetnek esélyesebbek a 3 pontra, hiszen jobb formában érkeznek a meccsre. Ez a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:
- Hazai győzelem: 1.75
- Döntetlen: 3.90
- Vendég győzelem: 4.50
- Dupla esély – 1X: 1.21
- Dupla esély – X2: 2.08
Amit tudni érdemes: Puskás Akadémia – Diósgyőr
A két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:
Kik nem lépnek pályára?
Nem érkezett még hír komolyabb sérülésről sem hazai, sem vendég részről. Ennek ellenére érdemes figyelni a híreket ezen a téren, hiszen egy-egy sérülés a meccs szorzóira is kihathat.
Milyen az egymás elleni mérlege a csapatoknak?
A vendég csapat kihagyott pár szezont mielőtt idén újra egy ligába kerülhettek. Amennyiben ennek fényében vesszük alapul az utóbbi 5 egymás elleni meccsüket, akkor azt láthatjuk, hogy 3 Puskás Akadémia győzelemme szemben 2 Diósgyőr siker áll.
Mi volt az utolsó egymás elleni meccsük eredménye?
Egymás ellen legutóbb még júliusban léphettek pályára az idei NB1 1. fordulójában. Azon a meccsen a felcsúti csapaté volt a vendégszerep, de ez nem zavarta meg őket és egy szoros meccsen 0:1-s sikerrel hozták el a három pontot.
Ki ellen játszottak legutóbb a csapatok?
A Puskás Akadémia nagy rangadót játszhatott legutóbb a Debrecen ellen. Hazai közönség előtt azonban csak egy döntetlennel érhették be, hiszen 1:’-re végződött a találkozó. A Diósgyőr ezzel párhuzamosan a fehérvár FC vendége volt és azt a meccset várhatóan nem teszik majd zsebre, hiszen 4:0-s vereséget szenvedtek.
Mikor kezdődik a mérkőzés?
A Puskás Akadémia – Diósgyőr meccs tehát november 4-én kerül megrendezésre, 15:45-s kezdőrúgással. A meccs helyszíne pedig a felcsúti Pancho Aréna lesz majd.
Hol nézhetjük a meccset?
A meccset a M4 Sport csatornán, valamint élőben a Bet365 stream közvetítésen követhetjük majd. Előbbi esetében előzetes felvezető műsorban elemzik majd a kezdőket, korábbi eredményeket. A szünetben és a meccs végén pedig értékelést hallhatunk a meghívott szakértőktől.
Hol fogadhatunk a mérkőzésre?
A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat a Puskás Akadémia – Diósgyőr tippekhez itt érhetjük el: Rabona, Bet365, Unibet, Campobet, 22Bet, LVbet.
Amennyiben érdekelnek más kecsegtető focitippek is, akkor érdemes lehet megnézni a Mezőkövesd – Debreceni VSC tippjeinket is.