Newcastle – Manchester United felállások: Alexander Isak újra lecsap?

A Newcastle – Manchester United felállások terén igencsak nagy lesz az érdeklődés, hiszen izgalmasa meccsre van kilátás, viszont rengeteg sérült is lehet majd mindkét oldalon. Ezért az alábbiakban a Newcastle – Manchester United várható kezdőkkel foglalkozunk kicsit részletesebben.

Hogyan szerepelnek a csapatok a PL-ben?

Egymás után lohol a két együttes jelenleg az angol pontvadászatban, hiszen a Newcastle a 7. helyen áll, míg a Manchester United a 6. helyről vág neki a Premier League 14. fordulójában. A két együttes közül viszont a Vörös Ördögök szereplése az ami érdekesnek mondható. Eddig ugyanis 8 győzelmet és 5 vereséget gyűjtöttük be, tehát pontosztozkodásra még nem kellett a fejüket adni. Gólstatisztikákban viszont a 13 meccsen lőtt 16 gól igencsak kevésnek mondható, míg a 16 kapott gól azért egy elfogadható teljesítmény lehet. Azonban ez a statisztika is mutatja, hogy bizony nincs igazi húzó egyéniség a Manchester United kezdőjének támadó szekcióban a vendégeknél, aki a hátára vehetné az együttest. Emellett pedig a sok sérülés is hátráltató tényező eddig a bajnokságban.

Ezzel párhuzamosan a Newcastle az utóbbi években folyamatosan javult és most már az élmezőny tagjának mondhatja magát. Ennek fő oka, hogy eddig az igazolások beválni látszanak a Newcastle kezdőjében. Főleg az Alexander Isak, Callum Wilson csatárduó esetében, akik ketten együtt 14 gólt szereztek az eddigi 31 gólból. Isak személyében persze ez várható is volt, hiszen egy klasszis támadó érkezett a Szarkákhoz és egyelőre igazolja is leigazolásának jogosságát. Persze a mostani meccsen is az egyik fő kérdés, hogy a manchesteri védelem vajon elbír-e majd idegenben a svéd támadóval, vagy valaki más előtt nyílik így lehetőség hazai oldalon, amire szintén reális esély lehet majd.

Alexander Isak - Newcastle – Manchester United felállások
Photo by Icon sport

Newcastle – Manchester United felállások a meccsen

A Newcastle – Manchester United felállások terén természetesen a tavalyi szezonból is találkozhatunk pár ismerős arccal, de jó néhány új játékos is helyet kaphat, így a Newcastle felállása és a Manchester United felállása is változhat a korábbiakhoz képest.

Newcastle – Manchester United felállások elemzése

A Newcastle az utóbbi időben a manapság népszerű 4-3-3 felállást alkalmazza, ahogy tette azt például a legutóbbi Chelsea elleni magabiztos győzelem alkalmával is. Azon a meccsen pedig Alexander Isak ismét gólt szerzett, hiszen ez a fajta felállás előtte is rengeteg lehetőséget teremt.

A Manchester United felállása Erik ten Hag esetében a 4-3-2-1 alakzatot preferálja, aminek persze megvannak a maga előnyei és hátrányai is. Legutóbb az Everton ellen például megfelelően működött, de egy offenzív Newcastle felállás ellen már érdekes lehet a szereplésük.

Várható kezdő tizenegyek: Newcastle

Az előző fordulóban tehát jól muzsikált a 4-3-3 Newcastle felállás és ahogy mondani szokták, bevált recepten nem érdemes változtatni, így van rá esély, hogy egy-két változtatást leszámítva a múlt heti kezdő fut ki a gyepre.

A Newcastle kezdőcsapata várhatóan az alábbi nevekből áll majd össze:

  • Kapus: Pope,
  • Hátvédek: Trippier, Lascelles, Schar, Livramento,
  • Középpályások: Miley, Guimaraes, Joelinton,
  • Csatárok: Almiron, Isak, Gordon,

Várható kezdő tizenegyek: Manchester United

Figyelembe véve a sérülteket és az eltiltottakat a felállás szinte biztosan nem fog változni, de a nevek sem igazán cserélődhetnek.

A Manchester United kezdőcsapata várhatóan az alábbi nevekből áll majd össze:

  • Kapus: Onana,
  • Hátvédek: Dalot, Lindelof, Maguire, Shaw,
  • Középpályások: McTominay, Amrabat, Garnacho, Fernandes, Rashord,
  • Csatárok: Martial

Kire érdemes figyelni a Newcastle – Manchester United meccsen?

A Newcastle esetében érdemes lehet még figyelni a fiatal Anthony Gordont-t is aki az előző meccsen nagyszerűen játszott és 12 meccsen már az ötödik gólját szerezte. Ezzel a Szarkák házi góllövő listáján a 3. helyet foglalja el.

Ezen felül a Newcastle – Manchester United élő közvetítés: Hol nézhetjük a meccset? cikkünkben kitérünk arra is, hogy hol tekintheted meg élőben a két együttes meccsét.