Norwich – Brighton tipp és esélyek 16/10/21

A Premier League 8. fordulójában egy potenciális kieső jelölt látja vendégül az egyik élvonalbeli csapattal. Szombaton tehát a Norwich fogadja a Brighton együttesét, ami tartogathat izgalmakat. Ezért az alábbiakban néhány Norwich – Brighton tipp és esély is megtalálható a legjobb fogadásokat keresők számára.

Norwich – Brighton tipp: a legjobb tippek

A Norwich történelme legrosszabb szezonkezdését produkálta, hiszen eddigi hét meccséből csupán 1 döntetlen született. Az is a legutóbbi szintén kieső jelölt Burnley ellen, ahol gól nélküli döntetlent sikerült csak elérni. Ez a produkció nem csak a csapat, hanem alighanem a Premier League történelmébe is az egyik legrosszabb szezonkezdetként lesz számon tartva. A gyenge produktum fő okait két tényező is okozhatja, hiszen eddig csak 2 gólt sikerült szerezniük, miközben 16 gólt kaptak.

A Brighton ezzel szemben alighanem történelme egyik legjobb szezonkezdetét produkálja. Eddigi 7 mérkőzésük 4 meccset tudtak ugyanis megnyerni, miközben csak egyszer szenvedtek vereséget, két döntetlen mellett. A két döntetlen egyébként éppen a legutóbbi két meccsükön jött össze, ahol először a Crystal Palace vendégeként játszottak 0:0-t, majd az Arsenal csapatát látták vendégül hazai pályán, ami szintén 0:0 lett.

A fentiek fényében a meccs érdekesnek ígérkezik és az alábbi pár Premier League tipp csábító lehet fogadás szempontjából:

Természetesen a Premier League meccsek szorzói folyamatosan változhatnak ezért érdemes figyelni a Norwich – Brighton tippeket is a fogadóirodák kínálatában.

Norwich – Brighton tipp

Dupla esély – X/2

A hazai csapat tehát nagyon rosszul teljesít, míg a vendégek ugyanennek az ellenkezőjét mondhatják el, még ha az utóbbi két meccsükön a győzelem nem is jött össze. Ezt figyelembe véve egy biztosabb Norwich – Brighton tipp lehet, hogyha a dupla esélyes fogadásban keressük a nyerési esélyt, egy döntetlen, vagy vendég győzelemmel.

Eredmény/Minkét csapat szerez gólt – Brighton/nem

Akik egy bátrabb és jól fizető Norwich – Brighton tipp iránt érdeklődnek, azok számára kecsegtető tipp lehet az eredmény és a gólszerző csapatokra való fogadás. Ezen a téren mindenképp megfontolandó lehet, egy Brighton győzelem, ahol nem szerez mindkét csapat gólt.

Gólok száma 2.5 alatt

A Brighton eddigi meccsei alapján egy masszív 1 gólos gól/meccs mutatóval rendelkezik, míg a Norwich esetében ez jelenleg 0.2 gól/meccs. Ennek fényében egy igen kecsegtető, de mégis biztos tippnek tűnik, hogy a gólok száma nem kúszik 2.5 fölé.

Norwich – Brighton esélyek a fogadóirodák szerint

A bukmékerek szerint egy kiegyenlített mérkőzésre számíthatunk, ahol bármely csapat győzelme és a döntetlen is elképzelhető, de inkább a vendégek esélyesebbek egy hajszállal. Ez a szorzók terén is egyértelműen megmutatkozik:

  • Norwich győzelem: 3.50
  • Döntetlen: 3.25
  • Brighton győzelem: 2.14
  • Dupla esély – 1X: 1.66
  • Dupla esély – X2: 1.30

Norwich – Brighton hasznos infók, tudnivalók

Egymás elleni mérleg:

A két csapatnak volt már lehetősége az élvonalban és a másodvonalban is megmérkőznie egymással. A 19/20-as szezonban az élvonalban a két egymás elleni meccsükön egyaránt Brighton győzelem született, így most is kisebbfajta meglepetés lenne, ha a hazai csapat be tudná húzni végre a 3 pontot.

Mérkőzés kezdete:

A mérkőzés kezdő sípszava október 16-án, 16:00-kor kezdődik a norwichi Carrow Road-on.

 

Természetesen, ha más kedvező tippek is érdekelnek, akkor érdemes akár a többi meccs tippjeinket is szemügyre venni: 3