MTK Budapest – Puskás Akadémia tipp és esélyek 22/10

Az OTP Bank Liga 10. körében alighanem egy szoros és remélhetőleg izgalmas 90 percet láthatunk az MTK Budapest – Puskás Akadémia meccsen. Ezért az alábbiakban megtalálható pár MTK Budapest – Puskás Akadémia tipp és esélylatolgatás is a fogadások szerelmesei számára.

A NB1 meccsek szorzói azonban változhatnak a kezdő sípszóig. Emiatt érdemes figyelemmel követni az MTK Budapest – Puskás Akadémia tippeket is a fogadóirodák kínálatában.

MTK Budapest – Puskás Akadémia tipp

TOP 3 MTK Budapest – Puskás Akadémia tipp

A pontvadászat mostani állása alapján az MTK Budapest a hatodik, míg a Puskás Akadémia közvetlenül előttük, egy pontos előnnyel. Ennek fényében az alábbi 3 NB1 tippet érdemes megfontolni:

Dupla esély: X2 – 1.42

Formát tekintve vegyes mindkét csapat teljesítménye. A hazaiak ugyanis 3 győzelmet követően 2 vereséget szedtek össze, igaz abból egy a Fradi ellen történt. A Puskás Akadémia pedig az utolsó öt fordulóból két győzelmet, egy döntetlen és két vereséget tudnak felmutatni. A vendégek viszont az utóbbi két fordulóban egyaránt szereztek pontot, így egy biztosabbnak látszó MTK Budapest – Puskás Akadémia tipp lehet, hogyha dupla eséllyel fogadunk.

Mindkét csapat szerez gólt – 1.67

Nagyon hasonlóan teljesít a két együttes gólstatisztikák szerint is. A Puskás Akadémia ugyanis 14 gólt lőtt és 14-t kapott, míg az MTK esetében ez az arány 11/14. Emiatt a mostani meccsen mindkét félnek reális esélye lehet a gólszerzésre, ami miatt egy kecsegtető MTK Budapest – Puskás Akadémia tipp lehet, hogy mindkét csapat gólt lő.

Végeredmény: döntetlen – 3.35

Természetesen mikor két közel azonos erővel és formával bíró csapat találkozik, akkor közel sem biztos, hogy a mérleg bármelyik fél irányába is elbillenik a 90 percnyi játék alatt. Amennyiben pedig ezt a forgatókönyvet valószínűsítjük mi magunk is, akkor egy nagyon csábító MTK Budapest – Puskás Akadémia tipp lehet, hogy döntetlen lesz a meccs végeredménye.

NB1: MTK Budapest – Puskás Akadémia esélyek

Nagyon szoros meccsre van kilátás a 6. és az 5. helyen álló együttesek között, a sportfogadási oldalak kínálata alapján is. Ez a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:

  • Hazai győzelem: 2.75
  • Döntetlen: 3.35
  • Vendég győzelem: 2.30
  • Dupla esély – 1X: 1.57
  • Dupla esély – X2: 1.42

GYIK: MTK Budapest – Puskás Akadémia meccs

A két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:

Kik nem lépnek pályára?

Egyelőre úgy fest, hogy minden játékos bevethetőnek tűnik a mostani meccsre, aminek fényében könnyen lehet, hogy a legjobb kezdőket látjuk majd. Ez azonban ne felejtsük, hogy könnyen változhat még a kezdő sípszóig is.

Milyen az egymás elleni mérlege a csapatoknak?

Jó pár egymás elleni meccset játszhatott már a két együttes. Amennyiben ezek közül csak az utolsó ötöt vesszük alapul, akkor azt láthatjuk, hogy 1 MTK Budapest győzelemmel szemben 3 Puskás Akadémia siker áll, egy döntetlen mellett.

Mi volt az utolsó egymás elleni meccsük eredménye?

Májusban találkozhattak utoljára a felek, akkor hasonló felállás szerint az MTK volt hazai pályán. Az a meccs végül sok izgalmat nem hozott sem a szurkolók, sem a szakértők számára, hiszen 0:0-s döntetlennel ért véget a meccs.

Ki ellen játszottak legutóbb a csapatok?

A két együttes közül a hazaiak rosszabbul szerepeltek az előző fordulóban, hiszen a Fehérvár vendégeként 3:0-ra maradtak alul. A Puskás Akadémia viszont eközben a Kisvárdát fogadta és végül egy szoros meccsen 1:0-ra nyerni is tudtak.

Mikor kezdődik a mérkőzés?

Az OTP Bank Liga 10. körében az MTK Budapest – Puskás Akadémia meccset, október 22-én rendezik majd meg, 13:15-s kezdőrúgással. A meccs helyszíne pedig így a budapesti Új Hidegkuti Nándor Stadion lesz majd.

Hol nézhetjük a meccset?

A meccset a M4 Sport csatornán, valamint élőben a bet365 stream közvetítésen követhetjük majd. Előbbi esetében előzetes felvezető műsorban elemzik majd a kezdőket, korábbi eredményeket. A szünetben és a meccs végén pedig értékelést hallhatunk a meghívott szakértőktől.

Hol fogadhatunk a mérkőzésre?

A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat a MTK Budapest – Puskás Akadémia tippekhez itt érhetjük el: Rabona, Bet365, Unibet, Campobet, 22Bet, LVbet.

Amennyiben érdekelnek más kecsegtető focitippek is, akkor érdemes lehet megnézni a Diósgyőr – Ferencváros tippjeinket is.


Avatar of Robert
Robert

Több éves tapasztalat sportfogadás és szerencsejáték terén is. Végeláthatatlanul és fáradhatatlanul fürkészi a legnagyobb sportfogadási oldalak kínálatát. Ennek köszönhetően folyamatos és naprakész ismeretekkel rendelkezik a topligák terén (Premier League, LaLiga, Bundesliga, Bajnokok Ligája) és persze a magyar labdarúgó bajnokság terén is.

Akár a „napi tuti”, akár valami izgalmas foci tippet keresel, mindenkinek készül valami testhezálló fogadással.