Crystal Palace – Newcastle tipp és esélyek 10/23

A newcastle-i szurkolók ünneplésének hamar vége szakadt ugyanis a csapat saját stadionjukban 3-2-re veszített múlt héten a Tottanham ellen, amellyel nyolcra növelték a nyeretlenségi szériájukat a szezonban. A Crystal Palace három döntetlen mérkőzés után most végre a 3 pontot szeretné behúzni hazai pályán. Nézzük is a legizgalmasabb Crystal Palace – Newcastle tipp listánkat!

A legjobb Crystal Palace – Newcastle tipp a PL 9. meccsnapján

Átböngésztük a legfrissebb statisztikákat és híreket, a tipp listánk pedig szokásosan elkészült a Premier League mérkőzésekre. Lássuk, hogy a statisztikák szerint mi lesz a legjobb Crystal Palace – Newcastle tipp a héten!

A bejegyzésben említett szorzók akármikor változhatnak. Amennyiben szeretnénk fogadást tenni valamelyik Crystal Palace – Newcastle tipp segítségével, csekkoljuk az aktuális ajánlatokat.

crystal palace newcastle tipp

Játékidő eredménye: döntetlen

Ha van olyan csapat a Premier League-ben, ami előszeretettel végez döntetlennel a meccseken, az a Crystal Palace; ők ugyanis az első nyolc meccs közül öt alkalommal is ezzel az eredménnyel zártak. De a Newcastle számára sem ismeretlen ez, hiszen ők eddig három pontjukat is csak döntetlen meccsekkel szerezték meg. A szombati meccs kifejezetten kiegyenlítettnek ígérkezik, így a döntetlenre való fogadás mindenképpen megfontolandó.

Mindkét csapat gólt szerez

Ahhoz képest, hogy a győzelmek egyik oldalon sem tornyosulnak idén, mind a Crystal Palace, mind a Newcastle szokott gólok szerezni a mérkőzéseiken. A Newcastle esetében az előző hat meccsük mindegyikén szerzett mindkét csapat gólt, míg a hazaiak esetében ugyanennyi mérkőzés alatt négyszer fordult ez elő. A legtöbb Crystal Palace – Newcastle tipp szerint könnyen lehet, hogy ez a sorminta tovább folytatódik a szombati mérkőzésen.

Pontos eredmény: 1:1

Pontos eredményre mindig nehéz fogadni, azonban a fenti tippek alapján, mi a héten az 1:1-es pontos eredmény fogadást is figyelemre érdemesnek találjuk. Ahogy a fentiek alapján is láttuk, mindkét csapat esetében előfordult jópár döntetlen, de ezen belül az 1:1-es eredmény kifejezetten gyakori volt. A Crystal Palace 4 döntetlene alatt egyszer, a Newcastle-nél viszont 3-ból kétszer is ezt az eredményt láttuk.

Szoros küzdelmet láthatunk a Crystal Palace otthonában

A Newcastle a tulajdonosváltás utáni izgalmak után a Spurs ellen is erősen kezdett hazai pályán a múlt héten. A 2. percben megszerzett vezetés azonban korai öröm volt, hiszen a meccs végére elfogyott a Newcastle ereje, és egy 3-2-es vereséggel kellett megelégednie a szurkolóknak, akik egyre türelmetlenebbek a Newcastle eddig egész szezonos nyeretlensége miatt. Ezzel szemben a Crystal Palace három döntetlent hozott le egymás után, így a hazai szurkolók mindenképpen egy három pontos győzelmet szeretnének szombaton látni.

Legfontosabb kérdések: Crystal Palace – Newcastle tippek

1. Hol tudok a Crystal Palace – Newcastle meccsre fogadni?

A legtöbb online fogadóirodánál tudtok fogadni a PL mérkőzésekre. Azonban érdemes olyat választani, ami a magas szorzók mellett biztos kifizetéseket és megbízható szolgáltatást ajánl. Ilyen lehet például a cikkünkben is szereplő Rabona, Unibet vagy bet365 oldala.

2. Mikor kezdődik a meccs?

Szombat délután 4-kor kezdődik a mérkőzés.

3. Mi volt az eredmény, amikor utoljára találkozott a Crystal Palace és a Newcastle?

Februárban találkozott utoljára a két csapat, amikor a végeredmény 2-1 lett a Crystal Palace javára.

Egyéb Premier League mérkőzésekre is fogadnál, de tippekre lenne szükséged? A Crystal Palace FC – Newcastle United tipp mellett itt érheted el pl. a Chelsea – Norwich tippek sorát!