Belgium – Hollandia tipp és esélyek 06/03

A 4-es csoport két nagy esélyese, Belgium és Hollandia mérkőzik meg egymással a június 3-ai Nemzetek Ligája meccsnapon. Mindkét csapattól erős kezdést várunk, azonban egy esetleges vereség a csoportkör elején jelentősen megnehezítheti bármely csapat továbbjutási esélyeit. Íme a top 3 Belgium – Hollandia tipp!

belgiumhollandia tipp

A bejegyzésben szereplő szorzók bármikor változhatnak. Ha fogadást szeretnénk tenni az egyik Belgium – Hollandia tipp segítségével, akkor mindig ellenőrizzük, hogy jelenleg milyen oddsok érhetők el az adott fogadási oldalon.

Top 3 Belgium – Hollandia tipp

Mindkét csapat gólt szerez

Izgalmas 90 perc elé nézünk a belga – holland mérkőzés estéjén, a gólok számát tekintve pedig könnyen lehet, hogy a magas gólszámhoz mindkét csapat hozzá fog járulni. Az előző hat Belgium – Hollandia mérkőzés közül öt alkalommal is tudott legalább egy gólt szerezni mindkét keret, így most pénteken is mindenképpen hasonló eredményt várunk.

2.5 gól felett

Az elmúlt évek belga – holland meccsei kifejezetten gólgazdagra sikeredtek, hiszen az előző három Belgiumban rendezett találkozó közül két alkalommal is négy vagy annál több találatra került sor. S bár most a minimum négy gól talán magas elvárás lehet, azért szerintük legalább három gól esélyes, hogy születni fog a mérkőzés során. A magas gólszám az első meccseken főleg ott szokott lenni. Mivel jelen esetben mind a hollandok, mind a belgák számára ez a meccs lehet az egyik legfontosabb a csoportkörben, ezért még esélyesebb, hogy nagyon is komolyan fogják ezt venni.

Romelu Lukaku gólt szerez

S bár a belga válogatott bőven rendelkezik jobbnál jobb világsztárokkal (a felállásban valószínűleg olyan neveket vonultatnak majd fel a Hollandia elleni meccsen, mint Eden Hazard vagy éppen Kevin De Bruyne), szerintünk Romelu Lukaku lesz a legesélyesebb egy sikeres találat megszerzésére. Lukaku erősen fejezte be a Premier League idei szezonját, a Chelsea színeiben pedig 8 angol bajnoki és 2 Bajnokok Ligája gólt is be tudott zsebelni idén.

Mit várunk a 4-es csoporttól a Nemzetek Ligájában?

A belgák utolsó hazai barátságos mérkőzése Burkina Faso ellen kellemes bemelegítés volt a Nemzetek Kupája meccsekre. Itt, bár a sztárjátékosait inkább pihentette a belga szövetségi kapitány, a csapat így is könnyű, magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott. A hollandok ezzel szemben a németek ellen játszottak utoljára, akik komolyabb ellenfélnek bizonyultak; a meccs itt végül 1-1-es döntetlennel zárult.

Most a Nemzetek Ligája csoportkör első meccsén mindenképpen szoros mérkőzést várunk a két szomszédos országtól. A presztízs mellett a pontok is nagyon sokat érhetnek, hiszen az előzetes előrejelzések alapján a 4-es csoportból a belgák és a hollandok tűnnek a legerősebb csapatoknak. Így az egymás ellen szerzett (vagy éppen elveszített) pontok még akár a továbbjutásról is dönthetnek majd a jövőben.

Gyakran Ismételt Kérdések: Belgium – Hollandia tippek

1. Mikor kezdődik a Belgium – Hollandia mérkőzés?

Este 20:45-kor kezdődik a belga – holland találkozó június 3-án pénteken.

2. Hol érem el a legjobb szorzókat a Belgium – Hollandia meccsre?

A legkompetitívebb szorzókat jelenleg a Unibet és a bet365 oldalán találhatjuk meg, de fogadási piactól függően érdemes körülnézni az oldalakon.

3. Mi volt az eredménye az utolsó Belgium – Hollandia találkozónak?

A legutolsó találkozó egy 1-1-es döntetlenhez vezetett a két csapat között 2018-ban. Ezt megelőzően szintén 1-1-et játszottak a hollandoknál még 2016-ban.

Érdekelnek egyéb előrejelzéseink is a Belgium – Hollandia tipp sorozaton kívül? Az UEFA Nemzetek Kupája mérkőzések további előrejelzéseiket: Horvátország – Ausztria