Európa Liga Ferencváros szemszőgből

Immáron hivatalos az Európa Liga mezőnye az idei kiírásban. A 32 csapatot 8 csoportba osztották be. Ezekben az egyetlen talpon maradt csapat a Ferencváros a G csoportba került. Az Európa Liga Ferencváros szemszögből nem ígérkezik egyszerűnek, de a továbbjutás nem lehetetlen.

Európa Liga Ferencváros és a G csoport mezőnye

Az Európa Liga csoportkör kisorsolása mondhatni már a megszokott módon zajlott le. Ennek során mindegyik csapatot kisorsolták egy csoportba, de persze még azonos bajnokságban szereplő csapatok nem kerülhettek egy csoportban. Ez azonban nem érintette az Európa Liga Ferencváros általi szereplését, hiszen egyedüli magyar csapatként képviselik a magyar bajnokságot.

Az Európa Liga csoportkör G csoportjába került tehát végül a magyar csapat, ahol igen izgalmas meccsekre számíthatunk hiszen ebbe került a Bayer Leverkusen, Celtic, Real Betis csapata is. A négy csapat közül azonban csak két csapat juthat tovább, így a magyar bajnoknak komoly erőfeszítéseket kell tennie majd a továbbjutás érdekében.

Ferencvárosi

Európa Liga Ferencváros út a csoportkörig

A magyar bajnok útja igen izgalmas volt az EL csoportkörig, hiszen még a bajnokok ligájába is reális esélyük volt bejutni.

A sorsolásig vezető úton az első ellenfél a Prishtina csapata volt, akiket 6-1es összesítéssel búcsúztattak, majd a Zalgiris együttesén hasonló magabiztos 5-1-el gázoltak át. Ezt követően azonban már izgalmasabb Ferencváros FC meccsek következtek a szurkolók számára, hiszen a Slavia Praha ellen 2-1-es összesítéssel sikerült továbbhaladni. Ezt követően a Young Boys következett, akiknek legyőzésével a Bajnokok Ligájába kerülhetett volna a magyar csapat. Végül a két meccses párharcban összesítésben 6-4-re maradt alul a magyar bajnok, így került az Európa Liga mezőnyébe.

Milyenek a továbbjutási esélyek?

Az Európa Ligában lebonyolítása szerint a csoportok győztesei egyből a nyolcaddöntőbe kerülnek. A második helyezetteknek azonban még párharcot kell vívniuk a Bajnokok Ligája csoportkörben harmadikként végző csapatokkal is a legjobb 16 közé kerülésért. A Ferencváros tehát ha biztosra szeretne menni, akkor az első helyet kellene megcélozniuk, de ehhez az ellenfeleknek is lesz pár szava.

A legerősebb ellenfélnek a Bayer Leverkusen ígérkezik a Ferencváros FC meccsek között, hiszen a német csapat jelenleg a 2. helyet foglalja el hazai bajnokságában. 9-2-es gólkülönbséggel. Tavaly egyébként a 6. helyen végeztek, szóval igen komoly játékerőt képviselnek.

A Celtic számára felemásan indult a szezon, hiszen 2 győzelemmel és két vereséggel kezdtek. Ennek köszönhetően jelenleg a 6. helyet tanyáznak a bajnokságban, de gólkülönbségük impozáns 13:3.

A Ferencváros harmadik ellenfele a Real Betis lesz, akik kifejezetten gyengén kezdték a szezont, hiszen még győzelem nélkül 2 döntetlennel, egy vereséggel a 14. helyet foglalják el.

Tehát az európai kupa Fradi szemszögből nem egyszerű csoportot hozott a magyar csapatnak, de a 3. helyre reális esélyük lehet, de összeszedett játékkal ennél jobb pozíciót is elcsíphetnek.

Mikor kerülnek lejátszásra az Európa Liga Ferencváros meccsek?

Az Európa Liga Ferencváros számára már szeptember közepével megkezdődik, méghozzá a lehető legnehezebb mérkőzéssel. A versenysorozat naptára a következőképpen néz ki.

  • Bayer Leverkusen – Ferencváros FC: 2021. szeptember 16.
  • Ferencváros – Real Betis: 2021. szeptember 30.
  • Celtic – Ferencváros: 2021. október 19.
  • Ferencváros – Celtic: 2021. november 4.
  • Real Betis – Ferencváros: 2021. november 25.
  • Ferencváros – Bayer Leverkusen: 2021. december 9.

A Fradi tehát a németekkel kezdi és zárja is a csoport küzdelmeket, ami így a végéig izgalmakat tartogathat a csapat szurkolói, vagy a semleges nézők számára is.

Milyen formában vannak a Fradi támadók?

Az sikeres Európa Liga Ferencváros szereplés egyik kulcskérdése, hogy a magyar bajnokságban játszó támadók, milyen hatékonyan tudnak játszani a felsőbb szinten predesztinált német, skót és spanyol védelmet ellen.

Ezen a téren hazai viszonylatban egyelőre nem panaszkodhatnak a Fradinál, hiszen több támadójuk is jó formában van. A csatárok közül a legtermékenyebb eddig a szlovák Mak Robert, aki 3 meccs/3 gól-os statisztikával rendelkezik, míg az elefántcsontparti Boli Mack 2 meccs/2 gól az rendelkezik. Mellettük még feliratkozott gólszerzők Mmaee Ryan, Uzumi Myrto, illetve laidouni Aissa is, ami jó előjel lehet az induló európai versenysorozatra nézve is.

Érdekesség azonban ezen a téren, hogy Peter Stöger az FTC Európa Liga-kretet hirdetés során kihagyta a nevezettek közül Boli Franck-ot. Ennek oka a vezetőedző szerint, hogy a támadóval az utóbbi időben több probléma is adódott, így jobbnak látták nem nevezni az európai kupasorozatra, a csapat egységét helyezve előtérbe.

Elég erős-e a Fradi védelme?

A támadók mellett komoly feladat fog hárulni a zöld sasok védelmére is, hiszen a megszokottnál magasabban kvalifikált támadókkal kell szembenézniük, mint például a Tello, Juanmi, Rodri, Diaby Moussa, Schick Patrik, vagy Abada Liel, Furuhashi Kyogo.

A magyar csapat védelme azonban az eddigi meccsek alapján nem szárnyal, hiszen csak a bajnokságban az eddigi 3 mérkőzésükön 5 gólt kaptak. Emellett nem beszélve a BL selejtezős Young Boys elleni párharcokról, ahol 2 meccsen 6-szor zörgették meg a hálójukat az ellenfél támadói, valamint barátságos mérkőzésen ember előnyben játszva is két gólt kaptak a TSC Backa Topola csapatától. A védelemnek tehát sokat kell javulnia, ahhoz hogy továbbjutási esélyekről beszélhessünk.

Ferencváros EL kerete

A Ferencváros keretébe tehát nem nevezték a problémás, de jó formában lévő Boli Franck-ot, valamint a sérüléssel bajlódó Lasha Dvali-t, akik így lemaradnak az európai szereplés lehetőségéről. Ennek tükrében a Fradi az alábbi kerettel vág neki majd a küzdelmeknek az Európa Ligában:

  • Kapusok: Bogdán Ádám, Dibusz Dénes
  • Védők: Adnan Kovacevic, Botka Endre, Csontos Dominik, Eldar Civic, Henry Wingo, Miha Blazic, Marijan Cabraja, Samy Mmaee
  • Középpályások: Aissa Laidouni, Kristoffer Zachariassen, Somália, Stjepan Loncar, Szánthó Regő, Zeljko Gavric, Vécsei Bálint
  • Támadók: Oleksandr Zubkov, Myrto Uzuni, Ryan Mmaee, Róbert Mak, Tokmac Nguen,

Természetesen Boli kihagyása a keretből felveti a kérdést mennyire lehetnek majd eredményesek a támadások, de a többi támadó is minőséget képvisel, így adott a lehetőség, hogy felnőjenek a feladathoz és a sikeres európai kupaszerepléshez.

Mire számítsunk a csoportkör meccsein?

Alapjában véve bár a bajnokságban a Fradi inkább a támadó szellemű játékot képviseli. Az Európa Liga küzdelmek során alighanem ez másképp fog alakulni majd, hiszen jobb játékerőt képviselő csapatokkal kell megmérkőzniük. Ennek fényében a stabil védekezésből épített támadások is előtérbe kerülhetnek a zöld sasoknál. Ehhez azonban mindenképp szükséges, hogy a védekezése javuljon a csapatnak.

Amennyiben ezt sikerül elérni a Fradi vezetőedzőjének, akkor akár reális esély is nyílhat arra, hogy a csoport második, vagy akár első helyét is megszerezzék. Utóbbi persze nagy bravúr lenne.