Arsenal – Manchester City élő közvetítés: hol nézhetjük a meccset?

Az Arsenal – Manchester City élő közvetítés terén nagy az érdeklődés, hiszen két Premier League élcsapat mérheti össze az erejét a mostani találkozón, ami meglehet, hogy a bajnokság végkimenetelére is kihatással lehet. Lássuk tehát, hogy a Arsenal – Manchester City közvetítés terén milyen opciók állnak rendelkezésre.

Mi várható az Arsenal – Manchester City meccsen?

A tabella alapján is láthatjuk, hogy egy komoly rangadóra van kilátás, ahol nagy kérdés melyik csapat lehet gazdagabb, vagy épp szegényebb három ponttal. Az Ágyúsok jelenleg a dobogó harmadik fokán állnak, eddigi mérlegük pedig öt győzelem és két döntetlen, mellyel 17 pontot szereztek eddig.

A Manchester City viszont ismét listavezetőként érkezik még annak ellenére is, hogy vereséget szenvedtek az előző fordulóban a Wolves ellen. Jelenlegi mérlegük így 6 győzelem és 1 vereség, 18 szerzett ponttal, 17:5-s gólaránnyal.

Szoros meccsre van tehát kilátás, de az Arsenal – Manchester City felállások: Haaland ezúttal is beköszön? cikkünkből a lehetséges felállások is kiderülnek.

Arsenal – Manchester City élő közvetítés
Photo by Icon sport

Arsenal – Manchester City élő közvetítési lehetőségek

Természetesen ma már a Arsenal – Manchester City élő közvetítés terén is rengeteg opció közül válogathatunk, ha szeretnénk megtekinteni Szoboszlai Dominik aktuális szereplését. Ezen a téren agy vonalakban az alábbi opciók közül válogathatunk:

  • Arsenal – Manchester City élő közvetítés TV-n
  • Arsenal – Manchester City meccs online közvetítés (hivatalos)
  • Arsenal – Manchester City meccs online közvetítés (egyéb lehetőségek

Természetesen ezek közül a Manchester City meccs TV közvetítés a legegyszerűbb megoldás, hiszen Magyarországon is minőségi sportcsatornákon követhetjük az elitfutball meccseit. Azok számára viszont akik úton vannak, vagy külföldről néznék, azoknak alternatív megoldás lehet, a Manchester City meccs élő streamelése egy adott kiszolgálón keresztül.

Arsenal – Manchester City meccs TV közvetítés

Magyarországon a Arsenal – Manchester City élő közvetítését ezúttal is a Spíler 1 csatornán láthatjuk majd. A Arsenal – Manchester City meccs TV közvetítés azonban a legtöbb esetben a Spíler sportcsatornán, illetve a Network 4 érdekeltségébe tartozó Match 4 és Arena 4 csatornákon követhetjük majd.  Ezen csatornák pedig a legtöbb nagy TV szolgáltatónál elérhetők, mint az alábbiak is:

  • Telekom
  • Vodafone
  • DIGI
  • Mindig TV

Arsenal – Manchester City online közvetítések

A Arsenal – Manchester City online közvetítések terén a lehetőségek tárháza szinte végtelennek mondható, hiszen tényleg a világ nyílik ki számunkra. A Manchester City meccs élő közvetítése terén az elsődleges opció a Bet365 élő közvetítése lehet, ahová csak egy előzetes regisztrációra van szüksége mindenkinek, illetve elő feltétel még egy minimális befizetés, hogy aktív részeseivé válhassunk a Bet365 élménynek.

Ezen felül azonban még különböző streaming platformok közül válogathatunk, melyek segítségével különböző nyelvű és minőségű közvetítések közül válogathatunk. Ezzel az adatforgalmunkhoz igazíthatjuk a Arsenal – Manchester City élő közvetítés minőségét is.

GYIK: Premier League közvetítés

Természetesen mivel a Premier League meccsek közvetítését mindig nagy érdeklődés övezi, így érthető módon olykor felmerülnek visszatérő kérdések is ezekkel kapcsolatban.

Mely csatornákon követhetjük a PL meccseket?

A Premier League közvetítés joggal tehát Magyarországon két fő média csoport rendelkezik, melyek a TV2 Médiacsoporthoz tartozó Spíler Televízió, illetve a Network 4 érdekeltségébe tartozó Match 4 és Arena 4 sportcsatornák.

Mit tegyünk, ha nem közvetíti TV a meccset?

Ahogy tehát már említettük amennyiben hagyományos módon nem követhetjük a Premier League meccsek közvetítését, akkor az online streaming lehetőséget kínálhat a mérkőzések követésére. Ezen a téren a Bet365, illetve más online TV szolgáltatók platformjai is megoldást kínálhatnak a Manchester City élő közvetítés témakörében.