Newcastle – Wolverhampton tipp és esélyek 04/08

Péntek este egyetlen Premier League mérkőzés várja az angol bajnokság szurkolóit, így a Newcastle – Wolves mérkőzés még kifejezetten nagy érdeklődést is hozhat. Íme a szokásosan elkészített top 3-as Newcastle – Wolverhampton tipp listánk!

A bejegyzésben feltüntetett oddsok bármikor változhatnak. Ha a Newcastle – Wolverhampton tipp valamelyikének segítségével fogadunk, mindig ellenőrizzük, hogy aktuálisan milyen szorzók érhetők el a fogadási oldalakon.

newcastle wolverhampton tipp

A három legjobb Newcastle – Wolverhampton tipp

Newcastle győzelem

A Newcastle nem a legerősebb eredménnyel a háta mögött fogadja a Wolves csapatát: a Tottenhamtől pont 5-1-re kaptak ki idegenben alig néhány napja. A vasárnap esti meccs ráadásul amilyen erősen kezdődött, olyan csúnya lett a vége: az első gólt ugyanis még a Newcastle tudta megszerezni a 39. percben. Ennek ellenére a Wolves ellen szerintünk kifejezetten esélyes lehet a győzelem: a Newcastle hazai pályán ugyanis nagyon erős eredményeket tud felmutatni. Utolsó három hazai közül mindegyiket meg tudták nyerni; most ennek a folytatását várjuk péntekre is.

Mindkét csapat szerez gólt

A Newcastle esetében az utolsó öt meccs közül három alkalommal is előfordult, hogy mindkét csapat gólhoz tudott jutni a mérkőzésen. A Wolvesnál ez mondjuk már kevésbé volt jellemző: náluk az utolsó kettő meccs mindegyikén előfordult ez, viszont előtte négy meccet úgy hoztak le, hogy vagy csak ők vagy csak az ellenfél tudott gólt szerezni. A korábbi Newcastle – Wolves tippek azonban egyértelműen arra következtetnek, hogy a két csapat szeret a találkozókon gólokat lőni: az előző öt meccsük mindegyikén tudott mindkét csapat gólt szerezni.

Gólok száma: 2.5 felett

S bár ha megint az előző találkozókat vesszük figyelembe, akkor inkább egy 1-1-es döntetlen tűnik az esélyesnek (ez ötből négyszer is előfordult), a jelenlegi teljesítményt elnézve kicsit többet várunk a két csapattól, legalábbis gólszám tekintetében. A vendégek előző négy meccse közül háromszor, a hazaiaknál pedig négyből kétszer láthattunk minimum három gólos meccset.

Sérülések, csapat hírek: ki lesz elérhető a meccsre?

A Newcastle csapatánál van néhány biztos hiányzó: Callum Wilson csak április végére várható vissza, míg Isaay Hayden, Jamal Lewis és Kieran Tripier még akár ennél is hosszabban ki kényszerülni hagyni a meccseket. A Wolvesnál Ruben Neves, Jiminez és Hoever nem lesz elérhető a mérkőzésre.

Fontos tudnivalók és kérdések: Newcastle – Wolverhampton tippek

1. Hány órakor kezdődik péntek este a Newcastle – Wolves mérkőzés?

A meccs este 9 órakor kezdődik a Newcastle otthonában.

2. Mi volt az utolsó Newcastle – Wolves meccs eredménye?

Október elején találkozott utoljára a két csapat, amikor is a Wolves 2-1-re le tudta hazai pályán győzni a Newcastle csapatát. azon a meccsen a Wolves a 20. percben már meg tudta szerezni a vezetést.

3. Hány pontja van jelenleg a Newcastle és a Wolves csapatának?

A Newcastle a borzasztó szezonkezdést követően tavasszal igencsak szépített eredményein, jelenlegi 31 pontjával pedig egészen nagy biztonságban érezheti magát a 15. helyen. Sőt, az előre mozdulásnak is bőven meg van az esélye a szarkák csapatánál: a 10. helyen álló Aston Villa is mindössze 5 pontra áll jelenleg a Newcastle csapatától. A Wolves ezzel szemben még akár az európai szereplést jelentő helyekre is felkapaszkodhat: jelenlegi 49 pontjával ugyanis a 8. helyen áll.

Bár a Newcastle United FC – Wolverhampton Wanderers FC tipp az egyetlen előrejelzésünk a Premier League esetében, ide kattintva egyéb érdekességeket érhettek el: ZTE – Honvéd