Brentford – Newcastle tipp és esélyek 02/26

Bár nem éppen a topcsapatok közötti összecsapásnak ígérkezik a Brentford – Newcastle találkozó, azért izgalmas fogadási lehetőségeket még így is rejteget magában a mérkőzés. Lássuk is, hogy mi került fel ezen a héten a legjobb Brentford – Newcastle tipp listánkra.

A bejegyzésben szereplő szorzók bármikor változhatnak. A fogadások megtétele előtt minden esetben ellenőrizzük, hogy jelenleg milyen oddsokat ajánlanak a választott Brentford – Newcastle tipp esetében.

brentford newcastle tipp

Top 3 Brentford – Newcastle tipp

Játékidő eredménye: döntetlen

A Newcastle remek formát tudott eddig nyújtani 2022-ben, előző öt mérkőzésük között ugyanis három győzelmet és két döntetlent tudnak felmutatni. A Brentford ellen pedig most kifejezetten esélyük van arra, hogy tartsák a lépést, a méhek ugyanis előző öt meccsük alatt mindössze egy pontot tudtak szerezni. A legutóbbi találkozó a két csapat között döntetlent hozott, mi pedig kifejezetten esélyesnek tartjuk ennek megismétlését.

Gólok száma: 2.5 alatt

A Brentford előző három Premier League-es mérkőzése közül kettő is kettőnél kevesebb gólt hozott, így mi egyáltalán nem lennénk meglepődve, ha ez szombaton is megismétlődne. A Newcastle mostanában kifejezetten alacsonyan tartja a meccseinek gólszámát: náluk az előző öt mérkőzés között négy alkalommal is három alatt maradt a meccs összgólszáma. Most egy kiegyenlítette, 1-1-es döntetlent tartunk a legvalószínűbbnek a két csapattól.

A Newcastle szerzi az első gólt

S bár igazán sok sikeres gólt nem jósolunk a mérkőzésre, azért arra látunk esélyt, hogy a Newcastle kezdje meg a gólszerzést a mérkőzésen. Erre mostanság kifejezetten nagy kedvet mutattak a „szarkák”: előző hat meccsük közül 5 alkalommal is ők tudták a mérkőzés első sikeres találatát megszerezni. Ennek folytatása a lassan és nehézkésen kezdő Brentford csapata ellen könnyen megtörténhet szombaton.

Friss hírek, sérülés infók és egyéb tudnivalók

A Brentfordnál jó hír, hogy a Newcastle ellen már esélyes, hogy Ivan Toney újra pályára léphet, illetve Christian Eriksenre is számíthatnak már a szurkolók. A Newcastle-nél sajnos már jóval hosszabb a sérültek listája. Itt Manquillo és Matt Ritchie csak márciusban várható vissza a pályára. Ryan Faser és Allan Saint-Maximin a hírek szerint a Brentford ellen már készen állhat. Isaac Hayden, Callum Wilson és Kieran Tippier továbbra is hosszú távú hiányzónak számít a csapatban.

Legfontosabb kérdések megválaszolva: Brentford – Newcastle tippek

1. Hánykor kezdődik a meccs szombaton?

Délután 4-kor kezdődik a Brentford – Newcastle meccs. Szombaton jó pár egyéb PL meccset is élvezhetünk majd ezen kívül: többek között a Crystal Palace – Burnley, az Arsenal – Liverpool vagy a Man United – Watford meccsek is aznap lesznek.

2. Hol áll jelenleg a tabellán a Brentford és a Newcastle csapata?

A Newcastle csapata a katasztrofális szezonkezdés után most kiugróan jó teljesítményt tudott mutatni az elmúlt hetekben; a PL-ben pedig öt meccse őrzik a veretlenségüket. Ez a jó produkció pedig a pontszámukon is meglátszik, hiszen 22 ponttal végre kikerültek a kieső helyekről. A Brentford ezzel szemben zuhanórepülésben közelíti a tabella alsó felét, jelenlegi 24 pontja pedig már csak a 14. helyre elegendő az angol bajnokságban.

3. Mi volt az utolsó Brentford – Newcatle meccs eredménye?

Gólgazdag és izgalmas meccset hozott a legutóbbi Newcastle – Brentford találkozó, hiszen akkor 3-3-as döntetlennel zárták a 90 percet.

A Brentford FC – Newcastle United tipp lista természetesen nem az egyetlen előrejelzésünk a hétvégére. Ha érdekelnek egy PL vagy éppen NBI-es mérkőzések, akkor kattintsatok ide a legfrissebbekért: Leeds – Tottenham