Ki lesz a Premier League bajnoka?

A Premier League lassan a végéhez közeledik, így egyre inkább aktuálissá válik a kérdés, hogy ki lesz a Premier League bajnoka, illetve ki hogyan osztozik majd a többi még európai szereplést érő helyekért. Az alábbiakban ennek járunk utána a végelszámoláshoz közeledve.

Ki lehet Premier League bajnok 22/23-s szezonban

A Premier League bajnoka idén már egyértelműen a Manchester City és a Liverpool kettősére korlátozódott. Ez a két együttes ugyanis már tetemes előnnyel bír a harmadik Chelsea-hez képest. Egészen pontosan a Liverpool 14, a Manchester City 15 pontos előnyben áll a dobogó harmadik fokától.

Pep Guardiola és Jürgen Klopp együttesének tehát egymással kell megmérkőznie, de egymás ellen már nem lépnek pályára majd. Egyelőre tehát a Manchester City együttesének a saját kezében van a sorsa, ha ők szeretnének lenni a Premier League bajnokai. A Liverpool együttesének pedig közben késszen kell állnia, hogy az esetleges botlást kihasználhassa.

Hogyan lehet Premier League bajnok a Manchester City?

A Manchester City játékosok tehát úgy mondhatják majd magukat bajnoknak a végelszámolásnál, ha minden hátralévő mérkőzésüket meg tudják majd nyerni. Ez számszerűleg 5 mérkőzést jelent még a bajnokságból. A City szerencséje ezen a téren, hogy az élmezőnyből már csak a West Ham együttesével mérkőznek meg, a többi meccsük már közép és alsóházi együttesek ellen lesz majd. Ugyanakkor a manchesteri kékekre a BL-ben is komoly harc vár a Real Madrid ellen, illetve ha továbbjutnak akkor várhatóan mostani fő vetélytársuk a Liverpool ellen. Szerencsére a Manchester City játékosokat a komoly sérülések elkerülték idén, így a szezon végére is miden fontos játékos Pep Guardiola rendelkezésére állhat.

Hogyan lehet Premier League bajnok a Liverpool?

A bajnoki arany megszerzése szempontjából a Liverpool játékosok kicsit hátrányban érezhetik magukat a jelen állás szerint. A tabellán ugyanis 1 pontos lemaradásban vannak, az egymás elleni mérlegük is teljesen egál, hiszen oda-vissza 2:2-s döntetlen született. Emellett pedig a Bajnokok Ligájában a Villarreal együttesével mérkőznek meg az elődöntőben, A FA Kupában pedig a Chelsea együttesével kell megküzdeniük majd. Jürgen Klopp számára tehát nem egyszerű a Liverpool játékosok erőnlétének ideális szinten tartása, ami viszont így akár a bajnoki aranyérembe is kerülhet.

Összességében ahhoz, hogy a Liverpool tehát bajnok lehessen jelen állás szerint minden hátralévő meccsüket meg kell nyerniük, miközben a Manchester City botlásában is bízniuk kell. Formát tekintve azonban a Liverpool áll jobban, hiszen az elmúlt 5 fordulóban csak egy döntetlen születtet, 4 győzelem mellett. A City ezzel szemben kétszer is pontosztozkodásra kényszerült, lényegében ennek is köszönhető, hogy ilyen szorossá vált a szezon vége.

A Liverpool azonban egy téren már biztos elsőnek tudhatja magát. Mohamed Salah ugyanis magabiztosan vezeti a góllövő listát 22 góllal, tehát a vörösök adhatják az idei Premier League gólkirályát, sőt könnyen lehet, hogy az együttes szerzi a legtöbb gólt is, hiszen jelenleg 85 lőtt góllal övék a legjobb mutató ezen a téren.

Mi dönthet a két csapat között?

A bajnoki hajrá szempontjából érdekes adalék lehet, hogy az Aston Villa és a Newcastle mindkét együttessel megmérkőzik majd. Tehát ha valamelyik kisebb csapat pontot csen valamelyiküktől, akkor elmondhatja majd, hogy a bajnoki arany sorsába is beleszólt. Mindazonáltal meglepő lenne, ha akár a City, akár a Liverpool ponto hullajtana ellenük, hiszen a City a Newcastle idegenben 0:4-ra, az Aston Villát pedig szintén idegenben győzte le 1:2-re. A Liverpool ugyanígy 3:1-re verte a Newcastle-t, az Aston Villát pedig 1:0-ra. A Liverpoolnak tehát ebből a szempontból is nehezebb dolga van, hiszen mindkét meccsét idegenben kell lejátszani ezzel a két együttessel, míg a Citynek hazain kell ezeket abszolválnia.

Kié lehet a PL harmadik pozíciója?

A Liverpool szereplése, vagy a Manchester City szereplése mellett egyelőre nem lefutott a harmadik pozíció kérdése sem. Erre a pozícióra a Chelsea együttese lehet a legesélyesebb, akik 65 ponttal bitorolják jelenleg ez a helyet a tabellán. Mögöttük egy meccsel többet játszva, de 5 pontra lemaradva az Arsenal követi őket, akiknek tehát nagy hajrát kellene produkálniuk, miközben a Chelsea-nek jó pár botlást kéne összehoznia. A Chelsea-nek az alábbi 6 együttestől kell tehát elhoznia a 3 pontot:

  • Manchester United
  • Everton
  • Wolverhampton
  • Leeds
  • Leicester
  • Watford

Ezek közül ránézésre a Manchester United elleni rangadó bizonyulhat izzasztó próbatételnek, de a londoni kékek szerencséjére a vörös ördögök közel sincsenek világverő szinten. Emellett kemény mérkőzés lehet a Wolves és a Leicester elleni meccs is, de az Everton és a Leeds elleni összecsapások sem lesznek egyszerűen, hiszen ezek az együttesek a kiesés elöl menekülnek.

A Chelsea tehát még könnyen megbotolhat a véghajrában, de bízhatnak benne, hogy előnyük kitart az üldöző ágyúsokkal szemben.

Kik szerezhetnek még európai szereplést jövőre?

A Premier League bajnok, ezüst és bronzérmes mellett izgalmas téma lehet, hogy ki és milyen európai kupaszereplést érhet el a szezon végeztével. Az 5. és 6. hely ugyanis Európa Liga indulást ér, míg a 7. pozíció Európa Konferencia Liga kvalifikációt.

Előbbi kettőre jelen állás szerint a Tottenham és a Manchester United pályázik a legnagyobb eséllyel. A Spurs ugyanis 58 pontot gyűjtött eddig 33 meccsen, míg a vörös ördögök 54 pontot szereztek 34 meccsen. Mögöttük a West Ham 34 meccsel a hátuk mögött 52 ponttal áll, de a helyezésekbe beleszólhat még a Wolverhampton is, akik 33 meccsel 49 pontot gyűjtöttek. Az ötödiktől a nyolcadik helyig tehát szoros hajrára számíthatunk, agy érdemes lesz figyelemmel kísérni a fejleményeket.

A nagy kiesési párharc

Sok szó esett már az élmezőnyről, de ejtsünk pár szót befejezésként a lehetséges kiesőkről is. Itt akik úgy fest szinte biztosan kiesnek az a Norwich és a Watford együttese, akik jelenleg 9 pontra vannak a még bennmaradást érő 17. helytől. Előttük azonban még a 3. kieső kiléte lehet kérdéses. Erre jelenleg az Everton pályázik a legnagyobb eséllyel, a maga 18. helyével, viszont a liverpool-i kékek egy meccsel kevesebbet játszottak, mint a körülöttük lévők. A 17. még bennmaradó helyen épp a Burnley áll, két ponttal előzve az Evertont. A 16. helyen a Leeds áll 34 ponttal, de akár az Aston Villa is elkezdhet aggódni, a maga 37 pontjával. Esetükben ráadásul a formájuk is csapni való, hiszen a legutóbbi 5 meccsükön csak 1 pontot tudtak gyűjteni.

Egyelőre tehát a Norwich és a Watford tűnik biztos kiesőnek a Premier League-ből, míg az Everton, Burnley, Leeds hármas alighanem vérre menőkig fog küzdeni minden egyes pontért a maradék meccseken, hogy végül jövőre is az élmezőny tagjai maradhassanak.

Természetesen a Premier League aktualitások mellett más bajnokságok mellett, a magyar tehetségekkel kapcsolatos híreket is figyelemmel követheted, mint amilyen Szoboszlai Dominik RB Leipzig szereplése, vagy Szalai Attila fizetése, de a Bajnoko Ligája selejtező párharcaihoz is találhatsz pár jó tippet, mint amilyen a Tobol – Ferencváros tippjeink is.