A Bajnokok Ligája 3. fordulójában az F csoport meglepetés csapata a Young Boys ezúttal a Villarreal együttesét fogadja. Éppen ezért az alábbiakban megtalálható néhány Young Boys – Villarreal tipp és esély latolgatás is.

A 3 legjobb Young Boys – Villarreal tipp

A svájci Young Boys együttese eddig meglepően jól szerepel a Bajnokok Ligájában, ami miatt egyelőre borulni is látszik a papírforma. A Manchester United, Villarreal, Atalanta, Young Boys négyesből ugyanis egyelőre utóbbi kettő áll továbbjutásra. Ez köszönhető annak, hogy a svájci alakulat nagy meglepetésre nyerni tudott a vörös ördögök ellen, még ha ehhez emberelőnyben is kellett játszaniuk. Ezt követően ugyan az Atalanta ellen szoros meccsen 1:0-ra kikaptak, de így is egyelőre őrzik 2. helyüket a csoportban.

A Villarreal egyelőre egyetlen ponttal a csoport legutolsó helyén árválkodik. A nyitó fordulóban az Atalanta ellen még tudtak pontot menteni egy 2:2-s eredménnyel, de a United ellen már 2:1-re kikaptak. A spanyolok ráadásul egyelőre a bajnokságban is keresik a jó formát, hiszen 2 győzelem mellett már 5 döntetlen és 1 vereség áll nevük mellett.

Érdekes meccsre van tehát kilátás, ezért az alábbi 3 Bajnokok Ligája tipp igen csábító lehet:

Természetesen a Bajnokok Ligája tippek szorzói folyamatosan változhatnak, amik alapján érdemes mérlegelni a fogadási lehetőségeinket.

Young Boys - Villarreal tipp

Végeredmény – döntetlen

A hazai csapat eddig úgy fest erején felül tud teljesíteni, hiszen mindkét meccsen igen szoros eredményt hozott. Mivel a spanyol együttes még keresi önmagát, ezért egy kecsegtető Young Boys – Villarreal tipp lehet, hogyha a meccs vége döntetlennel zárulna.

Gólszám: 2.5 felett

Alapjában véve egyik együttes védelme sem acélos. Ennek köszönhetően akár egy gólokban gazdagabb mérkőzéssé is alakulhat a 90 perces játékidő. Emiatt egy biztosabb, de még mindig kecsegtető Young Boys – Villarreal tipp lehet, hogyha a gólszámot 2.5 fölé tesszük meg.

Félidő – döntetlen

Amennyiben úgy érezzük, hogy a végén valamelyik fél felé billenik majd a meccs végeredménye, akkor egy kecsegtető Young Boys – Villarreal tipp éehet, hogyha a félidő eredményét tippeljük döntetlenre. Erre reális esélyünk is lehet, hiszen az 45 percben könnyen lehet, hogy csak tapogatózás lesz a két együttes részéről a játék képe.

Young Boys – Villarreal esélyek a meccsen

A mérkőzésnek a fentiek miatt nincs egyértelmű esélyese, de a fogadóirodák a vendégeket hozzák ki kicsit esélyesebbnek. Emiatt a Young Boys – Villarreal tippek szorzói az alábbiak szerint alakulnak:

  • Young Boys győzelem: 3.25
  • Döntetlen: 3.60
  • Villarreal győzelem: 2.16
  • Dupla esély – 1X: 1.66
  • Dupla esély – X2: 1.33

Young Boys – Villarreal hasznos infók, tudnivalók

Sérültek listája:

A svájci együttesnél hosszú a sérültek listája, hiszen Lustenberger, Monteiro, Nsame, Petignat, Zbinden, Zesiger sem léphet pályára. A spanyol együttesnél ezzel szemben csak Chukwuete és Dia játékét kell nélkülözniük.

Mérkőzés kezdete és helyszíne:

A mérkőzés október 20-én 21:00-kor veszi kezdetét a berni Wankdorf Stadionban

Hol fogadhatunk a mérkőzésre?

A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat itt érhetjük el: Rabona, bet365, Unibet.

 

Természetesen, ha más kecsegtető tippek is érdekelnek, akkor érdemes a csoport másik meccséről szóló cikkünket is megtekinteni: Salzburg – Wolfsburg

Fogadási tippek