Burnley – Wolverhampton tipp és esélyek 04/24

A még mindig kieső helyen álló Burnley fogadja a Wolves csapatát vasárnap délután. S bár a vendégek idei teljesítményük alapján esélyesebbnek tűnhetnek a Wolverhampton csapat mégis csak nagyon régről tud győzelmet felmutatni a Burnley ellen. Lássuk, mi lesz a három legjobb Burnley – Wolverhampton tipp a hétvégére!

A bejegyzésben említett szorzók bármikor változhatnak. Ha fogadást szeretnél tenni a Burnley – Wolverhampton tipp segítségével, akkor minden esetben ellenőrizd az elérhető szorzókat.

burnley wolverhampton tipp

A top 3 Burnley – Wolverhampton tipp

Wolves győzelem

Ha hisszük, ha nem, a Wolves csapata az előző hat Burnley elleni találkozóból egy mérkőzést sem tudott megnyerni: három vereség mellett ugyanis három döntetlen a legjobb eredményük. Ennek ellenére a jelenleg is kieső helyen álló Burnley csapatával szerintünk a hétvégén el fognak bírni a „farkasok”, hiszen az utóbbi hetekben jóval erősebbnek tűntek a hazaiaknál: két vereség mellett négy győzelmet is behúztak a Palace, az Everton, a Watford és az Aston Villa ellen.

Gólok száma: 2.5 alatt

A legutolsó Burnley – Wolves találkozó 0-0-s döntetlennel végződött januárban, és a mi Burnley – Wolverhampton tipp sorozatunk most hasonlóan alacsony gólszámú összecsapást jósol a hétévégre. S bár a Wolves mostanában több gólgazdag mérkőzést is hozott a szurkolók számára, előző hat meccsük között három alkalommal is maximum két gólt tudtak szerezni. A Burnley esetében pedig kifejezetten esélyes az alacsony gólszám, hiszen öt meccsükből négyszer is 2.5 alatti eredményt tudták produkálni.

Nem szerez mindkét csapat gólt

A Burnley előző hat meccséből négy alkalommal sem tudott gólt szerezni a meccsein, így a Wolves ellen megint csak elképzelhető, hogy ugyanezt a tendenciát fogják folytatni. A nem szerez mindkét csapat gólt ráadásul a Wolverhampton meccsei esetében is gyakran előfordult az elmúlt hetekben: náluk az előző hat meccsen szintén négy alkalommal is csak az egyik csapat tudott gólhoz jutni a mérkőzésen.

Milyen sérültekkel kell számolnia a csapatoknak?

A Wolves csapatánál Rúben Neves biztos hiányzó még májusig, azonban jó hír, hogy Podence, Hoever és Jimenez már akár a Burnley ellen újra pályára léphet. A Burnley esetében minden sérült játékos hosszabb távú kényszerpihenőn van jelenleg: Gudmundsson, Westwood, Pieters és Mee esetében sem közölt még potenciális visszatérési dátumot a csapat.

Gyakran ismételt kérdések és tudnivalók: Burnley – Wolverhampton tippek

1. Milyen oddsokat ajánlanak a hazai győzelemre és a döntetlenre?

Jelenleg az Unibet oldalán találhatjuk meg a legjobb oddsokat a hazai győzelemre is a döntetlenre is. A Burnley-re 2.95-ös, míg a döntetlenre 3.15-ös szorzók mellett fogadhatunk.

2. Hány órakor kezdődik vasárnap a Burnley – Wolverhampton mérkőzés?

A mérkőzés vasárnap délután 3 órakor kezdődik a Burnley otthonában. Vasárnap ezen felül bőven lesznek még PL meccsek: pl. a Brighton – Southampton, a Liverpool – Everton és a Chelsea – West Ham is várja a szurkolókat.

3. Hol áll jelenleg a Burnley és a Wolverhampton csapata a Premier League tabellán?

A Burnley sajnos továbbra is kieső helyen áll, bár „szerencsére” ennek a legelőkelőbb pozíciójában. A Wolves ezzel szemben továbbra sem maradt le sokkal a top csapatoktól, jelenlegi 8. helyéről pedig még akár feljebb is lépdelhet a szezon befejezte előtt. Az előttük álló West Ham mindössze három pontra áll, de a már európai szereplést jelentő 6. helytől is csak 5 ponttal vannak elmaradva.

A Burnley FC – Wolverhampton Wanderers FC tipp sorozat mellett érdekelnek egyéb előrejelzéseink is? Kattints ide a legújabb híreink és tippjeink eléréséhez: Brighton – Southampton