Elstartolt a várva várt EURO 2020, azaz a 2021-es labdarúgó-Európa-bajnokság. A magyar válogatott pedig igen komoly ellenfeleket kapott a kontinenstornán. Nézzük is, hogy milyenek az EB 2021 Magyarország esélyek, és hogy mik a legjobb tippek a sportfogadáshoz!
Contents
EB 2021 Magyarország: milyen esélyei vannak a válogatottnak a továbbjutásra?
Az EB 2021 Magyarország esélyek meghatározása nem a legegyszerűbb dolog, hiszen az F csoportba kerülve az egyik legnehezebb csoport csapataival kell szembenézniük. Ez többek között a 2016-ban Eb győzelmet arató Portugáliát, a 2014-es vb bajnok Németországot és még a 2018-as vb győztes Franciaországot is magába foglalja. Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy a legtöbb szakértő nem pont a magyar válogatottat teszi meg a favoritnak. Sőt, a továbbjutással kapcsolatos esélyeit is elég alacsonynak tartják a nemzeti együttesünknek.
Az F csoport tagjai tehát:
- Magyarország
- Németország
- Franciaország
- Portugália
Kik vannak benne a magyar keretben?
A végső 26 fős magyar keretet Marco Rossi szövetségi kapitány hirdette ki június 6-án.
A kapusok közül Bogdán Ádám, Dibusz Dénes és Gulácsi Péter fogják képviselni a magyarokat.
A védők között találjuk Bolla Bendegúzt, Botka Endrét, Fiola Attilát, Kecskés Ákost, Lang Ádámot, Lovrencsics Gergőt, Szalai Attilát és Willi Orbánt.
A középpályások közé bekerült Cseri Tamás, Gazdag Dániel, Holander Filip, Kleinheisler László, Nagy Ádám, Nego Loic, Schäfer András és Sigér Dávid.
A támadók esetében Hahn János, Nikolics Nemanja, Sallai Roland, Schön Szabolcs, Szalai Ádám, Varga Kevin és Varga Roland léphet pályára az EB 2021 Magyarország meccsek esetében.
A Magyarország – Portugália mérkőzés előrejelzései
Legtöbbünknek valószínűleg élénken él emlékezetében a legutóbbi magyar – portugál Eb összecsapás, ahol a magyarok döntetlent tudtak kiharcolni a Cristiano Ronaldo vezette portugál egylet ellen. Az EB 2021 Magyarország számára azonban már lehet, hogy nem tudja ugyanezt az eredményt hozni. A portugálok ugyanis kifejezetten motiváltak, hogy a lehető legdominánsabban nyissák meg a címvédő bajnokságuk első mérkőzését.
A halálcsoportból nagy eséllyel csak két csapat tud tovább jutni, azaz a három „nagy” név, Franciaország, Németország és Portugália közül lehet, hogy egy válogatott már a csoportkörben el kell, hogy búcsúzzon az Eb esélyektől. Azonban a 24 csapatos formátum azt is lehetővé teszi, hogy a legjobb 16-ba a legjobban teljesítő csoportharmadikok közül is néhányan tovább jussanak. Ehhez viszont a lehető legtöbb pontot össze kell majd gyűjtenie a csapatoknak: ez viszont akkor a legvalószínűbb, hogy ha a „leggyengébbnek” gondolt Magyarországot mindenképpen le tudják győzni.
Mindezek ellenére Magyarország nem az esélytelenek nyugalmával indul el az Eb csoportkörben. Elmúlt 5 meccses teljesítményét eltekintve erős produkciót tudott nyújtani a keret, hiszen három győzelmet és két döntetlent tudhattak a magukénak. S bár Szoboszlai Dominik fájó hiánya lesz a válogatottnak, a csapat jó pár tapasztalt veterán játékost és fiatal tehetséget is tudhat a sorai között.
A Magyarország – Franciaország mérkőzés előrejelzései
A franciák a teljes bajnokság nagy favoritjainak számítanak, így nem csak a csoportkörből való továbbjutásuk az esélyes, hanem az egyenes kieséses szakaszban való hosszas előre menetelés is. Így az Eb 2021 Magyarország számára újabb nagy ellenfelet hozott Franciaország személyében, akik számára a magyarok elleni győzelem elengedhetetlen lesz a továbbjutás érdekében. A 2018-as vb bajnok kerete meglehetősen összeszokott csapatot jelent, ráadásul olyan világsztárokat is felvonultat, mint a PSG-ben bravúrozó Kylian Mbappé, Antoine Griezmann, Ousmane Dembélé vagy a hat év után a nemzeti futballba visszatérő Karim Benzema.
Előző öt mérkőzésük négy győzelmet és egy nagyon meglepő döntetlent hozott az ukránok ellen.
A Németország – Magyarország mérkőzés előrejelzései
A legtöbb szakértő a portugálokat és a franciákat teszi az F csoport első, illetve második helyére. Így azonban az EB 2021 Magyarország mellett még a németek számára is nagy kihívás lehet – bár azért a keretükben játszó játékosokra panasza nem nagyon lehet a die Mannschaftnak.
Joachim Löw utolsó nagy nemzetközi tornája lesz az Eb, így a csapatát 2014-ben vb győzelemig kísérő szövetségi kapitány számára mindenképpen fontos lesz, hogy méltó módon búcsúzhasson el a csapattól. A csapatban olyan veterán játékosok kaptak helyett, mint Thomas Müller, Mats Hummels, Manuel Neuer és Toni Kroos, akik mind-mind nagy szerepet játszottak még a 2014-es világbajnokság elnyerésében. De olyan fiatal tehetségek is megjelennek a keretben, mint a jelenleg a Bayern Münchenben játszó Jamal Musiala, aki még csak most februárban töltötte be a 18. életévét.
Az Eb 2021-et megelőző öt mérkőzésük három győzelmet, egy a dánok elleni döntetlent és egy mindenkit garantáltan meglepő vereséget hozott Észak-Macedónia ellen. Bár az észak-macedónok csapata az utóbbi időben jól teljesített, és az Eb-re is kijutottak, azért a németek számára enyhén kínosnak bizonyult ez a vereség a kontinensviadal előtt.
Eb 2021 Magyarország: Ki a favorit az F csoportban?
Ahogy az EB 2021 Magyarország meccs előzetesekből is láthatjuk, az F csoport favoritja koránt sem nemzeti válogatottunk. A 2018-as vb győztes franciák és a 2016-as Európa bajnok Portugália várhatóan az első és a második helyet fogja elfoglalni a tabellán a csoportkör végén, bár Németország válogatottja is garantáltan megküzd majd a továbbjutás lehetőségéért. Egy-egy jól elkapott pillanat azonban az Eb-n is mindent megfordíthat, a magyarok pedig a hazai pálya előnyét még könnyen a saját hasznukra fordíthatják.
Ki a favorit az Eb-n?
Sokat mond el a halálcsoportként emlegetett F csoportról, hogy a csoport két favoritja, a portugálok és a franciák a teljes kontinensviadal esélyesei is lehetnek. Mellettük azonban a belgák azok, akik kifejezetten nagy elvárásokkal indulnak neki a tornának, hiszen jelenleg is világelsőnek számítanak a ranglistán. Veretlenségi sorozatuk ezen felül egyértelműen azt mutatja, hogy bármely csapat számára kemény ellenfélnek bizonyulnak majd, így az egyenes kieséses szakaszban is várhatóan messzire fognak majd eljutni.
Legfontosabb kérdések az 2021-es labdarúgó-Európa-bajnokságról
1. Mikor kerül megrendezésre az Eb?
Az Eb 2021 Magyarország számára csak június 15-én kezdődik, azonban az első meccset már június 11-én megtartották. A teljes bajnokság pontosan egy hónapig tart majd, hiszen a június 11-ei kezdés mellett a döntő időpontját július 11-re tűzték ki.
2. Hol játszák az Eb mérkőzéseket idén?
Az Eb idén több szempontból is nagyon különleges. Amellett, hogy egy éves csúszással a 2020-as időpont helyett csak 2021 nyarán került megrendezésre a torna, a helyszín választása is igazi kuriózumnak számít. Idén ugyanis nem egy vagy két ország kapta meg a rendezési jogot a verseny lebonyolítására, hanem összesen 11 ország osztozik ezen. Ez azt jelenti, hogy a csoportkör esetében 11 városban láthatunk megrendezett mérkőzéseket. A listán szerepel Amszterdam, Bukarest, Budapest, Koppenhága, Glasgow, Sevilla, Szentpétervár, London, Baku, München és Róma is.
És hogy idén miért ezt a megoldást választotta az UEFA? Az EURO 2020 az Eb megrendezésének 60 éves történelmére enged visszatekintést, a történelmi évszámot pedig a szervezők azzal kívánták kiemelni, hogy az egyetlen rendező ország helyett a teljes kontinensnek megadják a lehetőséget arra, hogy részt tudjon venni a bajnokságon.
3. Ki a favorit az Eb-n?
Egyértelmű favorit nincsen, de ahogy már fentebb is említettük a franciák, a portugálok, a belgák, de az angolok és a németek is előnyös helyzetben lehetnek az Eb 2021 esetében. Ez még sokat alakulhat a csoportkörök után, hiszen bármikor lehetséges az, hogy egy meglepetés győzelem vagy vereség teljesen megkeveri majd a lapokat.
4. Ki ellen játszik Magyarország az Eb-n?
Az Eb 2021 Magyarország számára kifejezetten nagy kihívást fog jelenteni. Az F csoportba kerülve Franciaország, Németország és Portugália válogatottjai ellen kell majd kivívniuk a továbbjutás lehetőségét. A jelenlegi formátumban a csoportból az első két helyezett garantáltan tovább halad az egyenes kieséses szakaszba, míg bizonyos esetekben a legjobban teljesítő harmadik helyezett számára is megadatik ez a lehetőség.
5. Hol tudok az EB 2021 Magyarország meccsekre fogadni?
Az Eb 2021 Magyarország meccsek online tudunk a legegyszerűbben fogadni a sportfogadási irodák honlapjára vagy mobil alkalmazásukra ellátogatva. Ezek közül kiemelnénk az Unibet, a bet365, a 22bet vagy a Rabona oldalait, ahol a versenyképes szorzók kéz a kézben járnak a gyors regisztrációval és a megbízható kifizetésekel. Ezeken az oldalakon természetesen nem csak a magyar mérkőzések esetében tudunk majd fogadni, hanem az Eb összes meccsére.
6. Hol a legjobbak az oddsok az EB 2021 Magyarország meccsekre?
A legjobb oddsokat mindig attól függően tudjuk megtalálni, hogy pontosan mire is szeretnénk fogadni. Az Eb esetében a fogadási piacok széles választékával találkozhatunk, kezdve a végső győztes fogadásokkal, a játékidő végeredményén át az olyan speciálisabb kérdésekig, hogy büntetőkkel dől-e majd el egy adott meccs vagy netalán egy-egy konkrét játékos fog-e gólt szerezni a meccsen. Miután eldöntöttük, hogy ezek közül melyik piacra (vagy esetleg piacokra) szeretnénk fogadni, akkor kezdődhet az, hogy a legmagasabb szorzókat keressük meg a felkínált oldalak opcióiból.
A már előző kérdésnél is említett Unibet vagy a 22bet oldala a legtöbb esetben jó kiinduló pont lehet, azonban érdemes minél több oldalon megnézni a kínálatot. Az Eb esetében ráadásul vannak olyan oldalak is, amelyek egyes mérkőzésekre megerősített szorzókat is kínálnak, mely remek extra bónuszokat hozhat az ügyfeleknek.
7. Hol tudom élőben nézni az EB 2021 Magyarország meccseket, ha fogadni is szeretnék?
Ha egy helyen szeretnénk megtenni a fogadásainkat és nézni is a mérkőzést, akkor érdemes olyan fogadó irodát választani, ahol van élő közvetítés lehetősége. Ez azt jelenti ugyanis, hogy a regisztrált felhasználók számára ezek az oldalak jó minőségű streaming szolgáltatást tesznek elérhetővé mindennap számtalan meccs esetében. Itt néha feltétel az, hogy legyen aktív fogadásunk a mérkőzésen, de van olyan oldal is, ahol elegendőnek bizonyul az, ha a számlánkra már töltöttünk fel egy bizonyos összeget. Az egyetlen hátulütője ennek, hogy sokszor fél perces késéssel adják le a mérkőzéseket, hogy a fogadásokat nehogy valaki ennek segítségével tudja gyorsan befolyásolni.