A 2021-2022-es szezon már lassan mindegyik jelentős labdarúgó-bajnokságban elkezdődött, így itt az ideje, hogy áttekintsük a friss átigazolási hírek alakulását. Bőven voltak átigazolások már a nyáron, akár a legnagyobb nevekre, akár a kevésbé követett játékosra gondolunk. Jó pár játékos jövője azonban még jelenleg is bizonytalan. Nézzük is, hogy a friss átigazolási hírek milyen változásokat hoztak a hazai és európai futballvilágba!

Friss átigazolási hírek: meddig tart az átigazolási időszak az egyes ligákban?

A hazai bajnokság már július végén elstartolt, a nyári átigazolási szezon azonban június 15-től egészen augusztus 31-ig tart. Változások így még bőven lehetnek a csapatoknál, azonban már így is egészen hosszú lett a távozók és érkezők sora.

A Premier League esetében június 9-én nyílt meg a transfer window, azaz az átigazolási időszak, és szintén augusztus 31-ig tart. Itt még bőven vannak kérdőjeles nevek, akik a nyár vége előtt csapatot válthatnak.

A La Liga, a Bundesliga és a Serie A kezdte az átigazolási szezont a legkésőbb, ők mind csak július 1-én nyitották meg ezt. Befejezni szintén augusztus 31-én fogják, ez tehát viszonylag egységes az európai focivilágban; a friss átigazolási hírek is főleg ezelőtt az időpont előtt pörögnek fel.

Kik voltak eddig a legnagyobb távozók és érkezők?

A legnagyobb távozók sok helyről jöttek, érkezni azonban nagyon sokan egy csapathoz érkeztek 2021 nyarán: név szerint, a Paris Saint-Germain csapatához. Lionel Messi átigazolását valószínűleg nem kell sok futballrajongónak bemutatunk (ezt még valószínűleg azok is tudják, akik nem követik a labdarúgást).

Friss átigazolási hírek

Azonban a csapat az argentin szupersztáron kívül is bőven erősítette keretét. Gianluigi Donnarumma személyében a Milántól a világ egyik legjobb kapusát tudták megszerezni. A 22 éves olasz kapust, aki az EURO 2020 alatt a torna játékosa lett az olasz csapatban, ráadásul teljesen ingyen szerezték meg. Donnarumma mellett Sergio Ramos is a PSG-hez igazolt, aki bár 35 évesen nem a legfiatalabb játékos a csapatban, de komoly tapasztalatot visz a francia csapathoz.

A PSG mellett a Premier League nagyágyúi is bőven foglalkoztak az átigazolásokkal a nyáron: a Man City, a Man Utd, a Chelsea és többek között az Arsenal is komoly játékoscseréket folytatott le.

Friss átigazolási hírek fociclub és bajnokságonként

A friss átigazolási hírek nem csak a PSG-t értintették a nyáron, hanem az összes európai bajnokságot. Most a legnagyobb nevek után végignézzük, hogy az egyes bajnokságok esetén eddig kik voltak a legnagyobb igazolások. Mivel mással kezdhetnénk ezt, mint a hazai átigazolási hírek sorával.

Hazai átigazolási hírek

Az egyik legnagyobb nyári igazolás a Fradihoz érkező Ryan Mmaee volt, akinek neve ismerős lehet a magyar futballfanoknak: bátyja a zöld-fehéreket erősíti már egy jó ideje. Mmaee már első pályára lépésén megmutatta, hogy nem hiába szerezte meg magának a Fradi őt.

De a Mol Fehérvár sem lustálkodta el a nyári átigazolási szezont eddig: ők Marcel Heister megszerzésére lehetnek büszkék, akit a Ferencvárostól tudtak megkaparintani. Az NB1 egyik legjobb játékosa volt Heister tavaly, és már fehérvári debütálásán is azonnal góllal mutatta meg, hogy jó döntést hoztak a Mol Fehérvár vezetőségében.

A szerb gólkirály is az NB1-ben folytatja idén a játékot, Nenad Lukic ugyanis a Budapest Honvéd csapatát erősíti. Ennek ellenére a Honvéd nem tudott igazán erős kezdést produkálni eddig.

Átigazolási hírek a Premier League-ből

A Premier League általában a legdrágább bajnokságnak számít, így a legmagasabb transzfer díjakat és emiatt a legértékesebb igazolásokat is az angol bajnokságban láthattuk idén nyáron a friss átigazolási hírek részeként. Az egyik legnagyobb név a Real Madridtól eligazoló Raphael Varane, akit 41 millió euróért szerzett meg magának a Manchester United. Számukra eddig nagyon kedvezőnek tűnik ez az ügylet. Ibrahima Konate a Lipcsétől érkezik 41,5 millió euróért a Liverpoolhoz. A váltás nem volt igazán nagy meglepetés, várható volt ugyanis, hogy Konate hamarosan egy sztárcsapathoz igazol.

A Chelsea óriásit igazolt Romelu Lukaku személyében. A Milannak nagyon pénzre volt szüksége, és ezt meg is kapta, hiszen Lukaku elengedése egy 115 millió eurós transzferdíjjal járt. Az Inter Milan azért nehezen fogja pótolni Lukaku hiányát, de mindenképpen érdekes lesz, hogy mire is lesz képes az angol bajnokságban.

Érdekes lesz még figyelni Patson Daka teljesítményét is, aki a Salzburgtól igazolt a Leicester Cityhez 25 millió euróért. Ausztriában szárnyalt Daka, 125 meccsen összesen 68 gólt tudott berúgni, így a Leicester mindenképpen egy remek játékost kapott személyében.

Az Aston Villa körül is izgalmas friss átigazolási hírek röpködtek. Ők 100 millió fontért engedték el sztárjátékosukat, Jack Grealisht, a pénzt pedig hipp-hopp el is költötték. Többek között Emi Buendia, Leon Bailey és Danny Ings csatlakozott a csapathoz, de az átigazolási időszak végéig még újabb nevek is felmerülhetnek. Grealish a Man Cityhez távozik, ahol nagyon sokat várnak tőle, bár tehetségből a Citynél is bőven van már elég.

Friss átigazolási hírek a La Ligában

Egyike a legnagyobb friss átigazolási hírek sorának a La Ligánál természetesen Messi eligazolása volt, de azért emellett is láthattunk változásokat. Régóta lehetett már tudni, hogy Sergio Agüero a Man Citytől érkezik a Barcelonához. Szintén a katalán csapatot erősíti a holland Memphis Depay is, aki a Lyontól távozott nyáron. Másik jelentős érkező még a ligába David Alaba, aki a Bayern Münchent és a Bundesligát hagyja hátra a Real Madridhoz való távozásával. A Bayern biztosan nem elégedett az üggyel, hiszen teljesen ingyen kellett elengedniük a 28 éves játékost.

Friss átigazolási hírek a Bundesligában

Azért a Bayern jó átigazolásokat is szerzett magának idén. Dayot Upamecano személyében ugyanis az egyik legjobb fiatal játékost tudhatják a keretükben. Az alig 22 éves francia a Lipcsétől érkezik a bajorokhoz, akik 42,5 millió eurót fizettek az igazolásáért. De a Lipcsének sem kell azért bánkódnia: hozzájuk ugyanis már június végén kiderült, hogy Andre Silva érkezik az Eintracht Frankfurttól. Egy izgalmas név azonban távozott a nyáron a ligából; az eddig a Dortmundnál játszó Jadon Sancho idén már a Manchester United padján folytatja.

Kinek nem dőlt el még a sorsa?

Ahogy már fentebb is írtuk, a legtöbb európai bajnokság augusztus 31-gyel fejezi be az átigazolási szezont. Így még mindig van néhány olyan játékos, akinek a sorsa a levegőben lóg. A Premier League egyik legnagyobb kérdése továbbra is Harry Kane, aki már korábban kifejezte szándékát azzal kapcsolatban, hogy elhagyja a Tottenhamet. Célja a Man City lenne, azonban a transzfer eddig nem jött össze; főként azért, mert a Tottenham egy orbitális, 150 milliós transzferdíjat követel. Rajta kívül kérdéses még Gabriel Jesus és Malang Sarr helyzete is. Az utolsó napokban pedig még akár meglepetés igazolásokkal is találkozhatunk.

Átigazolási Hírek