Észtország – Belgium tipp és esélyek 20/06

Az EB selejtező F csoportjában a még nyeretlen észtek fogadják a második helyen álló belga válogatottat. Ezért az alábbiakban megtalálható pár Észtország – Belgium tipp és esélylatolgatás is a fogadások szerelmesei számára.

Az EB selejtező meccsek szorzói azonban változhatnak a kezdő sípszóig. Emiatt érdemes figyelemmel követni az Észtország – Belgium tippeket is a fogadóirodák kínálatában.

Észtország – Belgium tipp

3 érdekes Észtország – Belgium tipp

A belgák egyelőre csak a csoport második helyén állnak, de a mostani meccsen esélyük lehet felzárkózni az osztrákokhoz egy győzelemmel. Ennek fényében az alábbi 3 EB selejtező tippet érdemes megfontolni:

Gólszám: 2.5 felett – 1.61

A két együttes között komoly különbséget fedezhetünk fel minőség terén, ha a névsorokra tekintünk. Emiatt várhatóan inkább vendég helyzeteket láthatunk majd, míg az észtek maximum a stabilabb védekezésben bízhatnak. Amennyiben azonban a belgák jó napot fognak ki, akkor egy csábító Észtország – Belgium tipp lehet, hogy legalább 3 gólt láthatunk majd.

Mindkét csapat szerez gólt: nem – 1.50

Az észtek nem remekelnek gólszerzés terén, hiszen eddig csak 2 lőtt gólnál járnak. Ez várhatóan a mostani meccsen nemfog érdemben javulni, hiszen a vendégek toronymagas esélyesei a meccsnek. Emiatt viszont egy kecsegtető Észtország – Belgium tipp lehet, hogy a meccsen nem sikerül mindkét együttesnek betalálnia.

Félidő: Belgium – 1.53

A belgák az előző fordulót követően kicsit csalódottak lehettek, hiszen az osztrákok elleni döntetlen miatt még mindig csak a második helyen állnak a csoportban. A mostani meccsen viszont várhatóan még motiváltabbak lesznek, hiszen az osztrákok a svédek ellen vívnak majd nehéz meccset. Ezért már az elején vendég rohamokra számíthatunk, hogy gyorsan lezárják az érdemi kérdéseket a meccsen. Amennyiben pedig ezen a téren hatékonyak lesznek Lukakuék, akkor egy kecsegtető Észtország – Belgium tipp lehet, hogy az első félidő már belga előnyt hoz majd.

EB selejtező: Észtország – Belgium esélyek a meccsen

Annak ellenére, hogy a belgák idegenben lépnek pályára, a sportfogadási oldalak így is őket látják abszolút esélyesnek. Ez a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:

  • Hazai győzelem: 15.00
  • Döntetlen: 6.55
  • Vendég győzelem: 1.17
  • Dupla esély – 1X: 4.60
  • Dupla esély – X2: 1.01

Észtország – Belgium meccs: infók, tudnivalók

A két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:

Kik nem lépnek pályára?

Hazai oldalon Thomas Haberli szövetségi kapitány úgy fest, hogy mindenkire számíthat majd az észt csapatban. A másik oldalon Domenico Tedesco kapitány a védelemben szinte biztosan nem számíthat Thomas Meunier játékára, de rajta kívül még Kevin De Bruyne sem épült fel a BL döntő óta.

Milyen az egymás elleni mérlege a csapatoknak?

Meglepően sok egymás elleni meccse van a két válogatottnak a futball történelemben. AZ eddig legjátszott 8 meccs közül ugyanis 6 VB selejtező, míg 2 EB selejtező volt. Ezek közül az észtek mindössze 1-t tudtak megnyerni, míg a belgák a többi 7-t mind behúzták, így elég egyoldalú örökmérlegről beszélhetünk.

Mit játszottak a legutóbbi EB selejtező fordulóban?

A legutóbbi fordulóban egyik válogatott sem lehetett igazán elégedett a teljesítményével. Az észtek ugyanis Azerbajdzsánból nem tudták elhozni a 3 pontot, míg a belgák odahaza játzottak szintén 1:1-s döntetlent az osztrákok ellenében.

Mikor kezdődik a mérkőzés?

A belgák észtországi vendégszereplésére június 20-án kerül tehát sor, 20:45-s kezdő sípszóval. A meccs helyszíne pedig így a tallinni A. Le Coq Arena lesz majd.

Hol nézhetjük a meccset?

A meccset élőben a Match 4 csatornáin követhetjük majd a meccset, körkapcsolás formájában, ahol így mindegyik meccs eseményeit követhetjük majd. A szünetben és a meccs végén pedig értékelést hallhatunk a meghívott szakértőktől. Emellett a Bet365 oldalán élőben is követhetjük a meccset, amennyiben rendelkezünk regisztrációval a sportfogadási oldalon.

Hol fogadhatunk a mérkőzésre?

A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de az Észtország – Belgium tippek legjobb szorzóit itt érhetjük el: Rabona, bet365, Unibet, LVBet, 22Bet, Campobet.

Amennyiben érdekelnek más kecsegtető focitippek, akkor érdemes lehet megnézni az Izland – Portugália tippjeinket, illetve a Klaksvik – Ferencváros tippjeinket is.