FTC – ZTE tipp és esélyek 04/05

Az OTP Bank Liga 31. fordulójában gyakorlatilag tét nélkül lép pályára a Ferencváros és a Zalaegerszeg együttese. Ezért az alábbiakban megtalálható pár FTC – ZTE tipp és esély latolgatás is az NB1 szerelmesei számára.

A NB 1 meccsek szorzói azonban folyamatosan változhatnak a kezdő sípszóig. Emiatt érdemes folyamatosan figyelni az FTC – ZTE tippeket is a fogadóirodák kínálatában.

FTC – ZTE tipp

3 tuti FTC – ZTE tipp

Az FTC az előző fordulóban már biztos bajnokká vált, miközben a ZTE már se kiesni, se európai szereplést érő helyre nem tud odaérni. Ennek ellenére egy érdekes meccsre számíthatunk, amin az alábbi 3 tippet érdemes lehet megfontolni:

FTC nyer– 1.38

A Ferencváros együttese megérdemelten lett bajnok, hiszen 20 győzelem mellett mindössze 5 döntetlen és 5 vereség került a nevük mellé. Ez is jól mutatja, hogy sokkal jobb játékerőt képviselnek, mint a többi együttes a bajnokságban. A ZTE ezzel szemben igencsak felemásan abszolválta az eddigi szezont, hiszen 10 győzelem, 9 döntetlen, 11 vereség jött össze nekik. Ennek fényében bár a Fradi hátradőlhet, de a Zalaegerszegnek idegenben aligha lesz így is keresnivalója a meccs összképét vizsgálva. Ennek fényében egy biztosabb FTC – ZTE tipp lehet, hogy a hazai csapat nyer.

Mindkét csapat szerez gólt: nem – 1.72

Természetesen a Fradi fölény gólstatisztikák terén is tetten érhető. 30 meccsen ugyanis 53 gólt szereztek, amit csak a Paks együttese tudott überelni, miközben a zöld sasoké volt a legjobb védelem a bajnokságban. A ZTE ezzel szemben bár 40 gólt össze tudott hozni, de kapott is cserébe 50-t, holtversenyben a 2. legrosszabb statisztika az MTK együttesével. A Groupama Arénában ennek fényében meglepő lenne, ha gólt tudnának szerezni, így pedig egy kecsegtető FTC – ZTE tipp lehet, hogy nem szerez mindkét együttes gólt.

Félidő: döntetlen– 2.50

Amennyiben valaki a meccs tétnélküliségében bízik, annak egy jövedelmező FTC – ZTE tipp lehet, hogy a félidő döntetlennel zárul. Erre a már bebiztosított bajnoki cím és a ZTE szempontjából tét nélküliségből is lehet esély.

FTC – ZTE esélyek az NB1-ben

A fogadóirodák szerint egyértelmű esélyesnek tekinthető a Ferencváros együttese, még úgy is, hogy bajnoki aranyéremmel a nyakukban léphetnek pályára. Ez a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:

  • FTC győzelem: 1.38
  • Döntetlen: 4.70
  • ZTE győzelem: 7.50
  • Dupla esély – 1X: 1.07
  • Dupla esély – X2: 3.05

Hasznos infók a FTC – ZTE meccsre

A két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:

Egymás elleni mérleg:

A két együttes jó pár NB1-s meccset tudhat a háta mögött egymás ellen. Amennyiben csak a legutóbbi 5 meccset vesszük alapul, akkor azt láthatjuk, hogy 3 FTC győzelem mellett, 1 döntetlen és 1 ZTE győzelem született.

Legutóbbi egymás elleni meccs:

Legutóbb a két csapat februárban csapott össze egymással, akkor a Fradi magabiztosan tudott nyerni 3:1-re.

Sérültek és távolmaradók:

Sérültekről és eltiltottakról nem érkezett egyelőre hír, így várhatóan mindkét csapat edzője a teljes kerettel készülhet majd a mérkőzésre.

Mérkőzés kezdete:

A mérkőzést május 4-én játsszák majd a budapesti Groupama Arénában, 18:30-s kezdettel.

Mérkőzés közvetítője:

A meccset élőben az M4 Sport-on követhetjük majd, ahol felvezető műsor keretében az összeállításokat is megismerhetjük majd.

 

 

Amennyiben az NB1 berkein belül más meccsek tippjei is érdekelnek, akkor az alábbiakban ezeket is megtalálhatsz: Kisvárda – Újpest