Diósgyőr – Ferencváros tipp és esélyek 22/10

A magyar bajnokság 10. körében a Diósgyőri VTK a Ferencváros TC-t látja vendégül, ami érdekes meccsnek ígérkezik. Ezért az alábbiakban megtalálható pár Diósgyőr – Ferencváros tipp és esélylatolgatás is a fogadások szerelmesei számára.

A NB1 meccsek szorzói azonban változhatnak a kezdő sípszóig. Emiatt érdemes figyelemmel követni az Diósgyőr – Ferencváros tippeket is a fogadóirodák kínálatában.

Diósgyőr – Ferencváros tipp

3 szuper Diósgyőr – Ferencváros tipp

A tabella mostani állása alapján azt láthatjuk, hogy a 4. helyezett fogadja majd, az első helyen álló Ferencváros együttesét. Ennek fényében az alábbi 3 NB1 tippet érdemes megfontolni:

Ferencváros nyer – 1.55

A legutóbbi körben egyik félnek sem jött össze a győzelem, de a Fradi még egy meccsel kevesebbet játszva is vezeti a tabellát. Az idei újonc pedig bár egyelőre meglepetést okoz, de várhatóan ki jön majd a két együttes közötti különbség. Ennek fényében így egy kecsegtető Diósgyőr – Ferencváros tipp lehet, hogy a vendégek nyerik a meccset.

Mindkét csapat szerez gólt – 1.57

Hazai közönség előtt a diósgyőri csapat alighanem igyekszik megnehezíteni a Zöld Sasok dolgát. Ehhez viszont mindenképpen gólt kellene szerezniük, hiszen jó eséllyel a vendégek megterhelik majd a kaput legalább 1 góllal. Azonban, ha a hazaiak nem zuhannak össze, akkor ők is esélyesek lehetnek a gólszerzésre, aminek fényében egy másik kecsegtető Diósgyőr – Ferencváros tipp lehet, hogy mindkét együttes gólt szerez.

Félidő: döntetlen – 2.45

Bár a vendégek esélyesebbek a 3 pont megszerzésére, de alighanem egy küzdelmesebb meccset láthatunk, ahol közel sem biztos, hogy az első 45 percben bármelyik fél előnyhöz juthat. Emiatt viszont egy nagyon csábító Diósgyőr – Ferencváros tipp lehet, hogy a félidő lefújásakor még döntetlennel vonulhatnak pihenőre a felek.

Diósgyőr – Ferencváros esélyek az NB1-ben

A két csapat közül nem meglepő módon a vendégek az esélyesebbek, a sportfogadási oldalak szakértői szerint is. Ez a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:

  • Hazai győzelem: 5.00
  • Döntetlen: 4.00
  • Vendég győzelem: 1.55
  • Dupla esély – 1X: 2.30
  • Dupla esély – X2: 1.16

Diósgyőr – Ferencváros meccs: infók, tudnivalók

A két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:

Kik nem lépnek pályára?

A mostani meccsen a hírek szerint nem lesz nagyobb hiányzó, ami mindenképpen jó hír a szakvezetők számára és a szurkolók is reménykedhetnek egy izgalmas mérkőzésben.

Milyen az egymás elleni mérlege a csapatoknak?

  1. óta nem találkozhattak a felek, de ennek ellenére jó pár egymás elleni meccsük van már. Amennyiben így a legutóbbi 5 meccsüket vesszük alapul, akkor azt láthatjuk, hogy egy diósgyőri sikerrel szemben négy Fradi siker áll.

Mi volt az utolsó egymás elleni meccsük eredménye?

A Diósgyőr és a Ferencváros legutóbb 2021. márciusban találkozhatott, akkor fordított felállásban. Az a találkozó sok izgalmat nem hozott, így 1:0-ra a Zöld Sasok nyertek végül.

Ki ellen játszottak legutóbb a csapatok?

A Diósgyőr vendégként lépett pályára, még a válogatott szünetet megelőzően, az Újpest ellen. Azon a meccsen viszont a pontszerzésre semmi esélyük sem volt, hiszen 2:0-s vereséget szenvedtek. A Fradinak is viszont csak egy pontot sikerült szereznie, bár a Debrecen ellen sosem egyszerű játszani, így a 2:2-s döntetlen még jónak is mondható.

Mikor kezdődik a mérkőzés?

Az OTP Bank Liga 10. fordulójában a Diósgyőr a Ferencváros csapatát fogadja majd, amely meccset október 22-én, 17:45-kor rendezik majd meg, a Diósgyőri Stadionban.

Hol nézhetjük a meccset?

A meccset a M4 Sport csatornán, valamint élőben a bet365 stream közvetítésen követhetjük majd. Előbbi esetében előzetes felvezető műsorban elemzik majd a kezdőket, korábbi eredményeket. A szünetben és a meccs végén pedig értékelést hallhatunk a meghívott szakértőktől.

Hol fogadhatunk a mérkőzésre?

A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat a Diósgyőr – Ferencváros tippekhez itt érhetjük el: Rabona, Bet365, Unibet, Campobet, 22Bet, LVbet.

Amennyiben érdekelnek más kecsegtető focitippek is, akkor érdemes lehet megnézni a Diósgyőr – Puskás Akadémia tippjeinket is.


Avatar of Robert
Robert

Több éves tapasztalat sportfogadás és szerencsejáték terén is. Végeláthatatlanul és fáradhatatlanul fürkészi a legnagyobb sportfogadási oldalak kínálatát. Ennek köszönhetően folyamatos és naprakész ismeretekkel rendelkezik a topligák terén (Premier League, LaLiga, Bundesliga, Bajnokok Ligája) és persze a magyar labdarúgó bajnokság terén is.

Akár a „napi tuti”, akár valami izgalmas foci tippet keresel, mindenkinek készül valami testhezálló fogadással.