A spanyol bajnokságban az utóbbi egy év igen sok változást hozott, ami miatt némileg az erőviszonyok is borultak. Éppen ezért azonban jó pár komoly fogadási lehetőséget is felfedezhetünk a bukmékerek kínálatában. Az alábbiakban ezek közül szemezgettünk, így összegyűjtöttünk néhány La liga tippet is, amiket érdemes megfontolni.

A legjobb La Liga tippek

Az elmúlt tíz évben a La Liga együttesei kisajátították az európai kupasorozatokat, mint amilyen a Bajnokok Ligája és az Európa Liga is volt. Ezek közül mindenképp kiemelhető a Real Madrid dominanciája a BL-ben, ahol még a mesterhármas is összejött nekik, ami egészen egyedülálló a modern kori futball történelmében. Ezen felül azonban a Sevilla erősödése, illetve a Barcelona gyengélkedése is érdemel néhány szót.

Amennyiben spanyolban keresünk tuti La Liga tippeket, akkor az alábbi fogadási események körül érdemes keresgélni:

  • Ki lesz a bajnokság győztese? – Real Madrid @ 1.08
  • La Liga első három helyezett – Real Madrid, Sevilla, FC Barcelona
  • La Liga: Bajnokok Ligája indulók – Real Madrid, Sevilla, FC Barcelona, Real Betis
  • La Liga: Európa Liga indulók – Atletico Madrid
  • La Liga: kieső együttesek – Levante @ 1.07
  • La Liga: kik juthatnak fel jövőre? – Eibar, Almeria
  • A La Liga gólkirálya – Karim Benzema @ 1.09
  • La Liga gólpassz királya – Karim Benzema
  • Copa Del Rey győztes – Real Betis @ 2.05; Atletic Bilbao @ 3.75

A spanyol bajnokság tippek terén tehát úgy tűnik a Real Madrid dominanciája érhető tetten, akár csak a Bundesligában a Bayern München esetében.

3 tuti La Liga tipp

Bár La Liga terén is számos tippel és fogadással találkozhatunk az alábbi hármat mindenképpen érdemes kiemelnünk:

Ki lesz a bajnokság győztese?

Az idei nyár és vele az átigazolási időszak komoly változásokat hozott a spanyol bajnokságban. Ennek eredményeként így ma már nem láthatjuk spanyol bajnokság meccseken Lionel Messit, sem Sergio Ramost, akik a PSG együtteséhez igazoltak a nyári időszakban. Ezen a téren a Barcelonát több változás is érintette, hiszen Griezmann-t is visszaengedték korábbi klubjához, korábban pedig Luiz Suarez is távozott szintén az Atletico Madridhoz.

Ezzel a katalánok kvázi ki is szálltak a La Liga tippek esélyesei közül, hiszen minőségben sokat gyengültek, miközben csak fiatalokkal sikerült feltölteni a keretüket. Ez a tabella mostani állásán is meglátszik. Emiatt a bajnokság esélyesének jelenleg egyértelműen a Real Madrid tekinthető, akik magabiztos előnnyel vezetik is a tabellát.

A bajnoki esélyességért vívott harcban egyébként most az alábbi szorzókkal találkozhatunk:

  • Real Madrid @ 1.08
  • Sevilla @ 11.00
  • FC Barcelona @ 34.00
  • Atletico Madrid @ 41.00
  • Real Betis @ 101.00

Ebből is jól látszik tehát, hogy a királyi gárda jelenleg abszolút favoritnak tekinthető ezen a téren, holott a nyáron náluk sem történt érdemi erősítés. Lényegében csak David Alaba és Camavinga érkezése okozott kisebb meglepetést.

La Liga tippek: TOP tippek sportfogadáshoz

 

La Liga első három helyezett

Bár az első helyezett kiléte egyelőre eléggé lefutottnak tűnik, azonban a további helyekért még igencsak nagy harc lehet. Ennek oka, hogy a gyengélkedést látva a Barcelona vezetősége télen igyekezett erősíteni a keretén, hiszen többek között a Manchester Citytől leigazolták Torrest, míg a Wolves együttesétől Traorét.

Ezen a téren azonban nagy kérdés, hogy az eddig stabilan teljesítő Sevilla, illetve a meglepően jól szereplő Betis együttese meddig tudják tartani mostani helyezésüket. Jelen pillanatban a La Liga tippek szempontjából sok következtetést vonhatunk le a tabellából, mely az alábbi módon fest:

  1. Real Madrid – 57 pont
  2. Sevilla – 51 pont
  3. Betis – 46 pont
  4. FC Barcelona – 42 pont
  5. Atletico Madrd – 42 pont
  6. Villarreal – 39 pont
  7. Real Sociedad – 38 pont
  8. Athletic Bilbao – 37 pont

La Liga: Bajnokok Ligája indulók

A spanyol bajnokság tippek között érdemes lehet megfontolni, hogy a Bajnokok Ligája indulók kilétére keressünk fogadási eseményeket. Ezen a téren az első négy helyezett harcolhatja ki az indulás jogát, melyre jelenleg több együttes is eséllyel pályázhat. Az már szinte biztos, hogy az első két helyet a Real Madrid, illetve a Sevilla foglalja majd el. A maradék helyekért várhatóan a Betis, Barcelona, Atletico Madrid, Villarreal 4-es vívhat majd vérre menő harcot, de egy jó hajrával még a Sociedad és a Bilbao is odaérhet a tűz közelébe.

La Liga: Európa Liga indulók

A La Liga esetében Európa Liga indulást az 5. helyezés érhet, melyet most az Atletico Madrid foglal el. Számukra azonban az utóbbi évek sikerét követően a második vonalban való indulás azonban alighanem komoly csalódás lenne majd. Ahhoz azonban, hogy előrébb végezhessenek a Barcelona és a Betis kettőse közül az egyiket legalább előzniük lenne a fennmaradó fordulókban. Ehhez azonban komoly forma javulásra is szükség lehet, hiszen egyelőre akadozni látszik Diego Simeone csapatának gépezete. Az utóbbi fordulókban ugyanis minden győzelmet egy vereség követett, tehát közel sem kiegyensúlyozott az eddigi teljesítményük.

La Liga: kieső együttesek

A La Liga tippek terén érdekes kérdéskör lehet, hogy végül kik távoznak majd az élvonalból. Ezen a téren a Levante szinte már biztos kiesőnek tekinthető a maga 10 pontos lemaradásával a még bentmaradást jelentő 17. helytől. Jelenleg a kiesők terén az alábbi szorzókat fedezhetjük fel:

  • Levante @ 1.07
  • Cadíz CF @ 1.10
  • Deportivo Alaves @ 1.34
  • Granada @ 4.10
  • Getafe CF @ 6.60

A fogadóirodák szerint tehát jelenleg a Levante, Cadíz, Alaves hármasnak van a legnagyobb sansza a kiesésre, de egy nagyon rossz sorozattal még a Granada is veszélybe kerülhet.

La Liga: kik juthatnak fel jövőre?

Szorosan kapcsolódhat a spanyol bajnokság tippekhez az is, hogy jövőre kik juthatnak majd fel az első osztályba. Ezen a téren jelenleg az Eibar-nak és az Almeria-nak van a legnagyobb sansza, de osztályozó meccs keretében a Tenerife, Valladolid, Ponferradina és a Girona együttese és megküzdhet egy helyért majd.

A La Liga gólkirálya

A La Liga tippek terén egy lefutottnak tűnő fogadási esemény lehet, hogy a gólkirályi címet melyik játékos hódíthatja majd el. Ezen a téren, akár csak a bajnoki arany terén egyelőre elég egyértelmű szorzókkal találkozhatunk. A legjobb öt játékos ugyanis az alábbi esélyekkel pályázik a címre:

  • Karim Benzema @ 1.09
  • Vinícius @ 14.00
  • Raul de Tomas @ 24.00
  • Juanmi @ 35.00
  • Luis Suarez @ 40.00

La Liga gólpassz királya

A gólkirályi cím mellett érdekes lehet még a gólpasszok tekintetében produkált mutatók is. Ezen a téren jelenleg szintén Real Madrid főlény tapasztalható a statisztikák szerint, hiszen Benzema 9 gólpassznál jár, míg Vinícius 5 gólpasszal képviselteti magát a 2. helyen. Mögöttük jócskán lemaradva de Tomas áll, így tehát várhatóan ez a cím is Real Madrid játékoshoz kerül majd.

La Liga tippek: TOP tippek sportfogadáshoz

Copa Del Rey győztes

A La Liga élő közvetítései mellett mindenképp érdemes még figyelnünk majd a kupasorozat mérkőzéseit is, ahonnan mondhatni nagy meglepetésre már minden nagy csapat kiesett. Emiatt mostmár csak az alábbi 4 együttes van versenyben:

  • Real Betis @ 2.05
  • Athletic Club Bilbao @ 3.75
  • Valencia @ 4.25
  • Rayo Vallecano @ 13.00

Ezen a téren érdemes kiemelni a Bilbao együttesét, akik igazi Spanyol Kupa specialisták, illetve fekete lóként akár még a jó szezont futó Vallecano is odaérhet legalább a döntőbe.

Természetesen kecsegtető tippekre más bajnokságokban is lelhetünk, így érdemes lehet elolvasni az alábbi cikkeket is: Bundesliga tippek: Tuti tippek sportfogadáshoz, Seria A tippek: – Tuti tippek sportfogadáshoz

Fogadási tippek