A Premier League meccsek 7 fordulójának szombati játéknapján a szebb napokat is látott Leeds csapata fogadja az eddig nem éppen remeklő Watford együttesét. A meccs azonban emiatt izgalmasnak ígérkezhet, éppen ezért az alábbiakban néhány Leeds – Watford tipp és esély is megtalálható a fogadások szerelmesei számára.
Leeds – Watford tipp: legkedvezőbb szorzók
A Leeds csapata jelenleg a 18. még kieső helyet foglalja el és sajnos elmondhatja magáról, hogy ez idáig nyeretlenül állnak, akár csak a többi körülöttük helyet foglaló csapat. Ráadásul 6 meccs alatt mindössze 6 gólt tudtak szerezni, miközben 14 gólt kaptak. Ennek köszönhetően eddig mindössze 3 döntetlen szerepel nevük mellett, 3 vereséggel egyetemben. a Kicsivel jobb eredményeket egyébként a Newcastle, Burnley, Everton ellen érték el.
A Watford néhány helyezéssel előkelőbb helyet foglal el, hiszen a 12. helyet tudhatja magáénak 7 eddig megszerzett pontjával. A jobb helyezés 2 győzelmüknek és egy döntetlenjüknek köszönhető, melyeket az Aston Villa, Norwich, illetve a Newcastle ellen sikerült elérniük. Góllövés terén ugyanakkor nem sokkal tartanak előrébb, hiszen mindössze 7 gólt tudtak eddig szerezni.
A fentiek fényében a meccs érdekesnek ígérkezik és az alábbi pár Premier League tipp csábító lehet fogadás szempontjából:
- Tipp 1: Dupla esély: 1X @ 1.22 – Fogadj a Rabona oldalán! >>
- Tipp 2: Mindkét csapat szerez gólt: nem @ 2.10 – Fogadj a bet365 oldalán! >>
- Tipp 3: Félidő: 1.5 gól alatt @ 1.48 – Fogadj az Unibet oldalán! >>
Természetesen az aktuális Premier League meccsek szorzói folyamatosan változhatnak ezért érdemes figyelni az Leeds – Watford tippeket a fogadóirodák kínálatában.
Contents
Dupla esély: 1X
Mivel két hasonló erőkből álló csapat veselkedik egymásnak, így egy biztosabb Leeds – Watford tipp lehet a dupla esélyes fogadás. Ezen a téren a hazai csapatnak minden esélye meglehet a győzelemre hazai közönség előtt, de ha ez mégsem sikerülni, akkor egy döntetlent is lefedhetünk fogadásunkkal.
Mindkét csapat szerez gólt: nem
Mivel egyik csapat sem remekel a gólszerzés terén ezért egy reális Leeds – Watford tipp lehet, hogy valamelyik csapatnak ezúttal nem jön össze a gólszerzés. Ez a fogadás persze jelentősen nagyobb kockázatot jelent, de segítségével akár duplázhatjuk is pénzünket.
Félidő: 1.5 gól alatt
Az előző eseményhez hasonló, de sokkal biztosabb Leeds – Watford tipp lehet, hogyha az első félidő gólszámát tesszük meg 1.5 gól alá. Mivel hasonló erők feszülnek egymásnak, így várhatóan az első félidő kiélezett játékot hoz majd, ahol talán 1 gól eshet a nagy harcban.
Leeds – Watford esélyek a mérkőzésen
A fogadóirodák álláspontja szerint egy kiélezett mérkőzésre számíthatunk, ami egy kicsit a hazai csapat felé húz majd, ez a szorzók terén is egyértelműen megmutatkozik:
- Leeds győzelem: 1.76
- Döntetlen: 3.95
- Watford győzelem: 4.90
- Dupla esély – 1X: 1.20
- Dupla esély – X2: 2.15
Leeds – Watford: hasznos tudnivalók
Egymás elleni mérleg:
Az együttesek a Championship-ben már jó párszor megmérkőzhettek. Legutóbbi 5 meccsük mérlege:
- 1 Leeds győzelem
- 1 döntetlen
- 3 Watford győzelem
Sérültek listája:
Az előzetes hírek szerint elsősorban a Leeds csapatánál kell távolmaradókra számítani, ugyanis Bamford, Koch, Llorente, Struijk, Ayling is sérüléssel bajlódik. A vendégeknél egyedül Bachmann játéka kérdéses jelenleg.
Mérkőzés kezdete:
A mérkőzés kezdő sípszava október 2-án, 16:00-kor veszi kezdetét az Elland Road-on
Természetesen, ha más kedvező tippek is érdekelnek, akkor érdemes akár a többi meccs tippjeinket is szemügyre venni: Chelsea – Southampton