Newcastle – Manchester United élő közvetítés: Hol nézhetjük a mérkőzést?

A Newcastle – Manchester United élő közvetítés kapcsán várhatóan nagy lesz az érdeklődés, hiszen a Vörös Ördögök rajongó tábora igencsak szélesnek mondható világszerte, így Magyarországon is. A mostani meccs pedig ígéretesnek tűnik, hiszen az utóbbi években a Szarkák is sokat javultak a minőségi igazolásoknak hála.

Mi várható a Newcastle – Manchester United meccsen?

Amikor azt írjuk, hogy szoros mérkőzés várható ez talán nem is írja le pontosan, hogy mennyire egy súlycsoportnak látszódik a két együttes. A hazaiak ugyanis a 7. helyen állnak jelenleg a tabellán, a Manchester United pedig a 6. helyről érkezik hozzájuk, mindössze 1 pontos előnnyel. Az utóbbi öt fordulóból pedig szinte a mérlegük is ugyanolyan. A Szarkák ugyanis 3 sikert, 1 döntetlent, 1 vereséget gyűjtöttek össze, míg a Vörös Ördögök 4 sikerrel, 1 vereséggel lettek gazdagabbak.

Ugyanakkor nagy differencia van a felek között a gólstatisztikákban, pontosabban a lőtt gólok terén. A Newcastle ugyanis az eddig lejátszott 13 meccs alatt, 31 lőtt gólnál jár, amivel szemben a Manchester United mindössze 16 szerzett gólt tud felmutatni. Ez pedig kifejezetten alsóházi statisztika, amiből arra következtethetünk, hogy rendre szoros meccseket játszanak a vendégek.

Emiatt tehát a Newcastle – Manchester United élő közvetítés kifejezetten érdekes lehet majd, hogy a támadó szellemű Newcastle, vagy a szoros meccseket játszó Manchester United tudja a maga javára fordítani a mérkőzést.

Newcastle – Manchester United meccs közvetítés
Photo by Icon sport

Newcastle – Manchester United élő közvetítési lehetőségek

Természetesen, ahogy sok már Premier League meccsel egyetemben ezt a mérkőzést is rengeteg módon követhetjük majd, akár otthonról, akár utazás közben szeretnénk figyelni a fejleményeket. Ezen a téren nagy vonalakban az alábbi opciók közül válogathatunk:

  • Newcastle – Manchester United meccs TV közvetítés
  • Newcastle – Manchester United meccs online közvetítés (hivatalos)
  • Newcastle – Manchester United meccs online közvetítés (egyéb lehetőségek)

Természetesen ezek közül a Manchester United meccs TV közvetítés a legegyszerűbb megoldás, hiszen Magyarországon is minőségi sportcsatornákon követhetjük az elitfutball meccseit. Azok számára viszont akik úton vannak, vagy külföldről néznék, azoknak alternatív megoldás lehet, a Manchester United meccs élő streamelése egy adott kiszolgálón keresztül.

Newcastle – Manchester United meccs TV közvetítés

Magyarországon a Newcastle – Manchester United élő közvetítését ezúttal is a Spíler 1 csatornán láthatjuk majd. A Newcastle – Manchester United meccs TV közvetítés azonban a legtöbb esetben egyébként is a Spíler sportcsatornán, illetve a Network 4 érdekeltségébe tartozó Match 4 és Arena 4 csatornákon követhetjük majd. Ezen csatornák pedig a legtöbb nagy TV szolgáltatónál elérhetők, mint az alábbiak is:

  • Telekom
  • Vodafone
  • DIGI
  • Mindig TV

Newcastle – Manchester United online közvetítések

A Newcastle – Manchester United online közvetítések terén a lehetőségek tárháza szinte végtelennek mondható, hiszen tényleg a világ nyílik ki számunkra. A Manchester United meccs élő közvetítése terén az elsődleges opció a Bet365 élő közvetítése lehet, ahová csak egy előzetes regisztrációra van szüksége mindenkinek, illetve elő feltétel még egy minimális befizetés, hogy aktív részeseivé válhassunk a Bet365 élménynek.

Ezen felül azonban még különböző streaming platformok közül válogathatunk, melyek segítségével különböző nyelvű és minőségű közvetítések közül válogathatunk. Ezzel az adatforgalmunkhoz igazíthatjuk a Newcastle – Manchester United élő közvetítés minőségét is.

GYIK: Premier League közvetítés

Természetesen mivel a Premier League meccsek közvetítését mindig nagy érdeklődés övezi, így érthető módon olykor felmerülnek visszatérő kérdések is ezekkel kapcsolatban.

Mely csatornákon követhetjük a PL meccseket?

A Premier League közvetítés joggal tehát Magyarországon két fő média csoport rendelkezik, melyek a TV2 Médiacsoporthoz tartozó Spíler Televízió, illetve a Network 4 érdekeltségébe tartozó Match 4 és Arena 4 sportcsatornák.

Mit tegyünk, ha nem közvetíti TV a meccset?

Ahogy tehát már említettük amennyiben hagyományos módon nem követhetjük a Premier League meccsek közvetítését, akkor az online streaming lehetőséget kínálhat a mérkőzések követésére. Ezen a téren a Bet365, illetve más online TV szolgáltatók platformjai is megoldást kínálhatnak a Manchester United élő közvetítés témakörében.

A Newcastle – Manchester United felállások: Alexander Isak újra lecsap? cikkünkből pedig a várható kezdőcsapatokat is megismerheted a meccsre.