Bournemouth – Manchester United tipp és esélyek 20/05

A Premier League 37. körében a Manchester United a Bournemouth csapatához látogat, ahonnan fontos lenne számukra elhozni a 3 pontot. Ezért az alábbiakban megtalálható pár Bournemouth – Manchester United tipp és esélylatolgatás is a fogadások szerelmesei számára.

A Premier League meccsek szorzói azonban változhatnak a kezdő sípszóig. Emiatt érdemes figyelemmel követni az Bournemouth – Manchester United tippeket is a fogadóirodák kínálatában.

Bournemouth – Manchester United tipp

TOP 3 Bournemouth – Manchester United tipp

A hazai együttes már biztos bennmaradó, míg a vendégek számára komoly a tét, hiszen a dobogóról álmodoznak 2 fordulóval a vége előtt. Ennek fényében az alábbi 3 Premier League tippet érdemes megfontolni:

Manchester United nyer – 1.50

A vendég együttes jelenleg a 4. helyen áll, de lőtávon belül van előttük a Newcastle, viszont mögöttük a Liverpool is ugyanezt elmondhatja. Emiatt a Vörös Ördögök várhatóan nagyon motiváltan lépnek pályára, hiszen ha nem szerzik meg a három pontot, akkor hátrányba kerülhetnek a riválisokhoz képest. Ennek fényében viszont egy kecsegtető Bournemouth – Manchester United tipp lehet, hogy a vendégek nyerik a meccset.

Mindkét csapat szerez gólt: nem – 2.10

A hazai együttes számára alapjában véve tét nélküli a mérkőzés, hiszen a kiesést már biztosan elkerülték és a legjobb esetben is a 11. helyig jöhetnek fel. Emiatt tehát inkább vendég helyzetekre számíthatunk, hiszen számukra kulcsfontosságú a 3 pont begyűjtése. Emiatt egy jövedelmező Bournemouth – Manchester United tipp lehet, hogy a meccsen nem szerez mindkét együttes gólt.

2. félidő eredménye: Manchester United – 1.80

A vendégek játéka nem midig működik olajozottan, így az idei szezonban több váratlan eredményt is produkáltak. Ezen a meccsen is megeshet, hogy az első 45 percben még a hazai védelem el tudja hárítani a vendégek próbálkozásait. A második játékrészre azonban a Manchester United emelheti a tempót, aminek akár eredménye is lehet, ami miatt egy másik kecsegtető Bournemouth – Manchester United tipp lehet, hogy a vendégek a második félidőt megnyerik.

PL: Bournemouth – Manchester United esélyek

A sportfogadási oldalak kínálata alapján azt láthatjuk, hogy a vendégek jóval esélyesebbek lehetnek, főleg, ha komolyan gondolják a harmadik hely megszerzését. Ez a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:

  • Hazai győzelem: 5.75
  • Döntetlen: 4.33
  • Vendég győzelem: 1.50
  • Dupla esély – 1X: 2.50
  • Dupla esély – X2: 1.14

GYIK: Bournemouth – Manchester United meccs

A két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:

Kik nem lépnek pályára?

A hazai együttesnél Gary O’Neil vezetőedző a hírek szerint nem számíthat majd Ryan Fredericks-re a védelemben, illetve a középpályán Marcus Tavernier és Junior Traore Hamed nem léphet pályára sérülés miatt. Vendég oldalon a középpálya lehet foghíjsabb, hiszen ebből a csapatrészből kimaradhat McTominay, Sabitzer és van de Beek is. Mellettük pedig a védelemből Lisandor Martinez, a támadó sorból pedig Rashofrd maradhat ki.

Milyen az egymás elleni mérlege a csapatoknak?

Az utóbbi években egy-egy szezont kihagyva találkozhattak a felek a Premier League-ben. Amennyiben ennek fényében vizsgáljuk a legutóbbi 5 egymás elleni meccsüket, akkor azt láthatjuk, hogy a Bournemouth csak egy sikernek örülhetett, míg a többi esetben a manchesteri csapat örülhetett.

Mi volt az utolsó egymás elleni meccsük eredménye?

Egymás ellen legutóbb még január elején léphettek pályára a felek. Azon a meccsen a Vörös Ördögök hazai pályán tudtak könnyed győzelmet aratni, hiszen 3:0-ra nyertek, Casemiro, Shaw és Rashford góljával.

Mikor kezdődik a mérkőzés?

Az utolsó előtti fordulóban megrendezett Bournemouth – Manchester United meccsre tehát május 20-án kerül sor, 16:00-s kezdettel. A meccs helyszíne pedig a Bournemouth-ban található Vitality Stadium lesz majd.

Hol nézhetjük a meccset?

A meccset élőben a Spíler 1 adón, valamint stream közvetítésen követhetjük majd, ahol előzetes felvezető műsorban elemzik majd a kezdőket, korábbi eredményeket. A szünetben és a meccs végén pedig értékelést hallhatunk a meghívott szakértőktől.

Hol fogadhatunk a mérkőzésre?

A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de az Bournemouth – Manchester United tippek legjobb szorzóit itt érhetjük el: Rabona, bet365, Unibet, LVBet, Campobet, 22Bet.

Amennyiben érdekelnek más kecsegtető focitippek, akkor érdemes lehet megnézni a Liverpool – Aston Villa tippjeinket is.