Kecskemét – Puskás Akadémia tipp és esélyek 20/10

Az OTP Bank Liga 10. fordulójában a Kecskemét – Puskás Akadémia meccsen a hazaiaknak nagyon sokat javulniuk kellene, ha pontot szeretnének szerezni. Ezért az alábbiakban megtalálható pár Kecskemét – Puskás Akadémia tipp és esélylatolgatás is a fogadások szerelmesei számára.

Az OTP Bank Liga meccsek szorzói azonban változhatnak a kezdő sípszóig. Emiatt érdemes figyelemmel követni az Kecskemét – Puskás Akadémia tippeket is a fogadóirodák kínálatában.

Kecskemét – Puskás Akadémia tipp

3 ütős Kecskemét – Puskás Akadémia tipp

A Kecskemét – Puskás Akadémia meccsen az egyik éllovas látogat majd az egyik sereghajtóhoz, ami így egyoldalú meccsnek ígérkezik. Ennek fényében az alábbi 3 NB1 tippet érdemes megfontolni:

Puskás Akadémia nyer – 1.23

A hazai együttes eddig mindössze öt pontot tudott gyűjteni. Ez egyben azt is jelenti, hogy a lejátszott 9 meccsükből 1 győzelmet, 2 döntetlent, 6 vereséget könyvelhettek el. A Puskás Akadémia pedig jelenleg a 2. helyen áll, 6 győzelmével és 2 vereségével. Komoly tehát a különbség a két együttes között mind forma, mind játékerő tekintetében, így egy biztosabbnak tűnő Kecskemét – Puskás Akadémia tipp lehet, hogy a hazaiak nyerik a meccset.

Mindkét csapat gólt szerez: nem – 1.93

A hazai együttesnek az egyik fő problémája, hogy kevés gólt szereznek. Eddig ugyanis 9 meccsen mindössze 6 gólt szereztek, ami jelenleg a leggyengébb mutató ezen a téren. Ráadásul most az egyik legjobb védelemmel nézhetnek szembe, hiszen a felcsútiak csak 8 gólt kaptak eddig, ami a harmadik legjobb mutató a pontvadászatban. Ennek fényében egy igencsak csábító Kecskemét – Puskás Akadémia tipp lehet, hogy a mostani meccsen nem is jön össze a gólszerzés mindkét együttesnek.

Gólszám: 2.5 alatt – 1.85

A kecskemétiek számára tehát egyrészt kihívást jelenthet, hogy stabilizálják saját védelmüket egy erős támadósor ellen, másrészt a saját támadásaikat is végig kellene vinni valahogy. Ehhez várhatóan egy deffenzívebb játékkal készülnek majd, de kérdés ez mennyire lesz elég a vendég együttes ellen. Amennyiben beválik a keményebb játék, akkor viszont nem számíthatunk kifejezetten sok gólra, így pedig egy harmadik, szuper Kecskemét – Puskás Akadémia tipp lehet, hogy maximum 2 gólt láthatunk majd.

Magyar Foci: Kecskemét – Puskás Akadémia esélyek

A Kecskemét – Puskás Akadémia tippek terén a vendégek sokkal esélyesebbnek számítanak, már csak az aktuális formák alapján is. Ez a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:

  • Hazai győzelem: 4.25
  • Döntetlen: 3.75
  • Vendég győzelem: 1.88
  • Dupla esély – 1X: 1.94
  • Dupla esély – X2: 1.23

GYIK: Kecskemét – Puskás Akadémia meccs

A két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:

Milyen az egymás elleni mérlege a csapatoknak?

A Kecskeméti TE és a Puskás Akadémia csapatai eddig 10 alkalommal találkoztak egymással, melyek statisztikája az alábbiakban látható:

  • Összes mérkőzés: 10
  • Kecskeméti TE győzelmek: 3
  • Puskás Akadémia győzelmek: 4
  • Döntetlenek: 3
  • Kecskeméti TE által szerzett gólok: 15
  • Puskás Akadémia által szerzett gólok: 17
  • Gólátlag mérkőzésenként: 3.2

Mit játszottak legutóbb a csapatok?

A Kecskemét tovább folytatta rossz szereplését, hiszen az MTK Budapest vendégeként egy simának mondható 3:1-s vereséget könyvelhettek el. A Puskás Akadémia viszont az előző fordulóban a Debreceni VSC elleni rangadón 1:0-s sikerrel tartotta otthon a 3 pontot.

Mikor kezdődik a mérkőzés?

A Kecskemét – Puskás Akadémia meccset október 20-án rendezik majd meg, 13:00-s kezdőrúgással az NB1 10. fordulójában. A találkozó helyszíne pedig így a kecskeméti Széktói Stadion lesz majd.

Hol nézhetjük a magyar válogatott meccseket?

A mostani találkozót a M4 Sport csatornán követhetjük majd élőben, ahol felvezető műsor keretében megismerhetjük a kezdőket, várható taktikákat. A meccs lefújása után pedig a látottakat is értékelik a meghívott szakértők. Ezen kívül persze a sportfogadási oldalakon is követhetjük a mérkőzés alakulását, az élő közvetítéseknek hála, ha rendelkezünk már regisztrációval.

Hol fogadhatunk a mérkőzésre?

A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat az Kecskemét – Puskás Akadémia tippekhez itt érhetjük el: Rabona, Unibet, LVBet, 22Bet, Campobet.

Amennyiben érdekelnek más kecsegtető focitippek is, akkor érdemes lehet megnézni a Ferencváros – Fehérvár FC tippjeinket is.


Több éves tapasztalat sportfogadás és szerencsejáték terén is. Végeláthatatlanul és fáradhatatlanul fürkészi a legnagyobb sportfogadási oldalak kínálatát. Ennek köszönhetően folyamatos és naprakész ismeretekkel rendelkezik a topligák terén (Premier League, LaLiga, Bundesliga, Bajnokok Ligája) és persze a magyar labdarúgó bajnokság terén is. Akár a „napi tuti”, akár valami izgalmas foci tippet keresel, mindenkinek készül valami testhezálló fogadással.