Fehérvár FC– ZTE tipp és esélyek 18/08

Az OTP Bank Liga 4. fordulójában a Fehérvár FC– ZTE meccsen mindkét együttesnek meglesz az esélye, hogy javítson az eddigi eredményeiken. Ezért az alábbiakban megtalálható pár Fehérvár FC– ZTE tipp és esély latolgatás is az NB1 szerelmesei számára.

A NB1 meccsek szorzói azonban folyamatosan változhatnak a kezdő sípszóig. Emiatt érdemes folyamatosan figyelni az Fehérvár FC– ZTE tippeket is a fogadóirodák kínálatában.

Fehérvár FC – ZTE tipp

3 csábító Fehérvár FC– ZTE tipp

A mostani Fehérvár FC– ZTE meccs előtt egyik fél sem teljesített túl acélosan, így most kiélezett találkozóra számíthatunk majd. Ennek fényében az alábbi 3 NB1 tippet érdemes lehet megfontolni:

Fehérvár FC nyer – 1.91

A Fehérvár FC jelenleg a 6. helyen áll, három lejátszott mérkőzéssel. Ezek közül egy döntetlen, egy győzelem, egy vereség a mérlegük, ebben a sorrendben. A ZTE együttese pedig két vereséggel és egy győzelemmel állnak a 8. helyen. Alapjában véve tehát egyik együttes sincs kifejezetten bomba formában, így inkább taktikus meccsre számíthatunk majd. A hazai pálya előnye viszont sokat számíthat a 90 perc alatt, aminek fényében egy igencsak kecsegtető Fehérvár FC– ZTE tipp lehet, hogy a Fehérvár FC nyeri majd a találkozót.

Mindkét csapat szerez gólt – 1.63

Gólstatisztikák terén közel azonosan szerepel a két együttes. A Fehérvár FC ugyanis eddig 4 gólt szerzett, miközben 5 gólt kaptak. Eközben a zalaegerszegi együttes ugyanúgy 4 gólt szerzett, amiért cserébe eddig 4-et kaptak az ellenfelektől. A mostani meccsen tehát akár mindkét együttesnek reális esélye lehet a gólszerzésre majd. Ezt a forgatókönyvet valószínűsítve egy szuper Fehérvár FC– ZTE tipp lehet, hogy mind a két együttes betalál majd.

Fehérvár FC szerzi az első gólt – 1.56

A Fehérvár FC számára ugyan az utóbbi pár egymás elleni meccsen a győzelem nem mindig jött össze, de hazai környezetben sokszor volt gyümölcse a kezdeményezőkészségüknek. Ezt támasztja alá az is, hogy a legutóbbi 7 ZTE elleni hazai meccsen a székesfehérváriak rendre betaláltak. Amennyiben pedig folytatják ezt a jó szokásukat, akkor egy jó kis Fehérvár FC– ZTE tipp lehet, hogy ezúttal is a Fehérvár FC szerzi az első gólt.

Fehérvár FC– ZTE esélyek az NB1-ben

A Fehérvár FC– ZTE tippek terén a sportfogadási oldalak kínálata alapján azt láthatjuk, hogy a hazaiak felé húz a mérleg. Ez a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:

  • Hazai győzelem: 1.91
  • Döntetlen: 3.60
  • Vendég győzelem: 3.70
  • Dupla esély – 1X: 1.26
  • Dupla esély – X2: 1.84

Hasznos infók a Fehérvár FC– ZTE meccsre

A két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:

Milyen az egymás elleni mérleg?

Jó néhány egymás elleni meccse van már a két együttesnek. Amennyiben ezek közül csak a legutóbbi öt egymás elleni meccsüket vesszük figyelembe, akkor azt láthatjuk, hogy a Fehérvár FC egy sikert könyvelhetett el, míg a ZTE két győzelemmel rendelkezik, két döntetlen mellett.

Mi volt a legutolsó meccs eredménye?

A legutóbbi Fehérvár FC– ZTE meccsre még áprilisban kerül sor, az előző idényben. Azon a meccsen végül nem jutottak dűlőre a felek, hiszen 1:1-s döntetlennel zárták a meccset.

Mikor kezdődik a mérkőzés?

A Fehérvár FC– ZTE meccset augusztus 18-án láthatjuk majd, 15:30-s kezdőrúgással. A találkozó helyszíne pedig így a székesfehérvári Sóstói Stadion lesz majd.

Hol nézhetjük a meccset?

A meccset élőben az M4 Sport-on követhetjük majd, ahol felvezető műsor keretében a csapatok összeállítását is megismerhetjük majd, nem beszélve a várható taktikáról, korábbi eredményekről. Emellett pedig a sportfogadási oldalak élő közvetítései és a külföldi streaming platformok is megoldást nyújthatnak.

Hol fogadhatunk a mérkőzésre?

A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat a Fehérvár FC– ZTE tippekhez itt érhetjük el: Rabona, Unibet, Campobet, LVbet, 22Bet.

Amennyiben további kecsegtető focitippek is érdekelnek, akkor érdemes szemügyre venni a Ferencváros – Újpest tippeket is.