Szoboszlai Dominik RB Leipzig szereplése egyelőre nem úgy alakul, ahogyan azt a magyar játékos és a magyar szurkolók elképzelték volna. Ennek köszönhetően egyre több pletykát hallani, hogy a középpályás elégedetlen mostani helyzetével. Éppen ezért a következőkben a rossz szereplés okának és a közeljövő kilátásaival foglalkozunk a magyar válogatott kapcsán.
Szoboszlai Dominik a Salzburg-ban
Szoboszlai Dominik RB Leipzig szereplésének alapját a Salzburg együttesében nyújtott remek teljesítménye alapozta meg. Az osztrák Bundesligában még 2018-ban mutatkozhatott be. Az áttörést karrierjében a 2018/2019-s szezon hozta el, amikor is már 16 meccsen léphetett pályára a bajnokságban, ahol 3 gól, 3 gólpassz került a neve mellé.
A következő évben még tovább javult Szoboszlai Dominik szereplése, hiszen 27 meccsen 9 gólig és 10 gólpasszig jutott. A következő idényben azonban már gyülekezni kezdtek a baljós fellegek, amik főképp sérülés képében sújtották a magyar játékost. Mindezek ellenére is 12 meccsen pályára tudott lépni és ezeken 4 gól és 7 gólpassz került a neve mellé.
Szoboszlai átigazolása azonban a sérülések ellenére sem váratott magára és a Salzburg „anyacsapata” a Red Bull Leipzig leigazolta őt 2020-ban, 20 millió eurós átigazolási díjért cserébe. Ennek köszönhetően Szoboszlai lett a legdrágábban igazolt magyar focista.
Ezzel egyébként Dzsudzsák Balázs egykori rekord átigazolási összegét utasította maga mögé, amivel együtt Szoboszlai Dominik fizetése is előzte Dzsudzsák Balázs fizetésére szóló rekordját.
Szoboszlai Dominik RB Leipzig szereplése
Az RB Leipzig idei szezonja nem úgy indult, ahogy azt tervezte. Ennek egyik oka lehet, hogy például a frissen igazolt játékosok közül Szoboszlai sérülése nagyon makacsnak bizonyult, ami miatt több meccset is ki kellett hagynia, mert kiújult nem megfelelő kezelés hiányában.
A Bundesliga első körében ennek ellenére egyből be tudott mutatkozni, még ha csak csereként is, majd nem sokkal később már a kezdőben számolt vele az akkori vezetőedző Jesse Marsch. Ennek köszönhetően egyébként Szoboszlai Dominik RB Leipzig játékosként az európai topligák legértékesebb debütálóinak listájának 2. helyére került, hiszen 21 évesen 60 milliós piaci értéket határoztak meg esetében.
Szoboszlai szereplése alá is támasztotta a belévetett bizalmat, hiszen a Stuttgart ellen két góllal jelentkezett. Ennek ellenére az RB Leipzig az első négy fordulóból háromszor is pont nélkül kellett elhagynia a pályát. A Bayern München ellen egészen simán 4:1-re kaptak ki. A Mainz, illetve a Wolfsburg elleni meccseken gólt sem lőttek. A Bajnokok Ligájában való szereplés pedig csak plusz tehernek tűnt, amikor a Manchester City hat gólt rámolt be a németek kapujába.
A gyenge szezonkezdet meg is hozta a válaszlépést a vezetőség részéről is, aminek eredményeként edző cserét hajtottak végre és a kispadra Domenico Tedesco ülhetett le. Az RB Leipzig eredményei bár javultak, de Szoboszlai Dominik RB Leipzig karrierje kicsit megcsömörleni látszódott az új vezetőedző irányítása alatt.
Mi lehet a gyengébb szereplés oka?
Amennyiben ránézünk Szoboszlai Dominik RB Leipzig együttesében nyújtott statisztikáira, akkor azt láthatjuk, hogy 26 mérkőzésen eddig 5 gól és 7 gólpassz szerepel a neve mellett. Ez alapjában véve nem egy rossz statisztika, mégis egyre több helyről hallani, hogy a magyar középpályás nem úgy teljesít, ahogy az elvárható lenne tőle.
Ennek legfőbb oka lehet Szoboszlai szereplése terén az edzőváltás, ami egy más játékszisztémát is hozott az energiaitalos Bundesliga csapathoz. A magyar középpályás emiatt egyre többször csak csereként lépett pályára főképp a téli szünetet követően.
Szoboszlai Dominik klasszisát mutatja azonban, hogy még így is sokat hozzá tudott tenni csapata játékához, amit Tedesco vezetőedző is felismert. Ennek köszönhetően a legutóbbi Hoffenheim elleni hazai meccsen már ismét a kezdőben találta magát Szoboszlai, akinek mindössze 5 perc kellett egy gólpassz kiosztásához, amit aztán a félidő lefújása előtt megspékelt még egy góllal is.
A javuló tendencia láttán a szaksajtó így ismét elővette az esetleges Szoboszlai átigazolás híreket, hogy melyik nagycsapat is érdeklődhet a magyar válogatott egyik legjobbja iránt. Kérőkben természetesen nem lenne hiány, de egyelőre úgy tűnik, hogy Szoboszlai RB Leipzig karrierje jövőre is folytatódni fog a Bundesligában és ha minden jól alakul a Bajnokok Ligájában is. Ahhoz azonban, hogy ez így legyen természetesen Szoboszlainak is a maximumot kell kihoznia magából, ahogy azt teszi az utóbb időkben és nem árt ha a sérülések is elkerülik majd.
Szoboszlai Dominik magyar válogatottsága
Szoboszlai Dominik RB Leipzig szereplése mellett mindenképp érdemes szót ejtenünk a magyar válogatottban nyújtott szereplése kapcsán is. Szoboszlai szereplése ugyanis itt is a negatív kritikák kereszttüzébe került egy időre. Mindez érthető is volt, hiszen magyar szemszögből az albánok elleni vereségek közel sem védhető kategóriák, amiben a magyar középpályás gyenge játéka is közrejátszott.
Mit hozhat Szoboszlai Dominik karrierje?
Az idei szezonra vetítve a kérdést, az alapelvárás Szoboszlai és csapata irányába, hogy minimum Bajnokok Ligája indulást érő helyen végezzenek. Erre minden esélyük meg is van, hiszen jelenleg a 4. helyen állnak, 3 ponttal előzve az 5. Freiburg együttesét. A szurkolók azonban alighanem a dobogót várnák el az együttestől. Ehhez azonban alighanem a Bayer Leverkusen együttesét kellene előzniük, akik egy ponttal előzik az energiaitalos csapatot.
A távolabbi jövőre tekintettel az RB Leipzignek minden bizonnyal a Bayern Münchennel és a Borussia Dortmund együttesével kell megvívni majd a következő idényben is. Ez nem csak a bajnokságra lehet igaz, hanem bizony Szoboszlai Dominik átigazolása kapcsán is, hiszen a magyar játékosnak arra is lehet reális esélye, hogy egy európai top klubba igazolhasson.