Az OTP Bank Liga 10. fordulójában az éllovas Kisvárda a Paks otthonába látogat majd. A mérkőzés igen izgalmasnak ígérkezik, hiszen az első helyezettnek nem lesz egyszerű dolga ezúttal sem. Ezért az alábbiakban megtalálható pár Paks – Kisvárda tipp és esély latolgatás a foci szerelmeseinek.
3 kedvező Paks – Kisvárda tipp
A Paks együttese jelenleg az 5. helyet foglalja el a tabellán. Eddigi 9 meccsükből 4-et tudtak megnyerni, illetve 1 döntetlen is született 4 vereség mellett. Utóbbi 4-ből kettő egyébként az utolsó két fordulóban esett, így egy kisebb hullámvölgyről is beszélhetünk. Ebből az egyik vereség a Ferencváros ellen esett, ami nem mondható meglepetésnek, hiszen a Fradi jelentős játékerőt képvisel. Ezzel szemben az előző fordulós Gyirmót elleni vereség már nagyobb meglepetésnek mondható. Ezt a csorbát azonban a Kisvárda ellen nem lesz egyszerű kiköszörülni.
A Kisvárda Eddig magabiztosan teljesített a bajnokságban, hiszen 9 meccséből 6 győzelmet aratott, egy döntetlennel egyetemben és mindössze két vereség csúszott be. Amennyiben azonban az utóbbi két forduló eredményét nézzük, akkor náluk is egy kisebb hullámvölgy vehető észre. A 8. fordulóban ugyanis a Honvéd vendégeként szenvedtek 2:1-s vereséget, majd mondhatni nagy meglepetésre hazai pályán az Újpest ellen játszottak 0:0-s döntetlent.
A fentieket is figyelembe véve, íme 3 NB1 tipp, amiket érdemes szemügyre venni az NB1 tippek közül:
- Tipp 1: Végeredmény: döntetlen @ 3.60 – Fogadj a Rabona oldalán! >>
- Tipp 2: Gólok száma 2.5 felett @ 1.53 – Fogadj a bet365 oldalán! >>
- Tipp 3: Mešanović gólt szerez @ 2.95 – Fogadj az Unibet oldalán! >>
Természetesen a NB1 meccsek szorzói folyamatosan változhatnak a kezdő sípszóig, ezért érdemes figyelni a Paks – Kisvárda tippeket is a fogadóirodák kínálatában.
Contents
Végeredmény: döntetlen
Ahogy tehát már említettük mindkét csapat egy kis lejtmenetben van az utóbbi két fordulóban. Ennek fényében egy igen kecsegtető Paks – Kisvárda tipp lehet, hogyha ezúttal a két csapat közötti pontosztozkodást tesszük meg.
Gólok száma 2.5 felett
A Paks együttese igen gólgazdag meccseket játszott eddig,, hiszen még legutóbbi két vereségükön is 3, illetve 4 gól született. A Kisvárda ugyan ezen a téren stabilabban teljesít, de még így is biztosabb Paks – Kisvárda tipp lehet, ha 2.5 feletti gólszámra tesszük tétjeinket.
Mešanović gólt szerez
A Kisvárdának mint éllovasnak komoly sansza van arra, hogy elhozhasson legalább egy pontot Paksról. Ehhez azonban mindenképp gólra, vagy gólokra van szükség. Ezen a téren eddig a bosnyák Mesanovic teljesít a legjobban. Éppen ezért egy kecsegtető Paks – Kisvárda tipp lehet az ő gólszerzése is.
Paks – Kisvárda esélyek és szorzók az NB1-ben
A mérkőzésnek a fogadóirodák szerint nincs egyértelmű esélyese, ami a szorzókon is meglátszik, hiszen a Paks, mint hazai csapat csak egy hajszállal vezet ezen a téren. A főbb szorzók a meccsre az alábbiak szerint alakulnak:
- Paks győzelem: 2.22
- Döntetlen: 3.60
- Kisvárda győzelem: 2.90
- Dupla esély – 1X: 1.37
- Dupla esély – X2: 1.58
Paks – Kisvárda hasznos infók és tudnivalók
Egymás elleni mérleg:
A két csapat eddig kereken 10 alkalommal mérkőzhetett meg egymással, amin az alábbi mérleg alakult ki kettejük között:
- 3 Paks győzelem
- 2 döntetlen
- 5 Kisvárda győzelem
Mérkőzés ideje és helyszíne:
A meccs 2021. október 22-én 17:45-kor veszi kezdetét a Fehérvári úti Stadionban.
Hol fogadjunk a mérkőzésre?
A mérkőzésre természetesen több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat itt érhetjük el: Rabona, bet365, Unibet.
Természetesen, ha más kecsegtető tippek is érdekelnek, akkor érdemes akár a többi meccs tippjeinket is szemügyre venni: Ferencváros – MTK Budapest