Kisvárda – Vasas tipp és esélyek 08/10

Az OTP Bank Liga 10. fordulójában az eddig nyeretlen Vasas együttesét fogadja a Kisvárda csapata. Ezért az alábbiakban megtalálható pár Kisvárda – Vasas tipp és esély latolgatás is az NB1 szerelmesei számára.

A NB1 meccsek szorzói azonban folyamatosan változhatnak a kezdő sípszóig. Emiatt érdemes folyamatosan figyelni az Kisvárda – Vasas tippeket is a fogadóirodák kínálatában.

Kisvárda - Vasas tipp

3 kecsegtető Kisvárda – Vasas tipp

A kisvárdai játékosok egyelőre úgy fest nincs nincsenek formában, de a Vasas ellenében van esélyük, hogy visszanyerjék elvesztett önbizalmukat. Ennek fényében egy érdekes meccsre számíthatunk, amin az alábbi 3 NB1 tippet érdemes lehet megfontolni:

Kisvárda nyer – 1.66

A hazai együttes egyértelműen hullámvölgybe került, hiszen legutóbbi 3 meccsét elveszítette a Honvéd, Fradi, Újpest hármas ellen. Emiatt vissza is csúsztak a 4. helyre a tabellán. A Vasas azonban úgy érkezik, hogy még egyetlen meccset sem tudott nyerni, hiszen 6 döntetlen és 3 vereség került a nevük mellé. Hazai közönség előtt tehát a várdai együttesnek lehet esélye a nyeretlen vendégek ellen. Emiatt pedig egy kecsegtető Kisvárda – Vasas tipp lehet, hogy a hazai együttes nyeri a meccset.

Gólszám: 2.5 felett – 1.80

A hazai együttes érdekes statisztikákkal rendelkezik lőtt és kapott gólok terén is. 9 meccsen ugyanis 16 lőtt és 16 kapott gólnál járnak, ami azt jelenti, hogy meccsenként 1.5 gólt lőnek és kapnak is. A vendégek persze ennél gyérebben teljesítenek, hiszen 9 meccsen 8 lőtt és 11 kapott gól a mérlegük. Bízva azonban a hazaiak rapszodikus teljesítményében egy kecsegtető Kisvárda – Vasas tipp lehet majd, hogy a gólszám 2.5 felett alakul majd.

Kisvárda nyeri a 2. félidőt – 1.96

Amennyiben a Vasas nem tudja kihasználni a lehetőségeit, a Kisvárda pedig magára talál, akkor meglehet, hogy a döntés a második félidőre marad, vagy a hazaiak akár növelhetik is meglévő előnyüket. Emiatt egy kifejezetten csábító Kisvárda – Vasas tipp lehet majd, hogy a hazai együttes nyeri a 2. félidőt.

OTP Bank Liga: Kisvárda – Vasas esélyek

A fogadóirodáknál hazai pályán egyértelműen a Kisvárda együttese az esélyesebb, még annak ellenére is, hogy úgy fest kisebb hullámvölgybe kerültek. Ez a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:

  • Hazai győzelem: 1.66
  • Döntetlen: 4.00
  • Vendég győzelem: 5.00
  • Dupla esély – 1X: 1.17
  • Dupla esély – X2: 2.23

Kisvárda – Vasas: amit tudni érdemes

A két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:

Egymás elleni mérleg:

Mindent egybevéve a két csapat 6 egymás elleni meccsen van túl eddig. Ebből 2 barátásgos, 2 Liga Kupa mérkőzés, 2- pedig másodosztályú mérkőzés. A tétmeccsekre még a 2013/2014-s szezonban került sor, míg a két barátságos meccsre 2019-ben és 2022-ben.

Legutóbbi egymás elleni meccs:

A két együttes tehát legutóbb még ebben az évben mérhette össze erejét, egészen pontosan júniusban, egy barátságos meccsen. Akkor egy gólgazdag 2:2-s döntetlen született, amit a szurkolók alighanem most is értékelnének.

Sérültek és távolmaradók:

Az előzetes hírek alapján olyan szempontból mindkét edző bizakodva állhat a mérkőzéshez, hogy egyelőre egyetlen sérültről sem érkezett hír. Úgy fest tehát mindkét együttes maximális erővel vetheti bele magát a mostani párharcba.

Mérkőzés kezdete:

A mérkőzést október 10-én, játsszák majd a kisvárdai Várkerti Stadionban 17:00-s kezdettel.

Mérkőzés közvetítője:

A meccset élőben az M4 Sport-on követhetjük majd, ahol felvezető műsor keretében a csapatok összeállítását is megismerhetjük majd, nem beszélve a várható taktikáról, korábbi eredményekről.

 

 

Amennyiben esetleg a Premier League küzdelmek is érdekelnek, akkor érdemes lehet megnézned a Manchester City – Southampton tippeket is.