Aston Villa – Everton tippek és esélyek 18/09/2021

Egy izgalmas ki-ki mérkőzést is megrendeznek a Premier League meccsek szombati sorában az Aston Villa – Everton mérkőzés keretében. A hazaiak eddgi vegyesen szerepelnek, az Everton azonban szinte szárnyal. Ezt kihasználandó összegyűjtöttünk pár csábító Aston Villa – Everton tippet, amiket érdemes lehet megtekinteni.

Tuti Aston Villa – Everton tippek

Az Aston Villa csapata eddig igen vegyesen teljesített az elmúlt négy meccsen a bajnokságban, hiszen egy 3:2-es vereséggel kezdtek a Watford ellen. Ezt követően azonban győzelmet arattak a Newcastle ellen (2:0), amit egy döntetlen követett a Brentford csapata ellen. Legutolsó meccsükön azonban egy újabb vereség került a nevük mellé, ami a Chelsea ellen mondhatni borítékolható is volt.

Az Everton ezzel szemben meggyőzően kezdett, hiszen a nyitó fordulóban 3-1-es győzelmet arattak a Southampton ellen, majd döntetlent játszottak a Leeds United ellen, azóta pedig újabb 3-3 pontot sikerült bezsebelniük a Brighton és a Burnley ellen.

Az Everton eddig tehát jól teljesített az alsóházi csapatok ellen, de az Aston Villa alighanem más tészta lesz. Ennek fényében az alábbi Premier League tippeket emeltük ki:

Természetesen az események szorzói folyamatosan változhatnak ezért érdemes figyelni ezeket az Aston Villa – Everton tippeket, ha biztosra szeretnénk menni

Aston Villa - Everton tippek

Dupla esély: X2

Az Everton eddig jobb mutatókat produkált az elmúlt fordulókban, így egy hajszállal esélyesebbek a három pont megszerzésére is. Azok akik azonban biztosra szeretnének menni a Aston Villa – Everton tippek terén, annak a dupla esélyes X2 fogadás csábító ajánlat lehet.

Richarlison gólt szerez

Az Evertonban több jó támadó is megtalálható, eddig legjobb közülük Demarai, aki 4 meccs alatt 3 gólt szerez. Nem szabad azonban megfeledkezni például Richarlison-ról sem, aki eddig ugyan csak egy gólt szerzett, de folyton gólveszélyesen játszik. Éppen ezért a Aston Villa – Everton tippek között egy bátrabb fogadás lehet az ő gólszerzésének megtétele.

Mindkét csapat szerez gólt

Az Aston Villa a legutóbbi meccsét leszámítva midig rúgott gólt, míg az Everton átlag 2 gólt szerez meccsenként. Ennek fényében a Aston Villa – Everton tippek sorában egy biztosabb tippnek tekinthetjük, hogy mindkét csapat szerez gólt.

Aston Villa – Everton esélyek a mérkőzésen

A 3 pont megszerzésére tehát mindkét csapat esélyes lehet, ahogy egy döntetlenre is komoly esély mutatkozik. Ezt a nagy fogadóirodák szorzói is erősen sugallják az Aston Villa – Everton tippek esetében:

  • Aston Villa győzelem: 2.43
  • Döntetlen: 3.25
  • Everton győzelem: 2.90
  • Dupla esély – 1X: 1.38
  • Dupla esély – X2: 1.54

Aston Villa – Everton hasznos infók, tudnivalók

Egymás elleni mérleg:

A két csapat már rengeteg meccset játszhatott egymás ellen a Premier League történelmében. Amennyiben csak az utolsó pár meccsüket vesszük alapul az is kiegyensúlyozott mérleget mutat. Legutóbbi 5 meccsükből 2 Aston Villa győzelemmel zárult, egy Everton győzelemmel, illetve 1 esetben pontosztozkodásra került sor.

Tavalyi eredmények:

Tavaly az Everton a csalódást keltő 10. helyen végzett, -1-es gólkülönbséggel. Az Aston Villa közvetlenül mögöttük a 11 helyen futott be, meglepő módon +9-es gólkülönbséggel.

Mérkőzés kezdete:

A mérkőzés szeptember 18-én, 18:30-kor veszi kezdetét a birminghami Villa Parkban

 

Természetesen, ha más kecsegtető tippek is érdekelnek, akkor érdemes akár a többi meccs tippjeinket is szemügyre venni: 3