MOL Fehérvár – ZTE tipp és esélyek 20/05

Az NB1 32. fordulójában a MOL Fehérvár a Zalaegerszeget látja majd vendégül, amely meccsen főleg a hazaiak szempontjából van még tétje. Ezért az alábbiakban megtalálható pár MOL Fehérvár – ZTE tipp és esély latolgatás is az NB1 szerelmesei számára.

A NB1 meccsek szorzói azonban folyamatosan változhatnak a kezdő sípszóig. Emiatt érdemes folyamatosan figyelni az MOL Fehérvár – ZTE tippeket is a fogadóirodák kínálatában.

MOL Fehérvár – ZTE tipp

3 megfontolandó MOL Fehérvár – ZTE tipp

A ZTE abban már biztos lehet, hogy a következő szezont is az NB1-ben kezdheti míg a hazaiakról ugyanez nem mondható el. Ennek fényében az alábbi 3 NB1 tippet érdemes lehet megfontolni:

MOL Fehérvár nyer – 1.85

A hazai együttes mondhatni pocsék formában van, hiszen az elmúlt 5 fordulóban egyetlen győzelmet sem tudtak szerezni. A bennmaradás reményében azonban most mindenképpen 3 pontra lenne szükségük, hiszen egy vereséggel szinte biztossá válna a kiesésük. Ennek fényében egy kecsegtető MOL Fehérvár – ZTE tipp lehet, hogy a hazaiak nyerik a meccset.

Gólszám: 2.5 alatt – 2.15

Alapjában véve egyik együttes sem a szemet gyönyörködtető és eredményes játékával tűnt ki az idei NB1-ből. A hazaiak ugyanis 35 lőtt és 43 kapott góllal, míg a ZTE 36 lőtt és 39 kapott góllal áll a bajnokságban. Ezek alapján gólzáporra ezúttal sem számíthatunk. Emiatt viszont egy csábító MOL Fehérvár – ZTE tipp lehet, hogy a gólszám 2.5 alatt marad majd.

Pontos eredmény: 1:0 – 9.00

A vendégek esetében tehát nagy kérdés, hogy mennyire is lesznek motiváltak a mostani találkozón, hogy már tét nélkül léphetnek pályára. A hazaiak számára viszont mivel még van tétje a dolognak, így ők alighanem megpróbálnak gólt szerezni. Ennek fényében egy jövedelmező MOL Fehérvár – ZTE tipp lehet, hogyha a pontos végeredmény terén egy szoros 1:0-s eredményt tippelünk.

MOL Fehérvár – ZTE esélyek az OTP Bank Ligában

A bukmékerek szerint a hazai csapat esélyei jóval jobbak, hiszen számukra még komoly tétje van ennek a mérkőzésnek a bennmaradás szempontjából. Ez a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:

  • Hazai győzelem: 1.85
  • Döntetlen: 3.60
  • Vendég győzelem: 3.60
  • Dupla esély – 1X: 1.25
  • Dupla esély – X2: 1.80

Gyakori kérdések: MOL Fehérvár – ZTE meccs

A két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:

Kik nem léphetnek pályára?

Az előzetes hírek alapján úgy fest mindkét együttes a legjobb kezdőjével állhat majd fel a meccsen. Ez azonban ne felejtsük könnyen változhat akár a kezdőrúgásig is, ami az esélyekre is kihathat.

Milyen az egymás elleni mérleg?

Az utóbbi években bajnoki és barátságos meccsen is találkozhattak a csapatok. Amennyiben ezek közül csak az utóbbi 5.t vesszük alapul, akkor azt láthatjuk, hogy a ZTE 3 sikert könyvelhetett el, míg a MOL Fehérvárnak egy győzelem jutott, egy döntetlen mellett.

Mi volt a legutolsó meccs eredménye?

Még a 21. fordulóban találkozhattak a felek, február végén. Azon a meccsen a ZTE hazai pályán fogadta a székesfehérvári csapatot és végül egy szoros meccsen otthon tudta tartani a három pontot. Katona korai góljára ugyanis a hazaiak Csóka és Szalay révén két ízben is válaszolni tudtak, így beállítva a 2:1-s végeredményt.

Mikor kezdődik a mérkőzés?

A MOL Fehérvár és a ZTE csapata közti meccsre tehát május 20-án kerül majd sor, 14:10-s kezdőrúgással. A meccs helyszíne pedig a székesfehérvári MOL Aréna Sóstó lesz majd.

Hol nézhetjük a meccset?

A meccset élőben az M4 Sport +-on követhetjük majd, ahol felvezető műsor keretében a csapatok összeállítását is megismerhetjük majd, nem beszélve a várható taktikáról, korábbi eredményekről. Emellett a bet365 oldalán akár élőben is követhetjük a meccs alakulását, így érdemes ezt a lehetőséget is csekkolni.

Hol fogadhatunk a mérkőzésre?

A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat a MOL Fehérvár – ZTE tippekhez itt érhetjük el: Rabona, bet365, Unibet, Campobet, LVbet, 22Bet.

Amennyiben további kecsegtető focitippek is érdekelnek, akkor érdemes szemügyre venni a Paks – Puskás Akadémia tippeket is.