Egyik csapat sem érkezik magabiztos eredményekkel a szerdai találkozóra. A West Ham a Premier League-ben két vereséget tudhat maga mögött gyors egymásutánban, míg a Brighton egy még ennél is aggasztóbb nyolc meccses széria óta nem tudott győzedelmeskedni. A bukmékerek szerint a hazaiak az esélyesebbek a hétközepi meccsen; a többi West Ham – Brighton tipp sorozatot pedig azonnal mutatjuk is.

A legjobb West Ham – Brighton tipp

Szoros, izgalmas meccsnek ígérkezik a szerda esti összecsapás, a fogadási előrejelzések pedig különösen ezt mutatják a West Ham – Brighton tippek esetében. Szokásunkhoz híven összeszedtük, hogy ezek közül melyik lesz az a három piac, amire a legérdemesebb lesz odafigyelni.

A bejegyzésben szereplő szorzók bármikor változhatnak. A fogadások megtétele előtt mindig ellenőrizzük, hogy jelenleg mik az oddsok a választott West Ham – Brighton tipp esetében.

west ham brighton tipp

Játékidő eredménye: döntetlen

Bár papíron a West Ham erősebbnek tűnik a Brightonnál, mi most mégsem tartjuk annyira biztosnak a hazaiak győzelmét; még úgy sem, hogy az előző két hazai meccsüket meg tudták nyerni. Azóta ugyanis a Wolves és a Man City elleni idegenbeli meccs során is 0 ponttal kellett megelégedniük; a döntetleneket pedig kifejezetten kedvelő Brighton könnyedén folytathatja jó szokását a West Ham ellen is.

Gólok száma: 2.5 alatt

Igazán sok gólt egyik csapattól sem vár az eheti West Ham – Brighton tipp listánk, így legesélyesebbnek egy 0-0-s vagy 1-1-s döntetlent tippelünk az eddig mutatott teljesítmény alapján. A West Ham előző három meccse alatt kétszer fordult elő a három gól alatti eredmény (ha mind a PL, mind az Európa Ligában mutatott teljesítményüket nézzük). A Brighton esetében ez háromból háromra volt igaz, ráadásul ezalatt két döntetlen is előfordult.

Michail Antonio gólt szerez: bármikor

Ha a West Hamtől valakinél esélyes lehet a gólszerzés, az Michail Antonio lehet. Antonio remek kezdést produkált a West Hamnél, hiszen már most hat Premier League gól szerepel idén a neve mellett. Ennek ellenére az elmúlt néhány hétben mintha eltűnt volna a sztárjátékos, ami miatt már a West Ham vezetőedzője is aggodalmát fejezte ki a sajtóban. A Brighton ellen most újra tökéletes lehetősége van Antoniónak gólt szerezni, hiszen a vendégek előző öt meccsük alatt 9 gólt is beengedtek a kapujukba.

Milyen sérülésekkel kell számolnia a két csapatnak?

A West Ham oldalán szerencsére friss sérülések miatt nem kell aggódnia a csapatnak. A Brighton esetében Alzate és Welbeck továbbra is hosszú távú hiányzók.

Kérdések és válaszok: West Ham – Brighton tipp

1. Hány órakor kezdődik szerda este a West Ham – Brighton meccs?

Este 20:30-kor kezdik a mérkőzést.

2. Ki a favorit a mérkőzésen a bukmékerek szerint?

Jelenleg a West Ham az esélyesebb a legtöbb sportfogadási oldal szerint.

3. Hol tudok a West Ham győzelmére fogadni a legkedvezőbb szorzók mellett?

Ha a hazaiak győzelmét tartjuk esélyesebbnek, akkor erre jelenleg a Rabona oldalán tudunk a legmagasabb szorzók segítségével fogadni.

Nem csak a West Ham United FC – Brighton & Hove Albion FC tipp listára vagy kíváncsi szerda eset? Ide kattintva eléred a Watford – Chelsea mérkőzésre írt előrejelzésünket.

Fogadási tippek