EB 2024 közvetítés: Hol nézhetjük az EB meccseket?

Az idei nyár focis berkekben az Európa Bajnokságról fog szólni, így az EB 2024 közvetítés terén nem árthat tisztában lenni az opciókkal. Ezért lentebb összegyűjtöttünk minden lényeges információt ezzel kapcsolatban, hogy senki se, semmiképp se maradjon le, egyetlen meccsről se. Lássuk tehát mely meccseket, hol és mikor nézhetjük majd.

EB 2024 közvetítés a televízióban

Az EB 2024 közvetítések mérkőzéseit Magyarországon az M4 Sport csatorna fogja közvetíteni, ahogy azt már szinte meg szokhattuk. Az M4 Sport a magyar közmédia sportcsatornája, amely rendszeresen sugároz élő sporteseményeket, beleértve a nemzeti válogatott mérkőzéseit és más jelentős sporteseményeket is​. Jelen állás szerint pedig nem csak a mostani, hanem majd a 2028-as Európa bajnokságot és az UEFA Nemzetek Ligája meccseit is az M4 Sport adásában láthatjuk majd az 2024 EB közvetítéseken túl.

Az M4 Sport mellett az UEFA hivatalos weboldalán is elérhetők lesznek a futball EB 2024 közvetítések és a mérkőzésekről szóló egyéb információk​, így tehát nem csak a hagyományos módon, hanem az online térből is hozzáférhetünk a hivatalos magyarországi EB 2024 közvetítésekhez.

Tehát, ha követni szeretnéd az EB 2024 közvetítés eseményeit Magyarországon, az M4 Sport csatornán találod meg az élő közvetítéseket.

EB 2024 közvetítés Hol nézhetjük az EB meccseket
Photo by Icon Sport

EB 2024 online közvetítés a sportfogadási oldalaknál

Nem meglepő módon a 2024 EB közvetítések terén a sportfogadási oldalak is igyekeznek a kedvünkben járni, ha valami oknál fogva nem tudnánk televízión keresztül követni az EB meccseket. Jelen állás szerint az EB 2024 online közvetítési lehetőségek terén az alábbi kínálatból válogathatunk majd.

  • Unibet: Az Unibet oldala az egyik legjobb live streaming szolgáltatást kínálja már több éve. A kínálatuk ráadásul roppant széles, hiszen évente több mint 35 000 eseményt közvetítenek élőben, amik közül most az EB meccsek közvetítése sem maradhat ki. Az élő fogadási lehetőségek széles választéka mellett ráadásul kiváló bónuszokat is biztosít​ az oldal, így a sportfogadás terén sem véletlen a piacvezető szerepük.
  • 22bet: Az inkább külföldön népszerű oldal szintén biztosít élő közvetítést és lehetőséget ad arra, hogy a mérkőzések alakulása alapján fogadásokat köthessünk. Az élő fogadás funkció segítségével ráadásul a mérkőzés során bármikor változtathatsz a fogadásaidon, reagálva az eseményekre​.
  • Campobet: Bár kevésbé ismert, ez az oldal is kínál élő közvetítési lehetőségeket, különösen a labdarúgás, tenisz és kosárlabda eseményekre fókuszálva. Emiatt pedig az EB meccsek közvetítése során is érdemes lehet meglátogatni az oldal kínálatát.

Persze sportfogadás terén sok más sportfogadási oldal kínálatában is széles fogadási lehetőségek várnak, nem beszélve a csábító üdvözlő bónuszokról is:

Bukméker
Bónuszok
Kapd meg a bónuszt

1.Unibet

Bónuszok a világbajnokságra unibet

⚽ Bonus - akár 20 000 Ft-ig + 60 ingyen pörgetés ⚽

📑Olvass tovább>>

2. 22BET

22 bet (2)

⚽ Bonus - akár 45 000 Ft-os befizetési bónusz ⚽

✅Promóciós kód - 22BETHU ✅

3. Rabona

Bónuszok a világbajnokságra rabona

⚽ Bonus - akár 35 000 Ft-os befizetési bónusz ⚽

✅ Promóciós kód - RABOMAX ✅

📑Olvass tovább>>

5. Campobet

Bónuszok a világbajnokságra campobet

⚽Bonus - akár 35 000 Ft-ig + 4000 Ft Free Bet⚽

✅Promóciós kód - CAMPOMAX✅

📑Olvass tovább>>

6. BetOnRed

BetOnRed

⚽Bonus - akár 450€-ig + 250 ingyen pörgetés⚽

✅Promóciós kód - BETMAX ✅

7. LVBet

LVBet

⚽Bonus - 70 000 Ft + 20 LV Spins⚽

✅Promóciós kód - BEST20 ✅

📑Olvass tovább>>

 

2024 EB közvetítés menetrendje

A 2024 eb közvetítés menetrendje az 2024 EB csoportkörben tehát az alábbiak szerint alakul majd. A könnyebb követhetőség érdekében, az időpont és helyszín mellett a televíziós és EB 2024 online közvetítési opcióit is összefoglaltuk:

1. Forduló:

  • Németország – Skócia / 2024.06.14 – 21:00 / Allianz Arena, München (M4 Sport, Unibet)
  • Magyarország – Svájc / 2024.06.15 – 15:00 / RheinEnergieStadion, Köln (M4 Sport, Unibet)
  • Spanyolország – Horvátország / 2024.06.15 – 18:00 / Olympiastadion, Berlin (M4 Sport, Unibet)
  • Olaszország – Albánia / 2024.06.15 – 21:00 / Westfalenstadion, Dortmund (M4 Sport, Unibet)
  • Lengyelország – Hollandia / 2024.06.16 – 15:00 / Volksparkstadion, Hamburg (M4 Sport, Unibet)
  • Szlovénia – Dánia / 2024.06.16 – 18:00 / MHPArena, Stuttgart (M4 Sport, Unibet)
  • Szerbia – Anglia / 2024.06.16 – 21:00 / Arena AufSchalke, Gelsenkirchen (M4 Sport, Unibet)
  • Románia – Ukrajna / 2024.06.17 – 15:00 / Allianz Arena, München (M4 Sport, Unibet)
  • Belgium – Szlovákia / 2024.06.17 – 18:00 / Waldstadion, Frankfurt (M4 Sport, Unibet)
  • Ausztria – Franciaország / 2024.06.17 – 21:00 / Merkur Spiel-Arena, Düsseldorf (M4 Sport, Unibet)
  • Törökország – Grúzia / 2024.06.18 – 18:00 / Westfalenstadion, Dortmund (M4 Sport, Unibet)
  • Portugália – Csehország / 2024.06.18 – 21:00 / Red Bull Arena, Leipzig (M4 Sport, Unibet)

2. Forduló:

  • Horvátország – Albánia / 2024.06.19 – 15:00 / Volksparkstadion, Hamburg (M4 Sport, Unibet)
  • Németország – Magyarország / 2024.06.19 – 18:00 / MHPArena, Stuttgart (M4 Sport, Unibet)
  • Skócia – Svájc / 2024.06.19 – 21:00 / RheinEnergieStadion, Köln (M4 Sport, Unibet)
  • Szlovénia – Szerbia / 2024.06.20 – 15:00 / Allianz Arena, München (M4 Sport, Unibet)
  • Dánia – Anglia / 2024.06.20 – 18:00 / Waldstadion, Frankfurt (M4 Sport, Unibet)
  • Spanyolország – Olaszország / 2024.06.20 – 21:00 / Arena AufSchalke, Gelsenkirchen (M4 Sport, Unibet)
  • Szlovákia – Ukrajna / 2024.06.21 – 15:00 / Merkur Spiel-Arena, Düsseldorf (M4 Sport, Unibet)
  • Lengyelország – Ausztria / 2024.06.21 – 18:00 / Olympiastadion, Berlin (M4 Sport, Unibet)
  • Hollandia – Franciaország / 2024.06.21 – 21:00 / Red Bull Arena, Leipzig (M4 Sport, Unibet)
  • Grúzia – Csehország / 2024.06.22 – 15:00 / Volksparkstadion, Hamburg (M4 Sport, Unibet)
  • Törökország – Portugália / 2024.06.22 – 18:00 / Westfalenstadion, Dortmund (M4 Sport, Unibet)
  • Belgium – Románia / 2024.06.22 – 21:00 / RheinEnergieStadion, Köln (M4 Sport, Unibet)

3. Forduló:

  • Svájc – Németország / 2024.06.23 – 21:00 / Waldstadion, Frankfurt (M4 Sport, Unibet)
  • Skócia – Magyarország / 2024.06.23 – 21:00 / MHPArena, Stuttgart (M4 Sport, Unibet)
  • Horvátország – Olaszország / 2024.06.24 – 21:00 / Red Bull Arena, Leipzig (M4 Sport, Unibet)
  • Albánia – Spanyolország / 2024.06.24 – 21:00 / Merkur Spiel-Arena, Düsseldorf (M4 Sport, Unibet)
  • Hollandia – Ausztria / 2024.06.25 – 18:00 / Olympiastadion, Berlin (M4 Sport, Unibet)
  • Franciaország – Lengyelország / 2024.06.25 – 18:00 / Westfalenstadion, Dortmund (M4 Sport, Unibet)
  • Anglia – Szlovénia / 2024.06.25 – 21:00 / RheinEnergieStadion, Köln (M4 Sport, Unibet)
  • Dánia – Szerbia / 2024.06.25 – 21:00 / Allianz Arena, München (M4 Sport, Unibet)
  • Szlovákia – Románia / 2024.06.26 – 18:00 / Waldstadion, Frankfurt (M4 Sport, Unibet)
  • Ukrajna – Belgium / 2024.06.26 – 18:00 / MHPArena, Stuttgart (M4 Sport, Unibet)
  • Csehország – Törökország / 2024.06.26 – 21:00 / Volksparkstadion, Hamburg (M4 Sport, Unibet)
  • Grúzia – Portugália / 2024.06.26 – 21:00 / Arena AufSchalke, Gelsenkirchen (M4 Sport, Unibet)

Ugyan az 2024 EB közvetítés terén a további meccsek terén a szereplők kiléte még kérdéses, de nyolcaddöntők, negyeddöntők, elődöntők és a döntő futball EB 2024 közvetítési lehetőségei már ismertek:

Nyolcaddöntők:

  • A csoport győztese – C csoport második helyezettje / 2024.06.29 – 21:00 / Westfalenstadion, Dortmund (M4 Sport, Unibet)
  • A csoport második helyezettje – B csoport második helyezettje / 2024.06.29 – 18:00 / Olympiastadion, Berlin (M4 Sport, Unibet)
  • B csoport győztese – Legjobb harmadik helyezett (A/D/E/F) / 2024.06.30 – 21:00 / RheinEnergieStadion, Köln (M4 Sport, Unibet)
  • C csoport győztese – Legjobb harmadik helyezett (D/E/F) / 2024.06.30 – 18:00 / Arena AufSchalke, Gelsenkirchen (M4 Sport, Unibet)
  • D csoport második helyezettje – E csoport második helyezettje / 2024.07.01 – 18:00 / Merkur Spiel-Arena, Düsseldorf (M4 Sport, Unibet)
  • F csoport győztese – Legjobb harmadik helyezett (A/B/C) / 2024.07.01 – 21:00 / Waldstadion, Frankfurt (M4 Sport, Unibet)
  • E csoport győztese – Legjobb harmadik helyezett (A/B/C/D) / 2024.07.02 – 18:00 / Allianz Arena, München (M4 Sport, Unibet)
  • D csoport győztese – F csoport második helyezettje / 2024.07.02 – 21:00 / Red Bull Arena, Leipzig (M4 Sport, Unibet)

A legjobb négy harmadik helyezett csapat is továbbjut a nyolcaddöntőbe, és ezek a helyezések alapján kerülnek beosztásra a további mérkőzésekre.

Negyeddöntők:

  • Nyolcaddöntő 1 győztese – Nyolcaddöntő 2 győztese / 2024.07.05 – 18:00 / MHPArena, Stuttgart (M4 Sport, Unibet)
  • Nyolcaddöntő 3 győztese – Nyolcaddöntő 4 győztese / 2024.07.05 – 21:00 / Volksparkstadion, Hamburg (M4 Sport, Unibet)
  • Nyolcaddöntő 5 győztese – Nyolcaddöntő 6 győztese / 2024.07.06 – 18:00 / Merkur Spiel-Arena, Düsseldorf (M4 Sport, Unibet)
  • Nyolcaddöntő 7 győztese – Nyolcaddöntő 8 győztese / 2024.07.06 – 21:00 / Olympiastadion, Berlin (M4 Sport, Unibet)

Elődöntők:

  • Negyeddöntő 1 győztese – Negyeddöntő 2 győztese / 2024.07.09 – 21:00 / Allianz Arena, München (M4 Sport, Unibet)
  • Negyeddöntő 3 győztese – Negyeddöntő 4 győztese / 2024.07.10 – 21:00 / Westfalenstadion, Dortmund (M4 Sport, Unibet)

Döntő:

  • Elődöntő 1 győztese – Elődöntő 2 győztese / 2024.07.14 – 21:00 / Olympiastadion, Berlin (M4 Sport, Unibet)

Szoros menetrendre van tehát kilátás, amely során egy hónap leforgása alatt kiderül majd, hogy az európai kontinensen melyik ország válogatottja emelheti majd magasba a trófeát. Minden egyéb fontos információt az „EB 2024 kisokos: amit tudni érdemes az EB-ről” cikkünkben megtalálhatsz.

Gyakori kérdések az EB 2024 közvetítésekről

Természetesen pár nyitott kérdés mindig maradhat, így most a leggyakoribb kérdésekre is igyekszünk rövid, velős választ adni az EB közvetítésekkel kapcsolatban:

Mit tegyünk, ha nem tudjuk TV-n követni a meccset?

Szerencsére ezen a téren már rengeteg megoldás kínálkozik. Amennyiben magyar kommentárral szeretnétek követni a meccseket, az első amit javasolni tudunk, hogy az M4 Sport online elérhető linkjeit próbáljátok elérni. Erre a közszolgálati televíziónak már külön platformja is van, ahol akár 720p felbontásban is követhetitek az eseményeket. Amennyiben a magyar közvetítés nem kritérium, akkor pedig a sportfogadási oldalak EB 2024 élő fogadás és közvetítés kínálatát ajánljuk, ahol regisztráció után követhetők a meccsek.

Mindegyik meccset követhetjük élőben?

A 2024-es EB-t ma már számos módon, több forrásból is követhetjük, így bizony kijelenthető, hogy mind televízióban, mind online közvetítés terén az összes találkozó elérhető lesz a torna alatt, sőt mi több az M4 Sport esetében több meccset, napközben, visszajátszás formájában újra megtekinthetünk, ha lemaradnánk.

Mit tegyük, ha nem vagyunk regisztrálva sportfogadási oldalon?

Persze sokakkal megeshet, hogy nem akar csak azért beregisztrálni egy sportfogadási oldalra, hogy megtekinthesse a meccseket. Ez esetben alternatív megoldás lehet, hogy külön streaming linkeket vadászunk. Azonban ez a végén akár nagyobb fejtörést is okozhat, mint egy rövid regisztráció. Ezért, ha a TV nem opció, akkor mi mindenképpen a sportfogadási oldalak közvetítéseit javasoljuk, hiszen minőségben is jobbak, nem beszélve a közvetítés stabilitásáról.


Több éves tapasztalat sportfogadás és szerencsejáték terén is. Végeláthatatlanul és fáradhatatlanul fürkészi a legnagyobb sportfogadási oldalak kínálatát. Ennek köszönhetően folyamatos és naprakész ismeretekkel rendelkezik a topligák terén (Premier League, LaLiga, Bundesliga, Bajnokok Ligája) és persze a magyar labdarúgó bajnokság terén is. Akár a „napi tuti”, akár valami izgalmas foci tippet keresel, mindenkinek készül valami testhezálló fogadással.