Az OTP Bank Liga 6 fordulójában a Paks – MTK Budapest NB1 meccs is megrendezésre kerül szeptember 11-én 17:45-ös kezdéssel. A mérkőzés izgalmakkal telinek ígérkezik, hiszen vegyesen teljesít mindkét csapat. Ezért most kiválogattunk pár Paks – MTK Budapest tippet és esélyeket is latolgatunk ezzel kapcsolatban.

A legjobb Paks – MTK Budapest tippek

A Paks együttese igen változatosan kezdte a szezont, hiszen az eddigi 5  meccsük között már van nagy arányú és szoros győzelem, döntetlen, de két vereség is. A legmeglepőbb eredmény ezek közül egyértelműen a Puskás Akadémia elleni 6-1-es győzelem, ugyanakkor a Honvéd elleni 3-1es vereségre nem lehetnek túl büszkék a játékosok.

Az MTK hasonlóan rapszodikusan teljesít, de esetükben eddig mindig szoros, maximum egy gólos győzelmekről beszélhetünk. AZ így megszerzett 2 győzelem, 1 döntetlen illetve 2 vereség fényében jelenleg a 6. helyet foglalják el, így ugyanúgy 7 pontot szerezve, mint mostani ellenfelük. a lőtt és kapott gólok tekintetében azonban érzékelhető a különbség, hiszen a Paks 14:11-es, míg az MTK 6:6-os gólkülönbséggel rendelkezik jelenleg.

Ezek fényében a következő 3 Paks – MTK Budapest tippet emelnénk ki az NB1 tippek közül:

Természetesen a szorzók változhatnak a meccs előtt, illetve alatt, ami alapján szintén érdemes mérlegelni.

Paks - MTK Budapest tippek

Paks nyer

A Paks együttese mellett szól a hazai pálya, ami mivel egyenlő felek küzdelméről van szó könnyen döntheti feléjük a mérleg nyelvét. Természetesen ehhez mindenképp szükséges, hogy a paksi védelem is összeszedett játékot mutasson, azonban eddig egyik meccsükön sem sikerült kapott gól nélkül végezniük. Ezért a Paks – MTK Budapest tippek közül a Paks győzelme esélyesebb, de némi rizikó faktort hordoz magában a hazai győzelem esélye.

Gólok száma 3.25 alatt

A Paks – MTK Budapest tippek terén mindenképp érdemes megfontolni a gólok számára való fogadást, aminek terén a 3.25 alatti gólszám igen kecsegtető lehet. Természetesen ezen a téren sok múlik a támadók és a védők aktuális formáján.

Mindkét csapat szerez gólt: igen

Minkét csapatról elmondható, hogy eddig minden mérkőzésük esetén sikerült úgy elhagyniuk a pályát, hogy megzörgették az aktuális ellenfél hálóját. Éppen ezért a Paks – MTK Budapest tippek terén a mindkét csapat gólszerzése egy relatív biztonságos tippnek tűnik.

Paks – MTK Budapest esélyek a fogadóirodák szerint

A fogadóirodák a mérkőzésre inkább a hazai csapat győzelmét látják esélyesebbnek, emiatt a következő szorzókkal találkozhatunk:

  • Paks győzelem: 1.87
  • Döntetlen: 3.80
  • MTK Budapest győzelem: 3.30
  • Dupla esély – 1X: 1.27
  • Dupla esély – X2: 1.80

Alapjában véve a hazaiak az esélyesebbek tehát, de a magyar bajnokság már jó pár fordulatos meccset produkált az idei kiírásban is, amit a Paks már meg is tapasztalhatott.

Paks – MTK Budapest fontosabb tudnivalók

Egymás elleni eredmények:

A két csapat legutóbbi 10 meccse meglepő módon elég egyoldalú mérleget mutat. Ugyanis ezekből a mérkőzésekből:

  • 2 MTK győzelem
  • 1 döntetlen
  • 7 Paks győzelem született.

Ennek fényében a vendégek sikerére még kisebb az esély, de persze ez alapján nem érdemes dönteni ezen a téren.

Mérkőzés ideje és helyszíne:

A meccs 2021. szeptember 11-én kerül megrendezésre, 17 óra 45 perces kezdettel a Fehérvári úti Stadionban.

Hol követhetjük a mérkőzést?

A mérkőzést az M4 Sport csatornán követhetjük majd, ahol a meccset megelőzően megismerhetjük a kezdő tizenegyeket és a várható taktikákat is.

Fogadóirodák, ahol érdemes fogadni

A mérkőzésre természetesen több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat itt érhetjük el:

Természetesen, ha más kecsegtető tippek is érdekelnek, akkor érdemes a Puskás Akadémia – Kisvárda tippjeinket is megtekinteni.

Fogadási tippek