Biztosan sokan gondolkodtunk már el azon, hogy melyik focista keresi a legtöbb pénzt Magyarországon vagy hogy éppen mi magunk mennyit kereshetnénk azzal, ha hivatásos futballistaként dolgoznánk. Mivel általában nem nyilvánosak az átigazolási díjak, illetve a focista fizetések Magyarországon, így pontos adatokkal mi is nehezen tudunk a cikkünkben szolgáltatni. Azonban összegyűjtöttük mindazt, amit tudni lehet a magyar focista fizetések témájáról – és nagyon érdekes dolgokra derült fény.
Contents
Mennyi az annyi: mekkorák a focista fizetések Magyarországon?
Ahogy már a bevezetőben is említettük, nehéz pontosan adatokat biztosítani a focista fizetések Magyarországon témakörben, hiszen hazánkban ezek az adatok nem számítanak nyilvánosan elérhetőnek. Ennek ellenére a médiában és informátorok segítségével kiderültek már a korábbi években is az egyes játékosok fizetései. Ezek azonban továbbra is csak nagyon hiányos adatokat jelentenek, sok esetben pedig csak egy-egy játékos vagy csapat esetében érhetők el.
Az UEFA minden évben kiadott Benchmark riportja viszonylag átfogóan foglalkozik a témával. Azonban itt is csak az átlagfizetések értékét ismerhetjük meg az európai bajnokságok esetében. S bár az átlagfizetések is nagyon hasznosak lehetnek, ezekbe mind a legnagyobb sztárok, mind az általában kispadon üldögélő játékosok jóval alacsonyabb bére is beleszámít. Ezek között pedig sokszor milliós különbségek is lehetnek.
Ami biztos, hogy 2020-ban az MLSZ szerint az NB1-es játékosoknak kifizetett havi átlagbér bruttó 1,63 millió forint volt. A pletykák szerint pedig a legjobb játékosok az 5-10 milliós közötti sávban helyezkednek el valahol. (Egyéb becslések szerint az átlagbér inkább 3,3 millió körüli volt a magyar focista fizetések esetében, és a sztárok is többet kerestek.)
Érdekes hírként jelent meg a tavalyi évben, hogy az NB2-ben sem sokkal alacsonyabbak ezek a focista fizetések Magyarországon – már persze csapattól függően. Sajtóértesülések szerint például tavaly a Vasas esetében is 1 millió körüli volt az átlagfizetés. A legjobb focisták akár 6-7 millió forintot is megkaphattak havonta. A spektrum másik végén persze vannak jóval kisebb költségvetéssel bíró csapatok is, mint például a Szolnok vagy a Kazincbarcika. Itt tavaly a legjobbnak is csak maximum 4-500 ezer forint jutott havonta. A szurkolók azonban továbbra is ragaszkodnak a klubokhoz, a Bet365 bónuszkód segítségével támogatják kedvenc csapataikat.
Mennyit keresnek a magyar focisták külföldön?
Érdekes megnézni azt is, hogy mennyiben különbözik a magyar elitfutball fizetési szintje az európaitól. Természetesen a legnagyobb európai klubok és a magyar csapatok költségvetése nagyon távol áll egymástól, azonban itt is találhatunk magyar játékosokat. Most az ő fizetésüket hasonlítjuk össze a focista fizetések Magyarországon elérhető szintjével.
Szoboszlai Dominik Lipcséhez való igazolása esetében például sokak fejében felmerült a kérdés, hogy a Salzburg után vajon a Bundesliga csapatánál mennyi pénzt is fog keresni az ifjú sztár. A sajtóhírek szerint ugyanis Ausztriában az éves fizetése 600 ezer euró körül mozgott (ami több mint 200 millió forintos összeget jelent). A német csapathoz történő igazolása azonban ennek többszörösét is hozhatja a konyhára. Pletykák szerint akár ennek négyszerese is lehet új fizetése.
Szalai Attila, aki jelenleg a Fenerbahçe csapatát erősíti a török ligában, szintén komoly összegeket keres az átigazolása óta. A pontos összeget itt sem hozták nyilvánosságra, azonban a sajtóértesülések szerint az ő fizetése nagyjából a 350 ezer eurós szintet éri el.
Természetesen az Amerikában játszó légiósok sem keresnek rosszul, hiszen az MLS-ben is magas fizetéseket találhatunk. Sallói Dániel például, aki 2016-ban került ki a Kansas City Sporting csapatához nagyjából 50 millió forintos éves fizetéssel számolhatott.
Focista fizetések Magyarországon: megközelítjük az európai átlagot is?
Az európai topbajnokságok közelében azért még nem járnak az focista fizetések Magyarországon. Mind a Premier League-ben, mind a La Ligában, mind a Bundesligában többszörösét keresik a játékosok a magyar átlagnak.
A Bundesligában például a 2019-2020-as szezonban átlagosan évente 1,34 millió eurót kerestek a játékosok. Jelentős különbségek voltak azért itt is a leggazdagabb és a „legszegényebb” klubok között. Míg a Bayern több, mint 8 millió dolláros átlagfizetést adott évente játékosainak, addig a Paderborn (aki jelenleg már a második osztályban játszik), csak kevesebb mint 500 ezer dolláros átlag fizetést tudott biztosítani játékosainak.
A Premier League esetében hasonló összegeket láthatunk. A 2019-2020-as szezonban itt a Man City volt a legnagyobb költekező. Ők majdnem 9 millió dolláros átlagfizetést tudtak adni játékosaiknak évente. A csapatok közti különbségek itt is látványosak. A két évvel ezelőtt szezonban a sort a Sheffield United zárta (akik azóta szintén kikerültek már az első osztályból) a szűk 1 millió dolláros átlagfizetésével.
A La Liga ilyen szempontból vezeti a listát. Itt ugyanis a Barca és a Real Madrid a két évvel ezelőtti szezonban 12, illetve 11 millió dolláros évi átlagfizetéssel vezette a listát.
Mindenképpen figyelembe érdemes venni azért azt is, hogy a tavalyi, illetve az idei szezonban a vírus miatt kimaradt mérkőzések és kiesett bevételek miatt jelentős változások történtek a fizetések terén is. A klubok a nehéz pénzügyi helyzetükből kifolyólag a lehető legjobban próbálták csökkenteni a játékosoknak fizetett pénzmennyiségéket.
Miből áll össze egy focista bevétele Magyarországon és külföldön?
S bár a focista fizetések Magyarországon a cikkünk témája, azért azt is ki kell emelnünk, hogy a focisták bevétele és a focisták fizetése sok esetben más összegeket takar. A fizetéseken túl ugyanis több bevételi forrása is akad a játékosoknak – ráadásul minél híresebbek, annál bőségesebbek ezek. A szponzorációk, reklámokpénzek és különböző együttműködések egyre fontosabbnak számítanak a sport üzletében. Emiatt különösen fontos, hogy a pályán nyújtott teljesítmény mellett milyen imázst és követést tudnak kialakítani a sportolók.
Emellett pedig a kluboktól is több forrásból kapják bevételeiket a focisták. Az alapbérek mellett ugyanis aláírási pénzekkel és bónuszokkal is kalkulálni kell. Sokszor a szerződések aláírásakor extra milliókat is kaphatnak a legtehetségesebb játékosok „aláírási pénz” címén. Később aztán a különböző bónuszok biztosítanak arra lehetőséget a csapatnak, hogy minél jobb teljesítményre motiválják a játékosokat. Ezeknek rengeteg fajtája van. Függhet egy bónusz attól, hogy hány gólt szerez egy adott játékos, hány meccsen szerepel vagy éppen hogy a csapat hol végez a tabellán és bekerül-e bizonyos bajnokságokba (pl. Bajnokok Ligája).
Végszóként
Ahogy láthatjuk, a focista fizetések Magyarországon és Európában történő meghatározása sokszor kifejezetten nehéz. Egyrészről kevés a publikusan elérhető információ, hiszen a játékosok által aláírt szerződések pontos részleteit nem teszik közzé. Míg az amerikai ligákban például rendszeresen dollárról dollárra lehet tudni, hogy mennyit kap egy-egy játékos az adott szezonban, ez az európai futballvilágban egyáltalán nem jellemző. A pontos fizetések titkosak, sok esetben még egy-egy bajnokság átlagfizetése is csak becslések alapján kerül kiszámításra. Emellett pedig nem feledkezhetünk meg az egyéb juttatásokról sem. A focista fizetések Magyarországon a szponzorációs szerződések és egyéb bónuszokkal is kiegészítésre kerülnek. Arról is olvashat 2022 VB selejtező Magyarország esélyei.