Az angol élvonal 4. fordulóban megrendezésre kerülő meccsek között igazi alsóházi rangadóra van kilátás a Brentford – Brighton mérkőzésen. A két csapat eddig meglepően jól szerepel, így érdekes 90 perc elé nézünk szeptember 11-én 16 órás kezdettel. Ehhez kapcsolódóan összegyűjtöttünk pár izgalmas Brentford – Brighton tippet és esélyeket is mérlegelünk.
Érdekes Brentford – Brighton tippek
A most hazai pályán játszó Brentford az idei bajnokság egyik friss feljutója, akik ráadásul nagy meglepetésre eddig veretlenül állnak a tabella 10. helyén 1 győzelemmel és 2 döntetlennel. A nyitófordulóban mondhatni váratlan győzelmet arattak az Arsenal ellen, de a Crystal Palace és az Aston Villa elleni döntetlenek is stabil teljesítményről árulkodnak.
A Brighton csapata szintén meglepően jól kezdte a szezont, hiszen két győzelemmel nyitottak a Burnley és a Watford ellen, azonban az Everton már túl nagy falatnak bizonyult, így el kellett könyvelniük egy vereséget is.
A korábbi eredmények és a mutatott játék alapján, ha pár tuti Premier League tippet keresünk, akkor az alábbiakat érdemes megtekintenünk:
- Tipp 1: Dupla esély: 1X @ 1.50 – Fogadj a Rabona oldalán! >>
- Tipp 2: Félidő/játékidő: X/X @ 4.50 – Fogadj a bet365 oldalán! >>
- Tipp 3: Gólok száma 2.5 alatt @ 1.57 – Fogadj az Unibet oldalán! >>
Természetesen az események szorzói folyamatosan változhatnak, amik alapján szintén érdemes mérlegelni a Brentford – Brighton tipp lehetőségeinket.
Contents
Dupla esély: 1X
Mivel ezen a Premier League meccsen egyenlő felek küzdelmére számíthatunk, ezért egyértelmű kimenetelt nehéz is lenne megtippelni. A biztosabb eseményeket keresők számára ezért a dupla esélyben rejtőzhetnek lehetőségek. A hazai pálya miatt és a még veretlenség miatt mi egy 1X-es Brentford – Brighton tippet emelnénk ki a fogadási lehetőségek közül.
Félidő/játékidő: X/X
Azok akik valami komolyabb szorzót keresnének azok számára a Brentford – Brighton tippek közül érdemes lehet bepróbálni egy kiegyenlített meccs kimenetelt tippelni félidőre és teljes játékidőre is. Erre a fogadóirodák szerint is esélyesebb, hiszen a félidő/játékidő: X/X fogadásra kaphatjuk a legkisebb szorzót, ami azonban még így is kecsegtető.
Gólok száma 2.5 alatt
Eddig összességében a Brentford 1-es gól/meccs átlaggal bír, míg a Brighton épp csak egy hajszállal jobb ennél. Ennek fényében a Brentford – Brighton tippek között nem meglepő módon egy 2.5 gól alatti gólszámos fogadás a biztosabb tippek közé sorolható.
Fogadóirodák szerint: Brentford – Brighton esélyek
A fogadóirodák szerint egy végletekig kiegyenlített mérkőzésre számíthatunk, ami bizony a fogadási események szorzóin is meglátszik. Az alábbi pár szorzó ezt tökéletesen alátámasztja:
- Brentford győzelem: 2.80
- Döntetlen: 3.20
- Brighton győzelem: 2.62
- Dupla esély – 1X: 1.50
- Dupla esély – X2: 1.38
Egyértelmű esélyest nem, de még esélyesebb csapatot is nehezen tippelhetünk a mérkőzésre, hiszen ezúttal tényleg egyenlő felek küzdelmére számíthatunk.
Brentford – Brighton hasznos infók, tudnivalók
Egymás elleni mérleg:
Bár a Brighton már pár éve az élvonalban vitézkedik, de korábban a mostani ellenfelével együtt a másod vonalban csaptak össze. Most újból lehetőségük van egymás ellen játszani, hiszen a Brentford újonc feljutóként igyekszik minél több pontos gyűjteni a bennmaradásért. A másodvonalbeli mérlegük az eddigi 20 meccsük alapján:
- 8 Brentford győzelem
- 5 döntetlen
- 7 Brighton győzelem
Távol maradó játékosok:
A hazai csapatnál a vezetőedző két játékosra nem számíthat: Beck Soresen-re, illetve Josh Dasilva-ra. A Brightonnál ugyanez a lista valamivel hosszabb, hiszen szerepel rajta: Kjell Scherpen, Tariq Lamptey, Marc Cucurella és Dan Burn is.
Mérkőzés kezdete és helyszíne:
A mérkőzés szeptember 11-én 16:00-kor kezdődik majd a Brentford Community Stadionban.
Hol nézhetjük a meccset?
Bár a mérkőzés alakulását magyar csatornán nem követhetjük, de érdemes a külföldi sportműsorok és streamek között keresgélnünk közvetítés után.
Természetesen, ha más kecsegtető tippek is érdekelnek, akkor érdemes a 3 tippjeinket is megtekinteni.