MTK Budapest – Ferencváros tipp és esélyek 20/09

Az NB1 7. fordulójában az MTK Budapest – Ferencváros meccs egy izgalmas fővárosi rangadónak ígérkezik majd. Ezért az alábbiakban megtalálható pár MTK Budapest – Ferencváros tipp és esélylatolgatás is a fogadások szerelmesei számára.

Az OTP Bank Liga meccsek szorzói azonban változhatnak a kezdő sípszóig. Emiatt érdemes figyelemmel követni az MTK Budapest – Ferencváros tippeket is a fogadóirodák kínálatában.

MTK Budapest – Ferencváros tipp

3 kecsegtető MTK Budapest – Ferencváros tipp

A mostani MTK Budapest – Ferencváros meccsen még idegenben is a vendégek számítanak favoritnak, de könnyű találkozóra nem számíthatnak. Ennek fényében az alábbi 3 NB1 tippet érdemes megfontolni:

Fradi nyer – 1.45

Ugyan a hetedik fordulót kezdik már a csapatok a bajnokságban, de a Fradi eddig csak 4 meccset játszott, hiszen az európai szintéren is érdekeltek voltak. Ez azonban mit sem számított még nekik, hiszen így is vezetik a tabellát. Négy győzelmükkel ugyanis 12 pontot szereztek és a bajnokságban egyedüliként veretlenül állnak a pontvadászatban. Ugyan idegenben várhatóan nehezebb dolguk lehet majd, de így is egy jó kis MTK Budapest – Ferencváros tipp lehet, hogy a vendégek nyerik a meccset.

Mindkét csapat gólt szerez – 1.72

Gólstatisztikák terén nincs nagy differencia a felek között. Az MTK ugyanis 5 meccs alatt 6 lőtt és 3 kapott gólnál jár, míg a fRadi esetében ugyanez a mutató 6 szerzett és mindössze 1 kapott gól. Ez utóbbi messze a legjobb statisztika, ami jelzi a védelmük stabilitását. Hazai pályán azonban alighanem az MTK játékosok is mindent megtesznek majd a gól érdekében, így egy kecsegtető MTK Budapest – Ferencváros tipp lehet, hogy mind a két együttes betalál.

MTK gólszám: 0.5 felett – 1.53

A statisztikák alapján tehát egyelőre a hazai együttes meccsenként átlagosan egyszer betalál. Igaz ugyan, hogy most a legstabilabb védelemmel kell felvenniük a versenyt, de reálisnak mondható esélyük lehet a gólszerzésre a 90 perc alatt. Ennek tükrében pedig egy harmadik, kecsegtető MTK Budapest – Ferencváros tipp lehet, hogy legalább egy hazai gólt láthatunk majd.

NB1: MTK Budapest – Ferencváros esélyek

Az MTK Budapest – Ferencváros tippek terén a vendégek számítanak favoritnak a sportfogadási oldalak kínálata alapján. Ez a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:

  • Hazai győzelem: 6.00
  • Döntetlen: 4.50
  • Vendég győzelem: 1.45
  • Dupla esély – 1X: 2.60
  • Dupla esély – X2: 1.11

Infók, tudnivalók: MTK Budapest – Ferencváros meccs

A két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:

Milyen az egymás elleni mérlege a csapatoknak?

Az MTK Budapest és a Ferencváros közötti összesített statisztikák az alábbiak szerint fest:

  • Összes mérkőzés: 221
  • Ferencváros győzelmek: 91
  • MTK Budapest győzelmek: 82
  • Döntetlenek: 48

Gólok:

  • Ferencváros: 355
  • MTK Budapest: 329

A legutóbbi mérkőzésük 2024. április 28-án zajlott, ahol a Ferencváros 2-1-re győzött az MTK Budapest ellen.

Mit játszottak legutóbb a csapatok?

Még a válogatott szünet előtt léphettek pályára a csapatok a Magyar Kupában. Az MTK Budapest a Hódmezővásárhely ellen nyert 2:0-ra, míg a Fradi a Budafokot búcsúztatta 0:3-s sikerrel. A bajnokságban pedig a hazaiak legutóbb a Fehérvár FC ellen maradtak alul 1:0-ra, míg a Fradi a Nyíregyháza csapatát verte 2:1-re.

Mikor kezdődik a mérkőzés?

Az MTK Budapest – Ferencváros meccset szeptember 20-án rendezik majd meg, 20:00-s kezdőrúgással. A találkozó helyszíne pedig így a budapesti Új Hidegkuti Nándor Stadion lesz majd

Hol nézhetjük a magyar válogatott meccseket?

A mostani találkozót a M4 Sport csatornán követhetjük majd élőben, ahol felvezető műsor keretében megismerhetjük a kezdőket, várható taktikákat. A meccs lefújása után pedig a látottakat is értékelik a meghívott szakértők. Ezen kívül persze a sportfogadási oldalakon is követhetjük a mérkőzés alakulását, az élő közvetítéseknek hála, ha rendelkezünk már regisztrációval.

Hol fogadhatunk a mérkőzésre?

A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat az MTK Budapest – Ferencváros tippekhez itt érhetjük el: Rabona, Unibet, LVBet, 22Bet, Campobet.

Amennyiben érdekelnek más kecsegtető focitippek is, akkor érdemes lehet megnézni a Crystal Palace – Manchester United tippjeinket is.


Több éves tapasztalat sportfogadás és szerencsejáték terén is. Végeláthatatlanul és fáradhatatlanul fürkészi a legnagyobb sportfogadási oldalak kínálatát. Ennek köszönhetően folyamatos és naprakész ismeretekkel rendelkezik a topligák terén (Premier League, LaLiga, Bundesliga, Bajnokok Ligája) és persze a magyar labdarúgó bajnokság terén is. Akár a „napi tuti”, akár valami izgalmas foci tippet keresel, mindenkinek készül valami testhezálló fogadással.