Debreceni VSC – Kecskemét tipp és esélyek 13/04

Az OTP Bank Liga 28 körében a Debreceni VSC – Kecskemét meccs egy szoros, küzdelmes meccset ígér előzetesen a szurkolók számára. Ezért az alábbiakban megtalálható pár Debreceni VSC – Kecskemét tipp és esélylatolgatás is a fogadások szerelmesei számára.

A NB1 meccsek szorzói azonban változhatnak a kezdő sípszóig. Emiatt érdemes figyelemmel követni az Debreceni VSC – Kecskemét tippeket is a fogadóirodák kínálatában.

Debreceni VSC – Kecskemét tipp

3 megfontolandó Debreceni VSC – Kecskemét tipp

Egy érdekes összecsapásnak ígérkezik tehát a Debreceni VSC – Kecskemét meccs, ahol két változó formájú együttes csaphat majd össze. Ennek fényében az alábbi 3 NB1 tippet érdemes megfontolni:

Debreceni VSC nyer – 1.75

A Debreceni VSC hazai pályán játszik, ami előnyt jelenthet számukra. A szezon korábbi szakaszában nyújtott teljesítményüket figyelembe véve, erős csapatként említhetők, így az esélyek alapján ők az esélyesebbek a győzelemre. Ugyan jó formában egyik csapat sincs, de azért elmondható, hogy a hazai pálya és így a hazai szurkolók támogatása miatt egy kecsegtető Debreceni VSC – Kecskemét tipp lehet, hogy a Debrecen nyeri majd meg a meccset.

Gólszám: 2.5 alatt – 1.83

Nincs nagy differencia a két együttes között gólstatisztikák terén, hiszen a hazaiak 41 lőtt és 34 kapott góllal állnak, míg a Kecskemét 38 lőtt és 42 kapott góllal rendelkezik. Ráadásul mivel egyik csapat sincs kifejezetten jó formában, így egy kecsegtetőbbnek tűnő Debreceni VSC – Kecskemét tipp lehet, hogy maximum két gólt láthatunk majd a mostani találkozón.

Félidő: döntetlen – 2.20

A félidős döntetlen egy gyakori kimenetel a szorosan összecsapó csapatok esetében, különösen, ha mindkét csapat óvatosan kezdi a mérkőzést. Ez pedig a mostani meccsen is így lehet, hiszen közel sem egyértelmű, hogy melyik együttes játéka fog tudni érvényesülni. Ezt szem előtt tartva viszont egy csábító Debreceni VSC – Kecskemét tipp lehet, hogy a játékosok döntetlen állással vonulhatnak majd pihenőre.

Magyar foci: Debreceni VSC – Kecskemét esélyek

A Debreceni VSC – Kecskemét tippek esetében a bukmékerek a hazai pálya előnye miatt inkább a Debrecen felé húznak, de közel sem beszélhetünk papírformáról. Ez a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:

  • Hazai győzelem: 1.75
  • Döntetlen: 3.75
  • Vendég győzelem: 4.75
  • Dupla esély – 1X: 1.19
  • Dupla esély – X2: 2.08

GYIK: Debreceni VSC – Kecskemét meccshez

A két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:

Milyen az egymás elleni mérlege a csapatoknak?

A két együttes utóbbi meccseinek mérlege is szoros párharcot ígér. Az utóbbi öt egymás elleni meccsből ugyanis mindkét együttes egy-egy meccset tudott megnyerni, 3 döntetlen mellett.

Mi volt az utolsó egymás elleni meccsük eredménye?

Az NB1 17. fordulójában láthattunk egy Kecskemét – Debreceni VSC meccset, amin végül egyik oldal irányába sem billent el a mérleg, hiszen 1:1-s döntetlennel egyeztek ki a csapatok.

Ki ellen játszottak legutóbb a csapatok?

A Kecskemét együttese legutóbb a Puskás Akadémia csapatát fogadhatta, aminek a végén sajnos vereséggel kellett levonulniuk, hiszen 1:2-s arányban alulmaradtak. A Debreceni VSC szintén hasonlóképp járt, hiszen az ő otthonukból az MTK Budapest távozhatott ugyanilyen eredménnyel.

Mikor kezdődik a mérkőzés?

A Debreceni VSC – Kecskemét meccset az NB1 28. körében láthatjuk majd, április 13-án, 17:00-s kezdőrúgással. A meccs helyszíne pedig így a debreceni Nagyerdei Stadion lesz majd.

Hol nézhetjük a meccset?

A meccset a M4 Sport csatornán, valamint élőben a sportfogadási oldalak közvetítésen követhetjük majd. Előbbi esetében előzetes felvezető műsorban elemzik majd a kezdőket, korábbi eredményeket. A szünetben és a meccs végén pedig értékelést hallhatunk a meghívott szakértőktől.

Hol fogadhatunk a mérkőzésre?

A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat a Debreceni VSC – Kecskemét tippekhez itt érhetjük el: Rabona, Unibet, Campobet, 22Bet, LVbet.

Amennyiben érdekelnek más kecsegtető focitippek is, akkor érdemes lehet megnézni a Paks – Fehérvár FC tippjeinket is.


Több éves tapasztalat sportfogadás és szerencsejáték terén is. Végeláthatatlanul és fáradhatatlanul fürkészi a legnagyobb sportfogadási oldalak kínálatát. Ennek köszönhetően folyamatos és naprakész ismeretekkel rendelkezik a topligák terén (Premier League, LaLiga, Bundesliga, Bajnokok Ligája) és persze a magyar labdarúgó bajnokság terén is. Akár a „napi tuti”, akár valami izgalmas foci tippet keresel, mindenkinek készül valami testhezálló fogadással.