Brentford – Leicester tipp és esélyek 24/10/21

A Premier League 9. fordulójának vasárnapi játéknapján egy több érdekes mérkőzést is megrendeznek. Ezek közül egyik a Brentford és a Leicester összecsapása. Ezért az alábbiakban néhány Brentford – Leicester tipp és esély is megtalálható a fogadások szerelmesei számára.

A 3 legjobb Brentford – Leicester tipp

A Brentford együttese tavaly még a másodosztályban vitézkedve nyerte el a rájátszás lehetőségét, amit köszönt is szépen és kiharcolta a Premier League szereplés jogát. Ennek fényében mindenki arra számított, hogy egy új pofozó gépet kapott az élvonal, akitől mindenki nyugodtan rabolhat pontokat. A Brentford csapata azonban eddig erre is rácáfolni igyekszik, hiszen 3 győzelem, 3 döntetlen és csak 2 vereség áll a nevük mellett, miközben náluk kevesebb gólt csak az első 4-es kapott. Legutóbb például a Chelsea menetelését igyekeztek megnehezíteni, ami ugyan 1:0-s vereséget eredményezett, de tisztességesen helytálltak ezen a meccsen is.

A Leicester együttesénél ezzel szemben alighanem jobb szezonkezdetre számítottak, hiszen jelenleg csak a 11. helyet foglalják el 3 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség által. Ennek egyik oka alighanem a gyenge védekezés lehet, hiszen eddig 14 gólt kaptak, aminél többet csak a kieső hely környékén tanyázók kaptak. Szerencsére azonban a támadások terén jól teljesítenek, hiszen 13 góljuknál többet csak a tradicionális nagy csapatok tudtak szerezni.

A fentiek fényében a meccs izgalmasnak ígérkezik és éppen ezért az alábbi pár Premier League tipp is csábító lehet fogadás szempontjából:

Természetesen a Premier League meccsek szorzói folyamatosan változhatnak a kezdő sípszóig, ezért érdemes figyelni az Brentford – Leicester tippeket is a fogadóirodák kínálatában.

Brentford - Leicester tipp

Dupla esély: 1X

A mérkőzésen tehát egy eddig stabil kiscsapat fogad egy gyengébb formában lévő középcsapatot. Emiatt a végső eredmény megtippelése nem egyszerű feladat. Éppen ezért egy biztosabb Brentford – Leicester tipp lehet majd, ha dupla esély segítségével a hazai győzelmet és egy esetleges döntetlent is lefedünk.

Mindkét csapat szerez gólt: nem

A Leicester edzőjének alighanem fájhat a feje, hiszen várhatóan nem léphet majd pályára Jamie Vardy, aki eddig 8 meccsen 7 gólt szerzett, vagyis a csapat góljainak több mint felét. Emiatt egy titkos, de igen kecsegtető Brentford – Leicester tipp lehet, hogy nem szerez mindkét csapat gólt a 90 perc alatt.

Félidő: döntetlen

Mivel alighanem kiegyenlített játékra számíthatunk ezért mindeképp érdemes lehet egy kecsegtető Brentford – Leicester tipp fényében elgondolkodni az első félidő döntetlen végeredményén. A két csapat ugyanis könnyen lehet, hogy a 2. félidőre hagyja a 3 pont sorsát.

Brentford – Leicester esélyek a PL-ben

A fogadóirodák kínálata alapján azt láthatjuk, hogy ez egy végletekig kiélezett mérkőzés lehet, ahol könnyen kerülhet sor pontosztozkodásra is. Ez a szorzók terén is egyértelműen megmutatkozik:

  • Brentford győzelem: 2.62
  • Döntetlen: 3.33
  • Leicester győzelem: 2.66
  • Dupla esély – 1X: 1.44
  • Dupla esély – X2: 1.47

Brentford – Leicester infók és tudnivalók

Egymás elleni mérleg:

A két csapat eddig mindösszesen 4 alkalommal mérkőzött meg egymással, amin eddig 1 döntetlen és 3 Leicester győzelem született. A mostani mérkőzésen azonban a hazai csapatnak is minden esélye megvan a 3 pont bezsebelésére.

Sérültek listája:

A hazai csapat jelenállás szerint nem számíthat Sorensen és Baptiste játékára. Ezen a téren a Leicester azonban sokkal rosszabbul áll, hiszen várhatóan nem léphet pályára Jonny Evans, Wilfred Ndidi, Ayoze Perez, és Jamie Vardy sem.

Mérkőzés kezdete:

A mérkőzés október 24-én, 15 órakor veszi kezdetét a Brentford Community Stadiumban.

 

 

Természetesen, ha más kedvező tippek is érdekelnek, akkor érdemes akár a többi meccs tippjeinket is szemügyre venni: West Ham – Tottenham