A foci szabályok olykor igen kuszák és érdekesek lehetnek. Emiatt néha a dolgokat is másképp értelmezhetjük bizonyos szituációkban. Az alábbiakban éppen ezért mindent összegyűjtöttünk, amit csak tudni érdemes erről a népszerű labdajátékról.
Contents
A foci szabályok alapvető tételei
Ahhoz, hogy labdarúgás szabályok teljeskörű megismerésére törekedhessünk először is az alapvető szabályokkal és elemekkel kell tisztába kerülnünk. Ezen a téren számos pontot említhetünk, mint például a:
- pálya előírt mérete
- játékidő hossza
- gól, öngól fogalma
- bedobás, kirúgás, tizenegyes szabályos elvégzése
- a les szabály
- a sárga és piros lapok szerepe
Mekkora legyen a focipálya?
A futball szabályok egyik alapvető tétele, hogy mekkora is legyen a játéktér, ahol a játékosok a labdát kergethetik. A nemzetközi szabvány ezen a téren a:
- 100-110 méteres hosszúság
- 64-75 méter szélesség
Emellett persze szót kell ejteni a z úgynevezett tizenhatosról is, melynek mérete inkább már 17 méter, pontosabban 16,50 méterre helyezkedik el a gólvonaltól.
Meddig tart egy mérkőzés?
Alapjában véve egy focimérkőzés addig tart, amíg a játékvezető le nem fújja a meccset. Azonban az ő kezük is megvan kötve bizonyos mértékig a fociszabályok sűrűjében. Ezek értelmében ugyanis egy meccs alapesetben kétszer 45 percig tart, ami között 15 perc szünet kerül megtartásra. A 45-45 percnyi játékidőket a játékvezető bizonyos esetekben meghosszabbíthatja. Ilyen esetek például a:
- sérülés
- időhúzás
- szabadrúgások
- gólörömök
- esetleges rendbontások
Mitől gól a gól és mitől öngól az öngól?
Ahhoz, hogy tudjuk, hogyan kell focizni azzal is tisztában kell lennünk, hogy mi is a gól pontos fogalma, illetve az öngól fogalmát is érdemes tisztáznunk.
Gólról akkor beszélhetünk, ha a labda teljes terjedelmével a kapufa, a felsőléc és a gólvonal alkotta négyzeten áthalad. Ehhez persze az is szükséges, hogy a gólt szerző játékos mindezt szabályosan lábbal, vagy fejjel tegye meg. A kézzel, karral szerzett gólokat minden esetben érvényesíteni kell a játékvezetőnek.
Hasonlóan kell eljárni akkor is, ha a gólszerző közvetlenül a gólszerzés előtt szabálytalanságot követett el, például: ellökött egy másik játékost, akadályozta a kapust a mentésben, vagy lesen tartózkodott.
A gól mellett érdemes szót ejteni az öngólról is, amikor egy játékos a saját kapujába juttatja a labdát. Természetesen ezen a téren sem érvényes, ha mindezt kézzel, karral teszi, vagy ha egy szabálytalanság miatt kerül sor minderre.
A nagy vitageneráló les szabály
A foci szabályok berkein belül alighanem a leggyakoribb vitatémát az úgynevezett les szabály generálja. Alapjában véve egy játékos lesen tartózkodik, akkor ha akcióba avatkozik, vagy befolyásolja a játék menetét úgy, hogy saját pozíciója és az alapvonal között nem található meg még 2 védőjátékos (kapussal együtt). Ennek megállapítására elsősorban a partjelző képes, de ma már a videós technológia is segíti ezeknek a helyzeteknek a kiszűrését.
Fontos azonban megjegyezni, hogy a fociszabályok rögzítik, hogy az előbbi tétel nem érvényes sem bedobás, sem szögletrúgás alkalmával, sem akkor ha ellenféltől kapja a játékos a labdát. Emellett a les szabály akkor sem él, ha egy játékos még a saját térfeléről indulva kap labdát. Ilyenkor mindig az elrúgás pillanatában érvényes állapotot kell vizsgálni.
A les mellett érdekes szituációkat szülhet játékvezetői szempontból az úgynevezett tétlen les fogalma a futball szabályok terén. Egy játékos ugyanis tétlen lesen van, amikor ugyan pozícióját tekintve ténylegesen lesen helyezkedik el, azonban nem avatkozik játékba. Ilyenkor a tétlenség érvényteleníti a les tényállását.
Bedobás, kirúgás, tizenegyes, szögletrúgás
A foci szabályok terén mindenképp szót érdemelnek a fenti fogalmak. Bedobásra kerül sok, ha a labda oldalt hagyja el a játékteret. Ilyenkor az ellenkező csapat játékosa dobja be a labdát, mint amelyik kirúgta. A labdát két kézzel fej fölött kell bedobni és a bedobó közvetlenül nem játszhatja meg a labdát.
Kirúgás következik akkor, ha a labda ellenfél játékosa által hagyta el az alapvonalat. Ilyenkor a játékszert az 5és feles sarkáról kell játékba hozni és fontos, hogy ellenfél játékosa nem tartózkodhat a büntetőterületen belül.
A tizenhatoson, vagyis büntetőterületen belüli ellenfél kárára elkövetett szabálytalanságot tizenegyes rúgással bünteti a játékvezető. Ilyenkor a büntetőt a 11-s pontról kell elvégezni. A kapusnak pedig a gólvonalon kell állnia az elrúgás pillanatáig. Egyszerű tizenegyes során a rugó játékos kipattanó lövés esetén újra próbálkozhat, ha elé kerül a labda. Ez büntető párbaj során érvényét veszti.
Lapok szerepe a játékban
A fociszabályokban fajsúlyos szerepe van a sárga és piros lapoknak is. Utóbbi kiállítást von maga után, vagyis az érintett játékosnak el kell hagynia a játékteret és az öltözőben kell megvárnia a mérkőzés végét. Piros lap esetében a szabálytalanság súlyossága akár több mérkőzéses eltiltást is vonhat maga után.
Sárgalap esetén kettő osztható ki játékosonként, a második sárgalap azonban piros lapot von maga után. A foci szabályok szerint sárga lap jár annak a játékosnak aki sportszerűtlenül viselkedik, bírálja a játékvezető ítéletét, szándékosan húzza a játékidőt, pontrúgásoknál nem tartja az előírt távolságot, szándékos, de nem súlyos szabálytalanságot vét.
Foci szabályok és a legismertebb taktikák
Ahhoz, hogy elsajátíthassuk hogyan kell focizni nem elég csak a foci szabályok alapvető ismerete. Ezeken felül ugyanis a modern kor futball taktikáit is érdemes ismerkednünk. Ezen téren alapvetően megkülönböztethetünk:
- támadó jellegű (letámadó) taktikákat,
- védekező (kontra) taktikákat,
- rövidpasszos (kombinatív) taktikákat.
Ezek alapos ismerete nagyban megváltoztathatja a játék képéhez való viszonyunkat, hiszen az olyan egyéb elemeket, mint a emberfogás, területvédekezés is megismerhetjük.