Az NB1-es meccsek sora a bajnokság 4. fordulójával folytatódik. 2021. augusztus 21-én 20:30-as kezdő sípszóval a Honvéd FC csap össze a Paks egyesületével. a budapesti Bozsik Arénában. A következőkben éppen ezért pár Honvéd – Paks tippet gyűjtöttünk össze.
Honvéd FC – Paks tippek és szorzók
Az NB 1 meccsek között a Honvéd – Paks esélyek bár ránézésre elég egyoldalúnak tűnhet, de nem érdemes bedőlni a látszatnak, hiszen komoly izgalmak kerekedhetnek ki a 90 perc leforgása alatt.
A Honvéd csapata ezúttal hazai pályán szeretné megszerezni idei első győzelmét. Számukra az idei év kifejezetten nehezen indult, hiszen az első két fordulóban mindkét meccsen sújtotta őket egy-egy kiállítás. A legutóbbi idegenbeli meccsen viszont már a pontszerzés összejött nekik az Újpest vendégeként.
A Paks jelenlegi negyedik helye a tabellán igen előkelő, tavaly ugyanebben a pozícióban zártak. Az első forduló vereségét egy 6-1-es idegenbeli győzelemmel szépítették, majd egy szintén izgalmas 3-3-as döntetlent játszottak hazai pályán a Debrecen ellen. Ezeket figyelembe véve mi az alábbi NB1-es tippeket emelnénk ki:
- Tipp 1: Dupla esély: 12 @ 1.25 – Fogadj a Rabona oldalán! >>
- Tipp 2: Gólok száma: 2,5 felett @ 1.57 – Fogadj a bet365 oldalán! >>
- Tipp 3: Mindkét csapat szerez gólt: igen @ 1.47 – Fogadj az Unibet oldalán! >>
Természetesen a szorzók bármikor változhatnak a meccs előtt, illetve alatt, ami alapján szintén érdemes mérlegelni, hogy milyen eseményt fogadunk meg a Honvéd FC – Paks tippek közül.
Contents
Dupla esély: 12
A Budapest Honvéd – Paks esélyeket vizsgálva azt láthatjuk, hogy a szorzók mindkét fél győzelmét reálisnak látják. Ennek oka, hogy a Honvéd lassan győzelmi kényszerbe kerül, máskülönben már most leszakadna a mezőnytől. Ezzel szemben a Paks 2. fordulós 6-1-es kettős emberelőnyben elért győzelmük kicsit torzítja a statisztikákat. Jelenleg azonban mindenképp a vendégek vannak jobb formában, így egy 12 esélyes fogadás lehet a Honvéd Paks tippek sorában.
Gólok száma: 2,5 felett
Amennyiben nem számítjuk a Puskás Akadémia elleni lehengerlő sikert, a Paks még akkor is igen gólgazdag meccseket játszott, nem véletlen, hogy 11 rúgott góljukkal vezetik a góllövő táblázatot. A Honvéd támadó sora ugyan kevésbé termelékeny, de a hálót még ők is megzörgethetik, így pedig könnyen összejöhet a 2.5 feletti gólszám a Honvéd FC – Paks tippek közül.
Mindkét csapat szerez gólt: igen
Az előzőekből kiindulva egy biztosabb fogadásnak tekinthető az, hogy mindkét csapat gól szerez a mérkőzésen. Ezzel nem csak egy gólgazdagabb eredményt fedhetünk le, hanem egy 1-1-es döntetlenhez hasonló eredményt is.
Esélyek és szorzók a Honvéd – Paks meccsre
Ahogy azt már említettük korábban a Honvéd FC – Paks tippek esetében a szorzók egy igen kiegyenlített meccset jósolnak nekünk, ahonnan bármelyik fél elhozhatja a 3 pontot. Emiatt a Honvéd – Paks tippek közül nehéz lehet a választás, a főbb fogadóirodák jelenleg ezeket az esélyeket látják:
- Honvéd győzelem: 2.70
- Döntetlen: 3.50
- Kisvárda győzelem: 2.30
- Félidő/Játékidő – Paks/Paks: 4.00
A Honvéd oldalán szól a hazai pálya, illetve az is, hogy most már nincsen eltiltottjuk, nem beszélve a győzelmi kényszerről. A Paks oldalán ezzel szemben a jó forma szól, illetve a támadók önbizalma is bizakodásra adhat okot.
Honvéd – Paks esélyek és hasznos infók
Ki nyerheti a meccset?
A Budapest Honvéd – Paks esélyeket vizsgálva azt láthatjuk, hogy a szorzók mindkét fél győzelmét reálisnak látják. Ennek oka, hogy a Honvéd lassan győzelmi kényszerbe kerül, máskülönben már most leszakadna a mezőnytől. Ezzel szemben a Paks 2. fordulós 6-1-es kettős emberelőnyben elért győzelmük kicsit torzítja a statisztikákat. Jelenleg azonban mindenképp a vendégek vannak jobb formában, így egy 12 esélyes fogadás lehet a Honvéd Paks tippek sorában.
Hol érdemes fogadnunk a mérkőzésre?
A meccsre rengeteg fogadási lehetőségünk lehet, ehhez mindössze meg kell találnunk az ideális fogadóirodát. A fent említett szorzókat megtalálhatjuk az alábbi fogadóirodák oldalán is, ahol egy gyors regisztrációt követően már meg is tehetjük tétjeinket:
- Rabona
- bet365
- Unibet
Mérkőzés ideje és helyszíne:
A mérkőzés kezdő sípszava 2021. augusztus 21-én, 20:30-kor hangzik el, a budapesti Bozsik Arénában.
Hol nézhetjük a meccset?
Ahogy azt már megszokhattuk a mérkőzést az M4 Sport közvetíti, ahol felvezető műsorban mindent megtudhatunk a két csapat formájáról és összeállításáról is.