A tehetséges játékosok felfedezése sokszor könnyű feladatnak tűnhet. Azonban azok megtalálása, akik ezt a potenciált széles körben és a legmagasabb szinten is képesek kihasználni, már jóval nehezebb dolognak bizonyul. Mind a szakértők, mint az átlagos foci rajongók használják előszeretettel a „következő Messi”, „következő Rooney” és „következő Ronaldo” kifejezéseket, azonban azok, akik valóban be tudják ezt teljesíteni, már jóval kevesebben vannak. Azok pedig, akik a megfelelő edzői stábot és támogatást is meg tudják szerezni mindezek mellé, még kevesebben vannak.
Az angol köznyelv és média csak ’wonderkid’-nek, a német pedig a hasonló ’wunderkind’-nek nevezi ezeket a játékosokat. Ők azok, akiknek a tehetsége, vagy bizonyos területen mutatott képessége jóval magasabb, mint kortársaié. Más szóval tehát azok, akik már korai éveikben is kiemelkedő teljesítményt mutatnak, ez pedig későbbi karrierjük során is a legjobb játékosokká teszi őket.
Most ezeknek a legtehetségesebb, legtöbb potenciált mutató fiataloknak a listáját hoztuk el az olvasóknak. Néhányuk már most a top európai ligákhoz igazoltak, mások körül pedig még jóval kisebb a médiaérdeklődés. Ebben a listában most csak az európai játékosokra térünk ki, azon belül pedig minden játékos esetében hoztunk valamilyen érdekes kis információt. Az összes itt szereplő játékos korábban már szerepelt a The Guardian legjobb fiatal tehetségek listáján is, amelyet több forrásból és több játékosmegfigyelő segítségével állítanak össze.
Az európai futball legnagyobb reménységei
Yusuf Demir: A fiatal osztrák támadó középpályást korábban nem kisebb névhez, mint Lionel Messihez hasonlították. A Rapid Wien játékosa az osztrák Bundesligában már szerepelt, de a Man City és a Manchester United játékosfigyelői is szemmel tartják fejlődését.
Luca Oyen: Oyen a Genknél már debütált, és széles körben úgy tekintenek rá, mint a belga futball következő nagy csillagára. A gyors, szorgalmas középpályás szeret támadni és remek passzokat produkál.
Dimo Krastev: A Fiorentina csapata nagyra érétkeli a bolgár védekező középpályást. Krastev többek között az U17-es bolgár válogatott kapitányi címét is a magáénak tudhatja, és védőként is játszott már. Tavaly nagyban segítette a Fiorentinát abban, hogy megnyerjék a Coppa Italia Primaverát.
Tomislav Duvnjak: Duvnjak a hatos pozícióban szeret játszani, ahonnan támadásokat tud indítani. A fiatal horvát az olyan technikás középpályásokhoz hasonlítható, mint Modric, és már most látszik, hogy fényes jövő állhat előtte.
Adam Karabec: Magasan az egyik legtehetségesebb fiatal a cseh futballban. Karabec playmakerként debütált a Sparta Prague csapatánál alig 16 évesen. A skótok elleni meccsre már a cseh nemzeti válogatott keretébe is bekerült, de végül a mérkőzésen nem lépett pályára.
Maurits Kjaergaard: A korábban Lyngbyben játszó középpályás most az osztrák RB Salzburg keretét erősíti. A fiatal dán szereti bejátszani a pálya középső részét, mind a támadást, mind a védekezést segítve.
Jamal Musiala: Egy másik tehetség, aki Németországban játszik, miután a Chelsea csapatát hagyta hátra a Bayern München hívására. Musiala már debütált a Bundesligában, amikor a klub legfiatalabb gólszerzőjévé vált a Schalke ellen szerzett 8-0-s győzelem során. Korábban már játszott angol és német színekben is utánpótlás tornákon, most az Eb-re is bekerült a németek keretében.
Rayan Cherki: A Lyon csapata jó pár tehetséget termelt ki az évek során, Rayan Cherki pedig egy fontos új név lehet ezen a listán. Cherki már nem csak szerepelt a Lyon első csapatában, de a gólszerzők listájára is felkerült. Nemzeti szinten pedig három válogatott keretébe is bekerülhet a fiatal játékos, hiszen 3, Algéria és Franciaország is küldhet meghívót Cherkinek.
Luca Netz: Az első védő a listánkon, Netz a Hertha Berlin U23-as csapatát erősíti a bal oldalon, és már az első csapatban is sikeresen debütált. Remek passzait Netz kirobbanó sebeségével párosítja. Németország nemzeti válogatottját már a közeljövőben is segítheti játékával.
Isak Bergmann Johannesson: A fiatal izlandi játékos jelenleg Svédországban Norrkoping csapatában játszik, és már most folyamatosan az első csapat keretében tud szerepelni. De a nemzetközi érdeklődés kifejezetten magas körülötte, hiszen például a Juventus csapata az, aki a középpályás iránt érdeklődik.
Cesare Casadei: A Milan játékosa nem fél az agresszív támadásoktól és a gólszerzési esélyektől. A több mint 180 centis játékos több fontos gólt is szerzett már az U19-es csapatnak.
Xavi Simons: Simons a Barcelona akadémiájában nőtt fel, a 2020-as szezonban pedig a francia PSG-nél játszott. A fiatal holland már most fontos vezetője csapatának, és minden valószínűség szerint fényes jövő áll előtte.
Odin Thiago Holm: A fiatal norvég játékos okosan építi karrierjét. Ahelyett, hogy a Liverpool vagy a Juventus utánpótlás kereteit erősítette volna, úgy döntött, hogy a Valerenga csapatánál marad, ahol az első csapatban folyamatos játéklehetőséget kap.
Aleksander Buksa: Elkerülhetetlen, hogy bármely fiatal tehetséges lengyel játékost Lewandowskihoz hasonlítsák, így Aleksander Buksa esetében sem volt meglepő, amikor a Bayern München sztárjával állították párhuzamba játékát. Buksa a Wisla Kraków csapatának legfiatalabb gólszerzője lett 2019-ben, jelenleg pedig a Barcelona játékosfigyelői követik nagy érdeklődéssel teljesítményét.
Ronaldo Camara: A Benfica középpályása annó a Sportingnál kezdett és máig a 10-es szerepében szeret a legjobban a pályára lépni. Remek passzoló technikája van, és ezt sokat kamatoztatja a meccsek utolsó harmadában.
Stefan Bodisteanu: A román futball régen látott igazán nagy sztárokat, ez azonban Bodisteanu személyével könnyen megváltozhat. A támadó középpályás a Viltorul meccseinek alapembere, a nemzet elvárásai pedig már most a vállán nehezednek.
Arsen Zakharyan: Zakharyan mindkét lábát remekül használja és a labdával is nagyon intelligensen bánik. A fiatal orosz a Dynamo Moszkvánál az összes szinten meggyőző teljesítményt tudott mutatni, gólszerzése pedig nagyon megbízható.
Liam Morrison: A fiatal skót védő jelenleg a Bayern Münchennél játszik, ahol a klub U19-es csapatát erősíti. Az edzőstáb egyenesen odavan Morrison játékáért, így a fényes jövő itt is egyértelmű lehetőségnek tűnik.
Luka Cveticanin: Fiatal, gyors és a legtöbben csak Gareth Bale-hez hasonlítják: nem is csoda, hogy a Juventus már felkapta a fejét hírére. Messziről és szélről is szeret gólt szerezni, és mindkét lábát ugyanolyan jól használja.
Benjamin Sesko: Kemény harc folyt Sesko leigazolásáért, melyet végül az RB Salzburg olyan csapatokkal szemben szerzett meg sikeresen, mint a Man City vagy a Dortmund. A magas csatár azonban nem tipikus játékos, technikája pedig simán megérheti azt a 2,5 millió eurót, amit az osztrák klub kifizetett érte.
Bruno Iglesias: Még egy 10-es spanyol. Iglesias azonban inkább a gólok előkészítésében remekel a konkrét gólszerzéshez képest. A Real Madridnál, úgy tűnik, ezt kifejezetten értékelik benne.
Emil Roback: A fiatal csatár, aki jelenleg az AC Milannál játszik állítólag Zlatan Ibrahimovic közbenjárásával került a klubhoz. A svéd legendával az oldalán pedig egyértelműen fényes jövő vár a fiatalra.
Ravil Tagir: Törökország egyik legizgalmasabb csillaga lehet Tagir, aki a 2020-as szezonban az Basaksehir csapatánál játszott Isztambulban. Bár a fiatal középhátvéd még csak tinédzser éveiben jár, már most egészen komoly tapasztalattal rendelkezik a ligában.