Aston Villa – Wolverhampton tipp és esélyek 10/16

Szoros és izgalmas 90 perc elé nézünk szombaton az Aston Villa – Wolverhampton meccsen, hiszen a két riválist mindössze egy pont választja el a tabellán. De hogy a végén kinek sikerülhet a győzelem? Azt nézzük meg az Aston Villa – Wolverhampton tipp lista keretében!

A három legjobb Aston Villa – Wolverhampton tipp

A Premier League kisebb szünet után tér vissza; ha pedig kihevertük a vb-selejtezők izgalmait, akkor már koncentrálhatunk is a szombati angol bajnokikra. Ahogy korábban is, most is a három legjobb Aston Villa – Wolverhampton tipp ajánlatát hoztuk el nektek.

A bejegyzésben szereplő szorzók akármikor változhatnak. Fogadás előtt nézzük meg, hogy aktuálisan milyen oddsokat találunk az adott Aston Villa – Wolverhampton tipp esetében.

aston villa wolverhampton tipp

Dupla esély: Wolverhampton győzelem vagy döntetlen

Bár papíron az Aston Villa tűnik esélyesebbnek, azért ez a különbség éppen csak egy hajszálnyi fölényt jelent a hazaiak esetében. A Wolves kifejezetten jól játszott a szünetet megelőző meccseken, hiszen mind a Newcastle, mind a Southampton csapatát meg tudta verni. Sőt, a Tottenham ellen az EFL kupa harmadik körében még egy döntetlent is ki tudott a játékidő végére harcolni. Ez az Aston Villa ellen nem biztos, hogy elég lesz a győzelemre, de a dupla esély a döntetlennel megspékelve már jóval kedvezőbb lehet.

Mindkét csapat szerez gólt

Sem az Aston Villa, sem a Wolves esetében nem ismeretlen mostanában az, hogy mindkét csapat gólt szerez a meccseiken. A hazaiak esetében ez az előző hat meccsből négy alkalommal fordult elő, míg a vendégeknél az előző három közül kétszer is. Sok gólt azért nem várunk a meccsen (ahogy azt a következő tippből is láthatjátok majd), de legalább egyet kinézünk mindkét csapatból a legtöbb Aston Villa – Wolverhampton tipp alapján.

Gólok száma: 2.5 alatt

Szoros lesz a szombati meccs, ebben szinte biztosak lehetünk. Emiatt pedig a magas gólszámot sem tartjuk valószínűnek. Különösen igaz lehet ez, ha azt figyelembe vesszük, hogy az Wolves előző öt meccséből háromszor kevesebb, mint három gól született; a hazaiaknál ugyanez hatból háromszor fordult elő.

Vegyes teljesítményt nyújtott eddig mindkét csapat a szezonban

Az Aston Villa a 10., míg a Wolves a 12. helyről várhatja a szombati Premier League találkozót, bár mindössze egy pont választja el őket egymástól. Az Aston Villa a szezon eddigi részében hullámzó teljesítményt tudott mutatni, amelyet eredményeik is jól mutatnak: előző öt meccsükből kettőt győzelemmel, egyet pedig döntetlennel zártak a két vereség mellett. A nyári el- és átigazolások után ez talán nem is csoda, bár mostanra már kezd összeállni végre a csapategység a hazaiaknál.

A Wolves ezzel szemben a szünet előtt kifejezetten erősnek bizonyult. Két győzelemmel a hátuk mögött egészen magabiztosan várhatják a Villánál tett látogatást.

Kérdések és válaszok: Aston Villa – Wolverhampton tippek

1. Hol tudok az Aston Villa győzelmére fogadni a legmagasabb szorzók mellett?

Erre jelenleg a Unibet oldala ajánlja a legmagasabb oddsokat.

2. Mi volt az eredménye a legutolsó Aston Villa – Wolverhampton találkozónak?

0-0-s döntetlen született, amikor tavasszal utoljára találkozott a két csapat.

3. Ki a favorit a bukik szerint?

Az Aston Villának egy hajszálnyival nagyobb esélye van a győzelemre a bukmékerek szerint.

Ha egyéb Premier League fogadások is érdekelnek az Aston Villa FC – Wolverhampton Wanderers FC tipp lista mellett: Watford – Liverpool